Hamarosan megszületik Völgyi Zsuzsi első gyermeke. Az énekesnő és férje, Gábor már lázasan készülnek a nagy eseményre. Egyelőre úgy tűnik, az apuka a várószobában izgulja végig a kicsi érkezését.
Nem először fordul elő, hogy nála jóval idősebb férfiba szeret bele. A színésznő szerint a legalább évtizednyi korkülönbség azért kényelmes, mert egy érett személyiség mellett biztonságban érzi magát.
Nyolcvankilenc év szép kor, ám Lorán Lenke mindig annyira aktív és fiatalos volt, hogy csakugyan mellbevágó a hír: a komika kórházban van. Fia sem beszél az állapotáról.
A tévés és kollégái nyugtatót szedtek be, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy zokogás nélkül kibírják az egykori TV2-es főnökük vezetői stílusát. Annyira féltek tőle, hogy a vécébe bújtak sírni.
A Saul fia rendezője nemigen beszél magánéletéről, így aztán sokakat meglepett, amikor a múlt vasárnapi BAFTA-gálán barátnőjével, a gyönyörű Lillával jelent meg a londoni vörös szőnyegen.
Pártos Csilla egy megveszekedett vasat sem kapott a válása után, mert – mint az most kiderült – a volt férjének semmije sincs. Ezért perelte most be rokontartásért a Kossuth-díjas művészt, akinek esze ágában sincs fizetni.
Elképesztő ellentét robbant ki a Story-gála idején, Medveczky Ilona és ifjú divattervezője, Pomozi Péter örökre összeveszett. Egy félmilliós estélyi a vita tárgya, amit a tervező külföldre visz eladni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.