A huszadik század legnagyobb magyar komikája, kinek neve egyet jelent a mosollyal – ezekkel a szavakkal vett végső búcsút Csala Zsuzsától kollégája és barátja, Straub Dezső, aki a Vidám Színpad színészeivel még egy hónappal Csala halála után is megrendülten, s könnyeit nyelve emlékezett a gyászszertartáson a színésznőre.
Csala Zsuzsa életének 81. életévében február 21-én kórházban hunyt el, miután szívinfarktust, majd agyvérzést is kapott.
A Szent István-bazilikában barátai, pályatársai és hozzátartozói búcsúztatták, a sorok között Sáfár Anikó, Csonka András, Oszter Alexandra, Medveczky Ilona, Várkonyi András és még Fehér Anett is feltűnt, akit Gerencsér Tamás kísért. A színésznő jó barátja, Terry Black pedig két gyermekét, Fannyt és Danit is magával vitte a szertartásra.
Csala Zsuzsát bár az egész ország ismerte és szerette, a komika mégis azt kérte, ha egyszer meghal, szerettei próbálják őt a legkisebb felhajtás közepette eltemetni. A hozzátartozók eleget tettek a művésznő utolsó kívánságának, s megkérték az egykori kollégákat, a temetésre már ne menjenek el, majd egy másik alkalommal búcsúzzanak a komika földi maradványaitól.
A Vidám Színpad teljes társulata a szertartás előtt néma csendben, állva tisztelgett a színésznő fényképe és hamvait tartalmazó urnája előtt, s Csaláért mondott beszédet Straub Dezső, Kalmár Tibor, Böröndi Tamás és Schmuck Andor is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.