Balhé tört ki az amerikai rapper, Danny Brown múlt heti koncertjén. A lelkes fanatikus rajongó egy strófa közepén lépett fel a színpadra, lehúzta a rapper nadrágját, majd a szájával kezdte kényeztetni Brownt.
A huszonöt éves Michaela Weeks a világ legegyszerűbb módján keres néhány óra alatt egymillió forintot. Az angol lány csak felmegy a színpadra és úgy mozog, ahogy Britney Spears. A hölgy ugyanis egy valóban jól sikerült hasonmás.
Az R-Go-slágereket ugyan még nem fújja kívülről, de biztos benne, hogy tökéletes gida lenne a Bors hirdetésére jelentkező Barna Lilla. A lánynak a válogatáson táncolni és beszélgetnie is kell.
Ungár Anikó és Baronits Gábor idén is a 102 éves nagymamával ünnepelheti az anyák napját. A család hálát ad a sorsnak, hogy még mindig hallgathatja a nagyi csodálatos és tanulságos történeteit.
Mégsem maradandóak Stohl áldozatának sérülései a szakvélemény szerint. Pali bácsi és ügyvédje ebbe nem nyugszik bele. A bíró kizárását kérik, és Strasbourgig is elmennek.
Hiába ment szülési szabadságra az RTL Klubtól Ördög Nóra. A kismama, akinek most jól fut a szekere, úgy tűnik, hajtja magát. Ráadásul amint megszületik a gyermeke, levezényel egy tábort is.
Hiába szent a béke újra Kristen Stewart és Robert Pattinson között, mióta együtt laknak a színésznő anyjával, leginkább az önmegtartóztatást gyakorolják.
A bájos Hannah Montana már a múlté. A húszéves Miley Cyrus legújabb fotósorozatán vadabb, mint valaha. Szexi képeivel azt akarja hangsúlyozni: ő bizony már felnőtt.
Lindsay Lohan megkezdte tegnap kilencvennapos alkohol- és drogelvonó gyógykezelését egy kaliforniai klinikán. Bevonulása nem volt egyszerű. A híresség óriási patáliát csapott.
VV Gergő elhagyja Magyarországot és Németországban próbál szerencsét. A ValóVilág 5. szériájából megismert Dukai Gergő eredeti szakmájában, szakácsként fog dolgozni egy kis német városban, Bleistein-ben.
Harsányi Levente nagyon boldog, hogy a ma este az m1-en induló Legenda című műsorban Keresztes Ildikóval dolgozhat együtt. A celeb elmondta, nagyon jó barátságot ápol az énekesnővel.
A játszótéren majálisozott Jakupcsek Gabriella. A műsorvezető, kihasználva a verőfényes időjárást, önfeledten játszott kislányával, olyan fiatalosan, hogy nem rítt ki a huszonéves kismamák közül.
A Barátok közt egykori sztárja eddig soha nem látott mértékben mutatta meg, mennyire szexi. Marenec Fruzsit egy profi fotós kereste meg, hogy bevállalós, dekoratív képsorozatot készítsen róla, amit a 24 éves lány örömmel vállalt el.
Egy kaliforniai kórházban májelégtelenségben meghalt a Slayer gitárosa, Jeff Hanneman. A trash metál együttes zenésze két éve küzdött egy ritka betegséggel.
Viccelni akart Az ének iskolájának osztályfőnöke, amikor egy szemüveges kisfiúra azt mondta: a szemed sem áll jól. A család félreértette a megjegyzést, a gyerek nővére nem is hagyta annyiban.
Bár elmondása szerint Eszenyi Enikőt nem érdekli Stohl András botrányos múltja, és csakis kiváló színészi teljesítménye számít neki, mégsem volt hajlandó együtt fotózkodni vele.
Csobot Adél idén nyáron sem lesz még érett. Az énekesnő hiába szerette volna megszerezni a középiskolai végzettséget, egy bosszantó hiba miatt csak ősszel lesz lehetősége leérettségizni.
A népszerű színész az Üllői úton keveredett a karambolba: egy szabálytalan sofőr miatt a kormányát félrekapó autós gázolta el. Hatalmasat esett, de óriási szerencsével csak könnyű sérüléseket szenvedett.
Ozzy feleségének vallomása perdöntő lehet abban a 40 milliárd dolláros (9,4 billió forint) perben, amit Michael Jackson anyja és gyermekei indítottak egy koncertszervező cég ellen.
Egyre felszabadultabb a húszéves Miley Cyrus, aki a minap nemcsak a gátlásait vetkőzte le egy fotósorozat kedvéért. Cicit és popsit is villantott, méghozzá alul-felül.
A tegnap lemondott fellépés technikai akadályai elhárultak: az Earth, Wind and Fire Experience zenekar mégis megtartja ma esti koncertjét a SYMA Csarnokban.
Marcelo, Radics Gigi zumbatanára is szerepet kapott az énekesnő új, Over you című videoklipjében. Az énekesnő nagyon boldog volt, hogy mesterével dolgozhat együtt.
A zenekar frontembere szerint Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy valódi hírességekként élhessenek benne a népszerű emberek. Ezt annak kapcsán mondta el, hogy idén a banda életműdíjat kap a VIVA Cometen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.