Ördög Nóriék újabb babája kárpótlás a korábbi nehézségekért

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 21. 08:45
Csodának tartja Ördög Nóra, hogy máris újra jön hozzájuk a gólya. A szakorvos szerint azonban nem ritkaság, hogy egy lombikbébit sebtiben természetesen úton fogant baba követi. A magyarázat a női lélekben keresendő…
kbv

Maga volt a csoda Ördög Nóra és Nánási Pál számára már első gyermekük, Mici fogantatása és születése is, hogyan is lehetne ezek után leírni az újabb csöppség érkezését? A szülőpár talán álmodni sem mert a sors efféle ajándékáról. Második babájuk épen és egészségesen, a legváratlanabbul toppant be Pali és Nóri életébe.

– Mi úgy szoktuk hívni vagy úgy szoktunk róla beszélgetni Palkóval, hogy ő a meglepetésbaba. Megtörtént velünk az, amiről már olyan sokat hallottam – mesélte Nóri az RTL Klub Híradójának könnyeivel küszködve. – Annyira csodálatos ez az egész. Az első babánkért évekig küzdöttünk, és bearanyozta az életünket, aztán egyszer csak itt termett a második. Nyilván tudtuk, hogy milyen következményei lehetnek, ha nem védekezünk, de alapvetés volt, hogy nem fogunk valami ellen dolgozni, amit annyira sokáig nem tudtunk elérni vagy amiért annyi ideig küzdöttünk – folytatta Nóra, aki blogjában pedig így számolt be az eseményről: – Megtörtént velünk a csoda. Másodszor is.

Pedig lehet, hogy nem is csodáról van szó, egyszerűen a természet ajándékáról. A szakirodalom szerint ugyanis igen nagy az esély arra, hogy egy lombikbébi után spontán kistestvér érkezzen a családba. Ha ugyanis szervi akadálya nincs a teherbeesésnek már az első terhesség idején sem, akkor azt a lelki gátat áttörve, ami megakadályozta az első bébi érkezését, szinte borítékolható az újbóli gyermekáldás.

– A sikertelen teherbeesésnek sokszor pszichés okai vannak, olyan gátlások, amikre nem is gondolnának a nők. Ám ezeket a gátlásokat az első gyerek okozta öröm felszabadítja, így elég gyakori, hogy egy lombikbébi után természetes úton fogant baba szülessen – mondta dr. Vida Péter nőgyógyász, aki szerint az sem veszélyes, hogy a két gyerek születése közt ilyen rövid idő fog eltelni. Mici még csak májusban lesz egyéves, a Nóri pocakjában növekvő kis élet pedig már öt hónapos.

– Valóban nem megszokott a szoptatás ideje alatt teherbe esni, ám az új baba a műsorvezető számára nyilván kárpót-lásként érkezett a sorstól a korábbi nehézségekért cserébe. A kisma-ma pedig szoptathat akár a várandósság alatt is – folytatta az orvos. – Azoknál a nőknél egyébként, akiknél egyszer megoldódik a probléma – legyen az szervi vagy pszihoszomatikus eredetű –, a második teherbeesésre ugyanakkora az esély, mint azoknál a nőknél, akiknek egyből összejön
a baba.

Nóri egyébként maga vallott arról nemrégiben: ahhoz, hogy Mici megfoganhasson, még pszichológus segítségét is kérte. – Amikor már az összes gyógyszert és módszert kipróbáltuk, túl voltunk számos inszemináción és a második lombikprogramon is, akkor gondoltam azt, hogy le kell ülnöm egy pszichológussal. Alapvetően racionális ember vagyok, és végiggondoltam minden eshetőséget. Dr. Almási Kitti mégis tudott új dolgokat a felszínre hozni. Olyan félelmek jöttek elő belőlem, amelyek nem is tudtam, hogy léteznek, de három alkalom után megoldódtak – mesélte sírva Nóri két hete egy nőnapi rendezvényen.

A Szombat esti lázban talán még láthatjuk a kismamát

Külföldön a televíziózásban elterjedt, s az élsportoló hölgyek esetében is egyre gya-koribb, hogy munkaadójuk előre meghatározza, karrierjüknek mely lépcsőfokán vállalhatnak gyereket. Ezeknek a szerződéseknek része lehet akár még az is, hogy mikor kell a szülési szabadságról visszatérniük. Mivel Ördög Nóriék a második babát nem tervezték, adódik a kérdés: az RTL Klub mit szól ahhoz, hogy az egyik legnépszerűbb képernyősük kétszer annyit lesz távol a stúdiótól, mint az eredetileg tervezhető lett volna?

– Az Ördög Nóra és az RTL Klub közötti szerződés természetesen – ahogyan bárhol a világon – üzleti titkot képez, és arról egyik fél sem ad felvilágosítást harmadik félnek – közölte a csatorna sajtóosztálya, ahol arra sem kaptunk választ, hogy Ördög Nóra az újabb szülési szabadság után mikor térhet vissza a képernyőre, és hogy a műsorvezető és a csatorna erről egyáltalán már egyeztetett-e. Hírek szerint egyébként a Szombat esti lázban még valószínűleg láthatjuk a kismamát, arra azonban kicsi az esély, hogy a következő X-Faktort is ő vezesse.

Hollywoodban sem adták fel az elsô után

Brooke Shields hat sikertelen mesterséges megtermékenyítés után végül hetedik próbálkozásra sikerrel járt, és 37 éves korában szülte meg lányát, Rowant. A színésznő és férje, Chris Henchy ezután annyira belelendült, hogy miután az anyuka felépült szülés utáni depressziójából, második gyermekük, Grier 2006-ban már természetes úton fogant meg.

Helena Bonham Carter szintén hét sikertelen beavatkozás után adott életet a kis Nellnek, aki szintén természetes úton „jelentkezett”. Julia Roberts 37 évesen, 2004-ben szülte meg ikerbabáit, Hazel Patriciát, valamint Phinnaeus Waltert, és bár sokáig tagadta, végül kiderült, hogy külső beavatkozás szükségeltetett a dupla örömhöz. Második terhességének gyümölcse, Henry Daniel 2007-ben viszont természetes úton fogant meg. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.