Elképesztő: hatalmasat tévedtek Bajor orvosai

tévedés
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 06. 08:15
Újra napozhat, nevet és meccseket néz: Bajor Imrét fűti a gyógyulás iránti vágy, és nyerésre is áll. Pedig decemberben még vészjósló diagnózist kapott az orvosoktól: múlt év végén csak egy-két hónapot adtak neki.
GYLF

Él, mert élni akar – mondják a színészről azok az orvosok, akik fél évvel ezelőtt még egy lyukas garast sem adtak volna az életéért. Imre viszont fityiszt mutatott a végzetnek, és „túlélő üzemmódba kapcsolt”. Hihetetlen módon a legfrissebb leletei kifejezetten biztatók, annak ellenére is, hogy a múlt héten még infúziókkal a karjában feküdt egy kórházi ágyon.

A Bajor Imre egészségügyi állapotával foglalkozó csoport egyik tagja most megdöbbentő titkot árult el a Borsnak.

– Decemberben egy-két hónapot adtak neki az orvosok – mondta a neve ­elhall­ga­tá­sát kérő forrás lapunknak. – Ennek ellenére Imre tovább folytatta a kezeléseit, amelyek eddig is eredményesnek mutatkoztak. Olyannyira, hogy a tüdejében és az agyában található daganatok nem nőttek tovább.

Tény, hogy bár Imrét kezelés nélkül hazaküldték a kínai orvosok, azóta is él, és egyre jobb erőben van. Ha egy picit is nőtt volna az agyában lévő daganat, azt valószínűleg nem éli túl, olyan helyen diagnosztizálták – magyarázta a szakember, majd folytatta: – Imre újra otthon van, nevet, természetesen nézi a foci-vb-t, és a hétvégén már a napfényt is élvezheti a kertben. Még járókerettel jár, de rettenetesen bizakodik, mert napról napra több erőt érez magában. A kezelései a jövő héttől folytatódnak, hiszen a jelek szerint nyerésre áll a háborúban, igaz, számos csata vár még rá. Min­den­esetre hajtja az életereje, és meg fogja mutatni, hogy talpra áll – mondta forrásunk.

Álításaival kapcsolatban a Bajort régóta kezelő dr. Vargha Zoltánt is meg szerettük volna kérdezni. Ő azonban nem kommentálta értesüléseinket, csak annyit közölt: a családdal történt megállapodásuk értelmében egyelőre nem kíván nyilatkozni Bajor-ügyben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.