Celeb

Frenreisz: Tóth Gabit a döntőig kizárólag zsenialitása és az iránta érzett határtalan elismerésünk repítette

Bors

2017. február 21. kedd 04:00

A nagy esélyesnek tartott Tóth Gabi helyett Pápai Joci nyerte A Dal idei döntőjét. A dühös rajongók csalással vádolják a műsor készítőit, petícióval tiltakoznak az eredmény ellen.

„Tóth Gabit az eurovízióra!” – így kezdődik az a petíció, amelynek aláírásával tévénézők százai követelik A Dal végeredményének újragondolását. Szerintük az idei versenyen nem Pápai Jocinak, hanem a kisebbik Tóth lánynak kéne képviselnie hazánkat az eurovíziós dalversenyen.  

Véleményükkel nincsenek egyedül, Gabi testvére, Vera sem ért egyet a zsűri döntésével, és közösségi oldalán hosszú írásban méltatlankodik: „Írnak Argentínából, Ausztráliából, Amerikából, a környező országokból, szinte mindenhonnan a világból, hogy Gabi az abszolút befutó, és persze írtok ti is, azóta is – írja a Facebookon a nővér, majd később új dimenziókba emeli a problémát.

– Nekem fura csak, hogy az ilyen dolgoknak soha nincs következménye? Szerintem a hétvégén egy ország, de az egész világ akaratát sikerült semmibe venni. A zsűri is beleállt ebbe a dologba és nem juttatta be Gabit oda, ahová kellett volna. /.../ Egy ilyen szintű energiát elfojtani, az következményekkel járhat. Aki egy picikét spirituális, vallásos, vagy egyszerűen csak hisz egy emberfeletti erőben, tudja ezt” – tette közzé bevallottan elfogult véleményét Vera. 

Meg kell jegyezni, hogy sem Vera, sem a petíció írója nem Pápai Joci teljesítményét tartja az eurovizíóhoz méltatlannak, hanem azt kifogásolja, hogy Gabira nem szavazhatott a közönség. A megosztó ítéletről a dalverseny zsűritagját, Frenreisz Károlyt kérdeztük, akitől Tóth Gabi Hosszú idők című dala nulla pontot kapott.

– Nekem a dallal kezdettől fogva problémáim voltak. Igyekeztem pártatlanul zsűrizni, és a saját véleményemnek hangot adni. Meg is említettem zsűrizés közben, hogy a Gabi által beígért magyar népzene felé indulás helyett egy meghatározhatatlan stílust kaptunk... Erős utánérzéseim vannak nemcsak a dallal, hanem a színpadi megjelenéssel is... Hozzá kell tennem, hogy a döntőig kizárólag Gabi zsenialitása, és az iránta érzett határtalan elismerésünk repítette. Ahogy említettem, én őt az egyik legjobb énekesnőnek tartom, nagyon szeretem a hang­színét, az énekstílusát. A petícióval kapcsolatban: én ebben nem akarok állást foglalni, de azt hiszem, ha valaki elindul egy versenyen, akkor számolnia kell azzal, hogy nem nyer. Ha ezt valaki előre nem tisztázza magában, akkor inkább ne induljon. Ez a hozzáállás nekem egy kicsit erőszakosnak tűnik.

További cikkek

Szexi

Öt éven keresztül a hazát védte, most pornófilmekben fegyverezi le a férfiakat

Veszteség

Koltai Lajos: Őrzöm a feleségem fotóját

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

likebalaton.hu

Húsz lóerőig jogsi nélkül is vezethetsz már hajót a Balatonon

origo.hu

Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

mandiner.hu

Videó készült a balesettel végződő debreceni autósüldözésről

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

origo.hu

Kísértetiesen villogó tárgyat észleltek az űrben

nemzetisport.hu

MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

vg.hu

Modern fegyvereket kérnek Moszkvától az ukrán szakadárok

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

haon.hu

Rablást kísérelhettek meg egy Hatvan utcai ékszerüzletben

mandiner.hu

Márki-Zay Gulyás Mártonról: Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem!

origo.hu

Az USA-ból jöhet a Tesla trónfosztója