A napsütötte Ibizát választotta a pihenésre Kate Moss és Naomi Campbell is. A lesifotósok több sorozatot is készítettek az egykori szupermodellekről. A fekete szépség és a szőkeség a képek szerint már nincs csúcsformában.
Egy londoni, külkerületi garzon árát költötte el a konyhájára Katalin hercegnő. Hűtőszekrényt 3 millió forintnyi fontért vett, csapokat 4 millióért. A friss fotókat egy brit lap mutatta be.
Kiefer Sutherlandet a 24 című sorozatból egy örökké ezer fokon pörgő akcióhősként ismerheti a közönség, a való életben viszont van, hogy ő sem bírja az éjszakai műszakot.
Ezúttal Pongrácz doktor került kórházi ágyba a Csillagvirág Klinikán. A dokit alakító Gazdag Tibor reméli, hogy vele ez nem fordulhat elő, hiszen rendszeresen jár szűrővizsgálatokra.
Szexről és drogokról tart felvilágosítást Caramel tizenéveseknek. Az énekes egy jótékonysági programsorozat keretén belül vállalta, hogy beszél a kényes témákról a srácoknak.
Huszonöt évesen, a diploma megszerzése után fog férjhez menni! – szögezte le Gáspár Győző, aki elárulta, hogy Evelynnek volt már több barátja is, de még nem találták meg a hozzá méltót.
Szőke Zoltán lassan három éve, hogy új életet kezdett gimnáziumi szerelmével. Érdekes tény, hogy feleségével máig sem váltak el hivatalosan. Laki Anikó sem sietteti a bontópert, sőt az is természetes a számára, hogy férje otthon alszik.
Egészen furcsa testtartásokba csavarodva ugrált be a vízbe szardíniai nyaralásán Michelle Rodrigez, aki így a legszokatlanabb nézőpontokból is megmutatta falatnyi bikinibe öltöztetett, tökéletes testét.
Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
Egyéni horoszkópot csináltatott, hisz Krisztusban és az angyalokban, érdeklődik a számmisztika iránt, utazásokat tett az előző életeibe és néha meditál. Nyitott az ezoterikus újdonságok iránt is, s ezt büszkén vállalja. Madár Verával...
Rába Tímea napjait a vissza a természethez elv határozza meg. Kerüli a mesterséges kozmetikumokat és ételeket. Imád a friss levegőn ejtőzni. Alakján nem látszik, hogy három gyermek édesanyja.
Kásás Tamás nagy reményekkel nyitott pizzázója máris bajba került, olasz sztárséfje ugyanis a körülményeket gyalázatosnak nevezve faképnél hagyta a magyar olimpiai bajnokot. Sportolók, színészek, énekesek és egyéb hírességek egész...
Hamarosan eljön a nagy nap, és Berki Krisztián összeköti életét gyermeke anyjával. Hódi Pamela pedig nem bízza a véletlenre a dolgot, máris készülődik.
Egykoron mindenki tőle akart pöttyös labdát bízva abban, hogy Tibi bácsi majd teljesíti három kívánságát. Ugyan közel jár a hetvenhez, még most sem akar nyugdíjas lenni. Míg kortársai otthon nézik a meccset, ő a bulikban pörgeti a lemezeket...
Nagy Alekosz berágott, ezért személyesen akar beszélni Mark Zuckerberggel, amiért a Facebook alapítója eddig egyszer sem válaszolt a neki írt leveleire. Magyarország leggazdagabb embereinek anyagi támogatását kéri az amerikai útra.
A tragikusan fiatalon elhuny humorista, Szöllősy-Csák Gergely egy hónappal ezelőtt került kórházba. Egy teljesen hétköznapi baktérium okozta a halálát. A Bors úgy tudja, legyengült az immunrendszere, ezért nem tudott védekezni a szervezete.
Szörnyű titkok kerülnek elő a múltból. A barátnő elmesélése szerint egyre furcsább dolgok történtek a házaspárral. Eltűntek Zsuzsa értékei, idegen emberek jöttek, akik tőle követelték Józsi adósságait. Állandó létbizonytalanságban...
Nincs különösebb változás az életében, annak ellenére sem, hogy tágabb értelemben ő is a királyi család tagjává vált. Ezt mondta első mélyebb interjújában Pippa Middleton, Katalin hercegné húga.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.