Két dolog foglalkoztatja a napokban Keresztes Ildikót: tanítványai jövője, valamint a karácsony. Az énekesnő pótmamaként segíti védenceit, a szentestét pedig szeretteivel tölti.
Fellélegezhet Oláh Ibolya, a Bors értesülése szerint ugyanis elfogták azt a férfit, aki kedden este megtámadta őt és barátnőjét egy belvárosi szórakozóhelyen.
Marc Anthony bizonyára elnyerheti a világ legjobb főnöke címet, miután tizennégy fős személyzetének minden tagját elküldte egy kis téli vakációra. Mégpedig nem is akárhova: a Karib-szigeteki Dominikai Köztársaságba.
Hatalmas a sürgés-forgás a Neoton Família háza táján. A legendás zenekar nagyszabású koncerttel lepi meg rajongóit december 27-én. Csepregi Évát faggattuk a kulisszatitkokról.
A szülei kocsmájában kezdett, és önerőből lett gazdag sztárséf. Jamie Olivert a világ leglazább szakácsának tartják. Sorozatunk negyedik részében házassági válságáról olvashatnak.
Míg Charlie Sheen felesége, Brooke Mueller éppen egy drogelvonón vendégeskedik, addig Sheen exnejével, Denise Richardsszal és két lányukkal tölti a karácsonyt.
Egy független ügyvéd véleménye szerint jogszerűtlen volt a minisztérium „felmondása”, amelyben arról tájékoztatta a Budapesti Kamaraszínházat, hogy január elsejétől megvonnak tőle minden állami támogatást – ez derült...
Romániába utazott koncertezni Edvin Marton, de bukaresti fellépése elmarad, miután a hegedűművész kedd este megcsúszott, és lezuhant a szállodájának lépcsőjén – adta hírül a manna.ro című hírportál.
Másfél hónappal kiesésük után már elkészült a Hajdu lányok első dala. Egykori mentoruk, Geszti Peter betartotta igéretét: nem engedte el a kezüket, felajánlotta, hogy slágert ír nekik.
Az X-Faktor idén nemcsak az énekesek produkcióiról szólt, hanem Ördög Nóri extravagáns külsejéről is. A csinos műsorvezetőnő megmutatta, hogy minden héten képes megújulni.
Nem nyitott ajtót a férje, így rendőröket kellett hívnia saját otthonához Másának. Az ÖsszeEsküvők játékosa elvesztette munkáit, lakása felújításra szorul.
A ValóVilág egyik legfontosabb alapszabályát szegte meg hétfőn este Eszter, aki Veronikát használta fel arra, hogy titokban kapcsolatba léphessen volt szerelmével.
Szerencsére nem verték meg egy belvárosi szórakozóhelyen Oláh Ibolyát, noha az első hírek még erről szóltak. Az énekesnő a Borsnak elmondta, hogy sértetlenül úszta meg az ijesztő kalandot.
Futótűzként terjedt a hír: Jon Bon Jovi meghalt. A zenészt azonnal gyászolni kezdték a rajongók, azonban kiderült: ok nélkül. Kacsa volt ugyanis a hír, Jon pedig ezt fotóval bizonyította.
Talán nem mutatja be kíméletlenül a nyers valóságot a rákról, az igaz történet alapján készült Fifti-fifti mégis kiváló film, mely ügyesen egyensúlyoz a nevettetés és a néző megríkatása között.
A szülei kocsmájában kezdett, és önerőből lett gazdag sztárséf. Jamie Olivert a világ leglazább szakácsának tartják. Sorozatunk harmadik részében jótékonysági mozgalmáról olvashatnak.
Karácsonyi ünnepségre, kis betegekhez látogatott Wolf Kati és Lilu a Madarász utcai gyermekkórházba. Előbbi megénekeltette a piciket, utóbbi háziasszony volt.
Önuralmat próbáló karácsonyra készül Horváth Éva. A műsorvezető az Éden Hotel januári forgatásáig szeretné formába hozni magát, de ennek érdekében nem hajlandó éhezni, inkább többet sportol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.