Kolostorba vonul VV Gigi

jóga
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 24. 08:15
Elvonul a világ zajától VV Gigi, hogy egy indiai kolostor falai között keresse lelki megnyugvását. Hajnaltól késő estig jógázik és meditál majd. Párja támogatja a döntését.
A. T.

Kolostorba vonul VV Gigi, hogy megtisztítsa a lelkét az elmúlt évek történéseitől. A huszonnégy éves lány nagy utat járt be azóta, hogy 2011-ben elhagyta a ValóVilág luxusbörtönét. Először táncoskarrierjét építgette, majd figyelme a jóga felé fordult, hamar oktató lett. Most úgy döntött, ideje magasabb szintre emelni a tudását, és jelentkezett egy fővárosi egyetem mesterképző jógaoktató szakára, ahová fel is vették. Tanulmányait szeptemberben kezdi meg, de az ősz egy másik kihívást is tartogat számára.

– Két és fél hónapra egy indiai kolostorba költözöm, amely a Himalája lábánál fekszik. Hajnali négytől este kilencig meditálok és jógázom majd. Már régóta éreztem, hogy egy időre szeretném kizárni a külvilágot az életemből, mélyen magamba nézni és részt venni egy testi-lelki megtisztuláson. Szerény körülmények között élek majd, de azok, akik sok időt töltenek távol, interneten tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel – mondta munkatársunknak Gigi, aki addig sem tétlenkedik. Rengeteget sportol, órákat tart, és hétvégenként egy nívós bár show-jában táncol.

– Szerencsére az egyetemre is fel­vettek. Az iskola hat féléves, a kolostor miatt levelezőn kezdem, de a második félévtől nappali tagozatos leszek.

Gigi magányos zarándoklata sok kérdésre választ adhat majd az életében. Lesz ideje azon elmélkedni, pontosan hogyan folytassa az útját, eldönteni, ki milyen szinten tarthat vele. A szívét hónapokkal ezelőtt elrabolta egy titokzatos úr, aki támogatja kedvese terveit, így bár nehéz szívvel, de elfogadta a hosszú távollétet is.

– Még az is lehet, hogy az utolsó két hétre utánam jön, és együtt fedezzük fel India egyes részeit – tervezgette a jövőt Gigi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.