Amióta Kristen lányokkal bonyolódik romantikus kapcsolatba, ugyancsak tartózkodó, de legalábbis eddig nem válaszolt egyértelműen az ezzel kapcsolatos kérdésekre, viszont nem is bujkált a fotósok elől.
A 26 éves színésznő most megtörte a csendet és őszintén feltárta érzelmeit az ELLE UK magazinnak adott interjúban. A sztár úgy érzi, megtalálta a boldogságot személyi asszisztense, Alicia Cargile mellett.
– Nagyon szerelmes vagyok a barátnőmbe. Szakítottunk már párszor, de mindig visszatalálunk egymáshoz. Amikor legutóbb összejöttünk, azt éreztem: istenem, újra élek – vallott szerelmet az újság hasábjain keresztül kedvesének a színésznő, aki nyíltan beszélt arról is, miben változtatta meg őt, hogy nőkkel kezdett randizni.
Kristen visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még férfiakkal volt együtt: görcsösen próbált titkolózni és bujdokolni, mert úgy érezte, a bulvár úgyis csak bábukká alakítaná őket, és kedvére játszadozna velük, ő pedig tehetetlenül szemlélné, hogy a szerelme a nyilvánosság előtt valami teljesen más formát öltene. Amikor azonban lányokkal kezdett randizni, kénytelen volt vállalni a dolgot, és nem rejtőzködni folyamatosan, máskülönben úgy tűnt volna, szégyelli, hogy saját nemé-hez (is) vonzódik.
– Azóta, hogy változtattam a hozzáállásomon, kinyílt előttem a világ: sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok így – részletezte érzéseit Kristen, aki ma már fesztelenül képes a világ elé tárni boldogságát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.