Celeb

Káosz: Várkonyi Andrea megy és marad is

Sz. B.

Létrehozva: 2016.03.21.

Igencsak nagy az összevisszaság jelenleg az átszerveződő TV2 háza táján, ezért segítünk kicsit tisztába tenni a dolgokat, hogy ki és hol fog feltűnni a képernyőn.

Azurák Csaba után Várkonyi Andreának is menni kell a Tényekből – robbantotta a hírt a Népszabadság és hétfő délutánra az is kiderült, hogy a népszerű televíziós a Naplóban folytathatja, amit Hajdú Péter producerkedésével újra indít a TV2.

Ezzel egy időre talán elcsitulnak a személye körüli találgatások, melyben az is szerepelt, hogy Várkonyi megy, vagy mennie kell, mert nem fér bele az új hírigazgató szerkesztési elképzeléseibe. Azt még nem tudni, hogy mikor tűnik el a Tényekből és mikor tűnik fel a Naplóban, de a váltást a Bors kérdésére megerősítették a TV2-nél.

– A változásokkal kapcsolatban több valótlanság is megjelent a sajtóban. Várkonyi Andrea nem tűnik el a képernyőről, 15 éve a TV2 egyik meghatározó arca, aki új szerepkörben mutatkozik be a nézőknek: a hamarosan visszatérő Napló házigazdájaként – tudatta a csatorna.

Igaznak bizonyult az a hír is, hogy Andor Éva visszatér a TV2-höz. Azurák Csaba korábban őt is és főszerkesztőként dolgozó párját is elküldte a csatornától.

– Az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien valóban megkeresett, aminek nagyon örülök. Részleteket ugyan nem árulhatok el, mert még nem beszéltünk meg mindent, és a szerződést sem írtuk alá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott a képernyő – nyilatkozta a Borsnak Andor Éva, aki kérdésünkre nem akarta kommentálni a hírműsorok körül az utóbbi hetekben kialakult helyzetet.

– Inkorrekt lenne, ha a lehetséges leendő kollégáim munkáját így vagy úgy értékelném és híradósként politikust sem véleményezhetek pro vagy kontra – válaszolta.

Bár Andor Éva még csak szóbeli megállapodásról beszélt lapunknak, a csatorna néhány órával később már közleményben tudatta visszatérését.

– Andor Éva, aki korábban tizenhárom évig erősítette a hírműsorok szerkesztőségét, újra a TV2 csapatának tagja lesz, ahogy Szebeni István is, akit a Mokka műsorvezetőjeként láthatnak majd a TV2 nézői. Azurák Csaba, ahogy arról már korábban szó volt, egy vadonatúj közéleti, politikai háttérműsorra készül, ezért búcsúzik a Tényektől. A TV2 hírműsorában hamarosan Gönczi Gábor köszönti a nézőket – szedte össze a változásokat közleményében a TV2.

Felmondott a riporter

Azonnali hatállyal felmondott Szabó Tibor, akinek nevét addig nem sokan hallottuk, míg az egykori Milla-aktivistától, Torsa Mátyástól interjút nem kért. A politikus az Együtt társelnöke, Juhász Péter pénzügyeiről kérdezte volna. Levele azonban nyilvánosságra került, a Facebookon nevetség tárgyává vált, amit nem tudott elviselni. Az is ösztönözte a döntését, hogy egy lapon említették Kunfalvi Nórával. Ő a Tények új riportere, aki sokakban visszatetszést keltő interjút készített Juhász Péterrel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185848_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714997412
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714997412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714997412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714997412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték