Már pénzért fest Som-Balogh Edina

Barátok közt
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 24. 08:55
Egy álmom válik valóra – lelkendezett a Barátok közt színésznője, aki nemrég licitet hirdetett A kapu című képére. Az eddig kedvtelésből festegető Som-Balogh Edinának komoly tervei vannak, saját tárlatot is szeretne.
D. Kata

Licitet hirdet közösségi oldalán Som-Balogh Edi­na: saját olajfest­ményé­re lehet ajánlatot tenni. A Barátok közt sztárjaként megismert Edináról köztudott, hogy imád festeni, de állítja, neki nem a pénzszerzési lehetőség a fontos. Minél több emberrel szeretné megismertetni alkotásait. 

– Kiskorom óta szerettem volna festészettel foglalkozni, de soha nem tudtam elég időt és energiát rászánni. Tizennyolc évesen meghoztam egy nehéz döntést, ez volt az, amikor fel kellett adnom a képzőművészetet. Akkor a színészetet választottam, amit szintén imádok, de máig hiányzik a képek alkotásának öröme – mesélte Edina.

– Ezért is ha­tároztunk úgy a férjemmel, Krisztiánnal, hogy ezt az űrt be kell töltenem – mosolyodott el. – Krisztián támogatásával tudok már több mint egy éve egyre inkább a festészetnek élni a színészet mellett, magán­órákra járok egy festőművészhez. Ez idő alatt rengeteget fejlődtem. Úgy érzem, most jutottam el addig, hogy komolyabban foglalkozzam a ké­peimmel. 

Egy régi álmáról is beszélt a Bors újságírójának:

– Ősszel saját tárlatot szeretnék nyitni – árulta el a színésznő, akit arról is kérdeztünk, befogadja-e őt a művészvilág. – Hiszek abban, hogy ha az ember nagyon sok munkát és energiát fektet valamibe, az meghozza a gyümölcsét. A saját utamat járom, csak az foglalkoztat, hogy a közönség, akit az én alkotásaim szólítanak meg, elfogad-e. Véleményem szerint nem az számít, ki festett egy képet, hanem az, hogy maga az alkotás kire és hogyan hat – jelentette ki Edina.

S hogy a közösségi oldalára feltett képet mekkora összegre becsüli?

– Rengeteg munkám van ebben a képben, a lelkemet tettem bele, nekem sokat ér, az árán nem gondolkodtam – válaszolta. – A szóban forgó, A kapu című festményemen látható modell alkatú nő talán én vagyok. A kép szimbolikus jelentésű. Számomra a két fa egy kaput jelent, amelyek között a rohanó világból a nyugodt természetbe juthatunk. Nekem a festészet jelenti ezt a nyugodtságot – vallotta Edina. Ugyanis – bár sokak számára ez hihetetlen lehet – a Barátok közt sztárja sokkal jobban vonzódik a természethez, mint a pezsgő városi léthez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.