Hosszú évek kihagyása után sokunkban ismét felcsendülnek azok a bizonyos sorok, amik örökre belénk ivódtak egy átmulatott éjszaka közben. Most újra átélhetjük ezt az élményt, hiszen összeállt a kétezres évek legendás duója, a Fiesta, Csordás Tibivel az élen!
Az iskolai fotózásokat szinte senki sem szerette – de megnyugtató az a tudat, hogy a legnagyobb hírességek is átestek ezeken. Nézzük, hogyan formálódtak tinikből ikonikus felnőttekké a világsztárok!
A műsorból ugyan kiesett Dér Heni és Gáspár Győző párosa, de az énekesnő továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket. Most az is kiderült, hogy ki az, akit szívesen látna A Nagy Duett győzteseként.
A színésznő egy megindító posztban mesélt arról, hogy a minap pakolás közben olyan ereklyékre lelt, amikről azt hitte, hogy már rég egy szeméttelepen oszladoznak. Oszter Alexandra gyermekkori rajzait az édesapja, Oszter Sándor mentette meg annak idején.
A zenész és a színésznő között évek óta szoros barátság van, vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor nem tudják magukban tartani a véleményüket. Curtis Balázs Andi egy friss Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki a véleményét.
Hegyes Berci a vasárnapi döntő kapcsán nyilatkozott. A Nagy Duett 2025 sztárja elárulta, mi az a szertartásuk Mihályfi Lucával, ami ez idáig mindig szerencsét hozott.
Az énekes felesége egyre gyakrabban szenved komoly migrénes rohamoktól, amelyeket semmilyen gyógyszer sem tud enyhíteni. Vastag Csaba és Evelin most már a követőikhez fordultak, hátha valakinek van egy jó ötlete, praktikája arra, hogy ritkábban jöjjön az elviselhetetlen fejfájás... Vagy inkább tűnjön el örökre az életükből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.