Kisorosziban az unokáival, Zsófival és Petivel múlatja a nyarat. Talán ez az oka, hogy az általában morc, piszkálódó Havas Henrik ezúttal kedves, vidám és beszédes volt.

Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász! De hogyan lett Somló Iván Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója, egy legenda?

Énekeslány képviselheti hazánkat a Miss Europe Continental 2016 nemzetközi szépségversenyen. Polgár Dotti fejére került a korona a hazai döntőn.

Somló Tamás egy évvel ezelőtt a Borsnak árulta el, hogy nem sikerült elválnia második, Lengyelországban élő feleségétől, akivel idén már harmincnyolcadik éve házasok – noha útjaik már régen külön váltak.

Még javában folyik a nyomozás a Boldogasszonypusztán történt pofonok ügyében, de úgy tűnik, hogy Lajcsi fellélegezhet. Az egyetlen gyanúsított az üzlettársa, Cs. Csaba lett.

A börtönviselt T. Ádám ellen rendőrségi eljárás folyik, művészeket, befektetőket szedett rá. A producer azt mondja, már rendezte a tartozásokat. Gryllus Dorka párja, Simon Kornél azonban állítja, 650 ezer forintnak ütheti bottal a nyomát.

Gáspár Laci posztolt egy képet az Instagramján, amin Puskás Petivel szelfiznek. Ami egy kicsit összezavarja az embert az első pillanatban, hogy Laci fején Peti arca van és fordítva. Egy okostelefonra fejlesztett applikáció segítségével kiderült...
A TV2 Édes Élet című műsorának adása előtt csapott össze ismét a celebpár. Hódi Pamela sérelmezte, hogy Berki Krisztián ígérete ellenére sem törődik eleget vele, a testépítő pedig kiakadt, hogy nincs nyugta feleségétől.

A negyvenegy éves énekesnő bomba formában van: sokat koncertezik, neveli a kisfiát, s közben tökéletes feleség. Azt azonban kevesen tudják róla, azért, hogy minden esetben legyen biztos megélhetése, szociálpedagógusi diplomát is szerzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.