Katasztrofálisan kezdődött az év az ausztrál énekesnő számára. Tíz évvel fiatalabb pasiját kidobta, menedzserét szintén, s végre be kellett látnia: valószínűleg sosem lesz anya.
Nicole Kidman hét éve él boldog házasságban férjével, a country- zenész Keith Urbannel. Munkájuk miatt nagyon sok időt külön töltenek, a közös pillanatokat viszont igyekeznek minél több tartalommal megtölteni. Sőt a 46 éves színésznő...
A nő és a férfi kapcsolata válságban van. Aggódom, nagyon rossz irányba haladnak a dolgok. Ebből a szempontból kifejezetten sajnálom a mai fiatalokat. Nincs könnyű dolguk…
Különös egybeesés, hogy a Peter Falk által megszemélyesített Columbo ugyancsak függött a feleségétől, éppúgy, mint az őt alakító színész. Míg a legendás nyomozót önszántából segítette mindenben a párja, addig a színész súlyos...
Somló Tamással egy Duna-parti kávézóban találkoztam. A zenész elsőre igent mondott az interjúra, bár bevallotta, fenntartásai vannak a bulvárújságokkal szemben. Hosszasan beszélgettünk, jól kivesézve életének minden fontos állomását.
A súlyos beteg Bajor Imre több mint tízórás repülőút után tegnap érkezett meg a délkínai Kuangcsouba, ahol talán már ma megkezdődött a gyógykezelése. A színész alaposan meglepte a családját azzal, hogy nem a feleségével, hanem...
Ha valaki eddig azt tervezte, hogy felveszi a legendás popdívát takarítónőnek, akkor most szólunk, ne tegye! A híresség úgy tűnik, azt hiszi, az ember a nyelvét használja üvegmosásra.
Kim Kardashian húga kis fekete bikinijébe passzírozta magát, majd fotót készített a hőstettről. Persze a képen jól látszik, hogy a híresség hosszú percekig manipulálta a fotót, hogy tökéletes alakot csináljon magának.
A jelenleg főállású anyaként tevékenykedő énekesnő markát hamarosan elképesztően nagy összeg fogja ütni. A híradások szerint a híresség 4 milliárd forintnak megfelelő összegű szerződést köthet.
Szemrevaló dekoltázsát és gömbölyödő pocakját egyaránt büszkén mutatta meg a fotósoknak Scarlett Johansson legújabb filmjének bemutatóján. A színésznő az ötödik hónapban van, és a mosolya kismamaként talán még sugárzóbb, mint máskor.
Irigylésre méltóan karcsúk és nőiesek összeállításunk sztárjai, akik érthetően szívesen mutatják meg bomba alakjukat falatnyi fürdőruhában. Ők az élő példa arra, hogy a sztárvilágban sem kell mindenkinek csontkollekciónak lennie,...
Mindig is híres volt szabad szájúságáról és botrányos kijelentéseiről az Aerosmith frontembere. Naná, hogy a szüzességét sem úgy vesztette el, mint egy hétköznapi ember.
Azonkívül, hogy a Barátok közt Balogh Nórája, drámatanárként, coach-ként és egy gyerekszínház művészeként is dolgozik Varga Iza. Szerinte is kész csoda, hogy minderre van ideje.
Zámbó Krisztián aggódik az egészsége miatt. Sőt, valójában lelkiállapota miatt: annak, hogy néha nem kap levegőt, akár belső feszültség is lehet az oka. Ezért kezdett most keményen edzeni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.