Bíróság helyett orvoshoz ment Nóci

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 22. 17:00
Ideiglenesen el lehetett odázni az ítéletet Czifra Noémi magánokirat-hamisítási ügyében, ugyanis Nóci nem jelent meg a keddi tárgyaláson. 
M. S.

Ismeretes: első fokon öt hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság Nócit közokirat-hamisításért, a vád szerint bevont vezetői engedélye helyett az okmányirodát megtévesztve új jogsit szerzett. A vád szerint Nóci azt állította, hogy az okmányt elhagyta.

Nócival szemben 2012. december 8-án ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt rendőri intézkedés történt Budapesten, az M0-ás autópályán. A tévés az autójában aludt, amikor rátaláltak. A vezetői engedélyét ekkor vonták be, az intézkedő rendőr azonban Nóci öntudatlan állapota miatt az erről szóló bevonó szelvényt nem adta át. Nócit egyébként bizonyítottság hiányában 2014 júliusában jogerősen felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság az ittas járművezetés vádja alól.

Kedden a közokirat-hamisítási ügyben kellett volna Debrecenben megjelennie, azonban ő távol maradt. Amikor a bíróság felhívta, a párja vette fel a telefont és közölte, hogy Nóci épp orvosnál van. Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője lapunkkal közölte: az orvosi igazolást utólag is elfogadja a bíróság. A tárgyalást májusra napolták, akkor akár már jogerős ítélet is születhet az ügyben.

A Bors telefonon érte utol Nócit, aki állítja: nem az időt akarta húzni azzal, hogy nem jelent meg a tárgyaláson.

– Előjegyzett orvosi vizsgálaton voltam, ezt jeleztem az ügyvédemnek. Nincs probléma, nem súlyos betegség miatt kellett orvoshoz mennem. Nincs itt semmi szándékosság, az előjegyzésem sokkal hamarabb megvolt, mint- hogy a bírósági idézést kézhez kaptam – magyarázta lapunknak Nóci.

Vigyázat! Így követ el magánokirat-hamisítást!

A legtöbben nem is gondolják végig, mikor aláírnak valaki helyett egy papírt, akkor azzal mit kockáztatnak. A leghétköznapibb események, amelyek során bűnt követünk el, például ha egy ellenőrzőbe a szülő helyett aláírunk, a céges papírokon más beosztást hazudunk magunknak, vagy ha az átvételi elismervényre más nevét írjuk. Ezek mind magánokirat-hamisításnak minősülnek. Legtöbbször csak megállapítják a bűncselekményt és megrovásban részesül az elkövető, vagy próbára bocsátják. Ha büntetett előéletű, abban az esetben akár pénzbüntetést is kiszabhatnak az emberre.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.