Főbe lőtte magát a 71 éves Keith Emerson, az Emerson Lake and Palmer billentyűse. Csaknem húsz évvel ezelőtt, 1997. június 20-án a Kisstadionban koncertezett az együttes, és előtte egy nappal a budapesti Amedeus étteremben Emerson egy hosszabb...
Komoly döntést hozott, belevágott valami újba, valami bizonytalanba, mindezt végtelen nyugalommal. Komoly hátország van mögötte, nincs mitől félnie – mondja.
Ismét egy hétnek vége lett és össze is szedtük azt a rengeteg jóságot, amit celebjeink a Facebookra kitettek. Nem lesz nagy meglepetés, ha közöljük, ez a hét sem a szerelemben és a gyengédségben volt erős.
Már nincs sok hátra, a színész-műsorvezető, aki immáron divattervező üzletasszony is lett, március 21-én mutatja be első, saját tervezésű ruhakollekcióját.
Öngyilkos lett Keith Emerson rockzenész, a legendás progresszív rock együttes, az Emerson, Lake & Palmer társalapítója - közölte a kaliforniai, Santa Monica-i rendőrség helyi idő szerint pénteken.
Kissé elálló fülek, kerek koponya, haj nem sok rajta – ki lehet ez, Darth Vader, Gesztesi Károly vagy Rákosi Mátyás? A színész jót nevet a hasonlítgatáson, humora szerencsére a régi.
Mintha átigazolási időszak lenne, akkora a jövés-menés az utóbbi hetekben a hazai televízióknál. A „kertévés keringőt” a nézők akár izgalmasnak is találhatják, Havas Henrik – aki maga is nagy átigazoló – azonban dühöng.
Újra kórházba került a szíve miatt Balázs Fecó, akin veszélyes beavatkozást hajtottak végre. A zenész energiái végtelenek, hó végén már Amerikába repül egy tízállomásos turné miatt.
Egy itáliai zarándokútra indult Lagzi Lajcsi, aki azonban könnyen megütheti a bokáját, ha nem jelentette be a hatóságoknak, hogy mennyi ideig tartózkodik külföldön.
Fél éve bontotta fel hat esztendőn át tartó kapcsolatát és eljegyzését Kulcsár Edina, akit nagyon megviselt a szakítás. Hosszú hónapokig csak a munkába temetkezett, ekkor bukkant fel az életében Andris.
Gesztesi Károly hat év után ismét szerelmes – adta hírül a Best magazin –, mégpedig nem is akárkibe, hanem egy nálánál 24 évvel fiatalabb, kifejezetten csinos lányba.
Még az időjárás is neki kedvezett, szikrázó tavaszi napsütésben búcsúzhattak a családtagok, barátok, pályatársak és a tisztelők a mindig jókedvű Psota Iréntől, a született dívától.
Hazánk egyik leghíresebb családjába született, zseniális testvérekkel áldotta meg a sors. Frenreisz Károly, a magyar rockzene élő legendája mesél az életéről.
Elsőként érte el a magyar hírességek közül a 3 milliónyi Facebook-követőt Lévai Adrienn. Az egykori playmate-nek anyagilag is megéri, hogy ennyien imádják. A legtöbb lájkot a cicis szelfijei hozzák.
Hosszú combját nem csak reggel, főműsoridőben is megcsodálhatjuk, Zsuzsi ugyanis hangját és tánclépéseit készíti a TV2 éneklős műsorára. Bár saját bevallása szerint nincs túl jó hangja, de sebaj, a szórakozás így garantált lehet.
Mióta meglátta a fényképét, rá gondol szex közben? Nos, ha minden igaz, a jövőben a csapból is a bűnöző szépfiú fog folyni. Találkozhat vele divatshow-n, reklámban, filmvásznon. Hát nem fantasztikus?
Norbi első karácsonyi ajándéka volt Rékától a golden retriever, aki a legkisebb Schobert fiú, az ötéves Zalán születésnapján, csütörtök reggel jobblétre szenderült. Szulti tizennégy évig volt a család tagja, de hónapok óta gyengélkedett,...
Egészen elképesztő dolgokat képes csinálni Varga Viktor – ezt tudjuk. De ez a legutóbbi húzása sejtésünk szerint az eddigi legnagyobb vihart kavarja majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.