Az utcára teszi volt nejét és gyerekeit Charlie Sheen

Charlie Sheen
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 21. 16:00
Állítólag jelenlegi expornós kedvese duruzsolta tele a fejét, de a színésznek az a baja, hogy nem láthatja gyerekeit.
Bors

A legtöbb nő számára vérvörös posztó minden csaj, akihez a pasijának valaha is köze volt. Feltehetőleg nincs az exekkel máshogy az egykori pornósztárocska, Brett Rossi sem, aki a 48 éves Charlie Sheen aktuális kedvese. Állítólag ő dumálta rá az amerikai botrányszínészt arra, hogy rakja ki a nevén lévő házból második volt feleségét – gyerekestül.

A Los Angeles felkapott részén, a Mulholland Drive-on álló villát 2011-ben vette Sheen, és a 43 éves Denise Richards, valamint két kislányuk, a 10 esztendős Sam és a 8 éves Lola rendelkezésére bocsátotta. Ő maga csak néhány méterrel odébb lakik jelenlegi nőjével. Most úgy döntött, eladja a házat, amiben családja él – a Radaronline szerint már van is rá érdeklődő.

És ez még nem minden. Január óta állítólag nem fizeti a tartásdíjat exnejének, ami eddig havi 55 ezer dollárba fájt neki. Mitöbb, bíróságra akar menni, hogy ennek összegét csökkentsék. Egy barátja szerint ennek az az oka, hogy Sheen a kvázi szomszédság dacára alig láthatja a gyerekeit.

A színész már többször is hangot adott felháborodásának emiatt a Twitter-oldalán. Különösen kiakadt karácsonykor, hogy nem találkozhat velük. Ahogy harmadik volt felesége, Brooke Mueller sem engedi közel közös ikreikhez, az 5 éves Bobhoz és Maxhoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.