Nem sokáig búslakodott a siket szépségkirálynő volt vőlegénye, Lobó-Szalóky Lázár, hiszen két héttel a szakításuk után rátalált az új szerelem. Az énekes elárulta, hogy végre nyugodt.
A külföldi sztárok – C.J. Thomason és Christine Kelly – is jelen voltak az S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás című vígjáték gálavetítésén, ahol a hazai sztárok jelenlétében ünnepelték meg a Magyarországon egyedülálló...
Brad Pitt meghívta magához karácsonyozni egykori szerelmét, Jennifer Anistont és annak mostani párját. Arról nem szól a fáma, hogy Angelina Jolie is velük ünnepel-e, de Jenniferék elfogadták a meghívást.
Csalódott, hogy nem nyerte meg az ÖsszeEsküvőket, Mását azonban ezután is támogatja, ám a hétvégét már az exével tölti Alekosz, aki a Borsnak azt is elárulta: otthon levelek tömkelege fogadta.
A mai napon eldől, ki lesz a 2011-es X-Faktor győztese. Az utolsó harc előtt egy játékra invitáltuk meg a három döntőst. Baricz Gergőt, Kocsis Tibort és Muri Enikőt. Ekkor még nem tudták, hogy Gergő nem lehet ott a végső megmérettetésen.
Vasárnap este Muri Enikő és Kocsis Tibor között dől el, ki lesz a 2011-es X-Faktor győztese, miután szombaton Baricz Gergő kapta a legkevesebb szavazatot.
A mexikói Vazquez testvérekből még lesz valami. Angie, Gustavo és Abelardo – Adele „Rolling in The Deep” című slágere után – most Mariah Carey dalával „robbantott”.
Az X-Faktor első szériájában megismert Nyári lányok igencsak meglepik a közönséget, hiszen a műsorban mutatott szexi oldalukkal ellentétben bemutatkozó klipjükben visszafogott énjüket adják.
Idén már nem csak a fővárosban, hanem Debrecenben és Szegeden is lesz Playmate-előválogató, de a nagy meglepetésre nem kellett sokat várni: egy ismert lány már az első napon megjelent, hogy megmutassa fedetlen bájait a szakemberekből álló zsűrinek.
Balázs Klári elárulta: számára egy igazi férfi szőrös. Az énekesnő azt is elmondta, hogy férje jelentős testszőrzettel rendelkezik, ám a beültetett haja lassabban növekszik a vártnál.
Cristofel másodszor is berágott Csabára. Felháborodása érthető, hiszen a villa helyes pasija a skalpvadász fiút már kint hagyta a villa falain kívül, a következő párbajon pedig Veronikával is ugyanez a terve.
A Balássy Betti-Varga Feri házaspárt megindította a rákos kisfiú sorsa, aki nem kap gyógykezelést, mert állampolgársága nem tisztázott. A Megasztárban feltűnt énekesek segítséget ajánlottak.
Bezárkózva él új párja maklári otthonában Csézy, aki alig hagyja el a házat. Az énekesnő a lemezkiadójával sem találkozik már ebben az évben. A visszatérésről január közepén tárgyalnak.
Együtt vannak – állítja informátorunk Szabó Zsófiról és Berki Krisztiánról. Addig bizonygatták, nincs közük egymáshoz, hogy közben összemelegedtek és egyre többet látják őket együtt.
Ezen a hétvégén kiderül, hogy ki nyeri meg a 2011-es X-Faktort. A Borsnak a műsor előtt még utoljára nyilatkozott a három döntős, Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő. Elárulták, szerintük melyikük nyeri a versenyt.
Kocsis Tibor hetek óta folyamatosan kapja rajongóitól az ajándékokat. Ezeket nagy becsben tartja, mindig vele vannak, és természetesen magával viszi őket az X-Faktor élő show-ira is. A sok mütyür már nem fér el egy nagyobb táskában sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.