Már a táncos show legelejétől érzékelhető volt valamiféle megmagyarázhatatlan vibrálás, ellenállhatatlan vonzalom Tóth Gabi és Markó Robi között.
A műsor szereplői és készítői erre azonnal felfigyeltek, a stábon belül hamar elterjedt a pletyka, hogy Tóth Gabi összejött táncpartnerével, ám a pár ezt sokáig igyekezett titkolni, így csak egy szűk kör tudhatott a bennük dúló érzelmi viharról, amely, úgy tudjuk, először Gabiban támadt fel.
– Már a műsor előtti próbákon látszott, hogy Gabi nagyon vonzódik Robihoz. Mindketten hasonló karakterek: rendkívül impulzívak és érzékenyek, ráadásul egyiküknek sem volt senkije. Naponta több órát töltöttek együtt a tánc adta igen intim testi közelségben, így senkit nem lepett meg, hogy végül összejöttek. Eleinte azonban inkább Gabi akarta ezt a kapcsolatot, amikor csak lehetett, Robihoz bújt, ha tehette, megérintette, s olyan szemekkel követte minden lépését, amit csak az ismer fel, aki volt már szerelmes – mesélte lapunknak egy bennfentes.
Egy másik stábtag arra is emlékszik, mikor, vállalta fel szerelmét a pár.
– Pontosan nem tudom, mikortól találtak viszonzásra Gabi érzelmei, de tény, hogy az adások utáni bulikon már többen láttuk őket csókolózni.
Esztergályos Cecília csak a zsűriasztal mögül figyelte a párt, de csalhatatlan szemmel vette észre, hogy a két temperamentumos fiatal tökéletesen illik egymáshoz. A művésznő a Borstól értesült a románcról.
– Hála Istennek! Igazi szenvedély áramlott közöttük, bár akkor azt mondták, hogy a táncon kívül nincs köztük semmi... Nagyon örülök neki, hogy összejöttek, mert a színpadon őrületes szerelmek születnek, hála a felfokozott idegállapotnak – örvendezett Cili.
Markó Robit telefonon értük utol, megköszönte a gratulációt, de a kapcsolatnak ebben a stádiumában még nem akart beszélni az érzelmeiről. A táncos egyébként szombaton utazik Olaszországba, ezért nem turbékolhat sokáig Gabival.
Bár azt gondolnánk, hogy a boldogságtól ragyogó Gabi világgá szeretné kürtölni új kapcsolatát, amikor megkerestük, közölte, hogy nem kíván nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.