213. oldal - Bezzeganya

Kicserélem a gyereken a telerottyantott eldobható pelenkát, majd kiballagok a konyhába és egy laza mozdulattal beröffentem a mosogatógépet.

Az ember alapvető vágya az életben a boldogság. Rengeteg könyv lelhető fel a piacon a boldogságkeresés témájában. Azonban az írott szövegnél sokkal jobb tanító az, aki meg is valósítja azt nap mint nap. Ezek a boldogságszakértők nem mások, mint a mi kis hangoskodó, sárban dagonyázó gyerekeink. A következő 14 pontban röviden összefoglaljuk, amit a gyerekek még ösztönösen tudnak a boldogság művészetéről:

Ha egy nő panaszkodik a terhessége miatt, mert már nyűg neki, vagy a szülés utáni depresszióról esik szó, esetleg arról, milyen nehéz a kisbabával, valaki biztosan a fejéhez vágja, hogy bezzeg a dédanyáink milyen strammul végigcsinálták az egészet.

Kevesen tudják, hogy a Fővárosi Levéltár magángyűjtő akciójában gyermekkori titkokat rejtő naplók, kedveshez írt szerelmes levelek, frontra induló katonák búcsúlevelei, zsidómentesítő okiratok, katonai behívók, egyetemi indexek, tagsági könyvek, oklevelek és filléres emlékek sokasága talált már gondos gazdára. Az elsárgult családi iratok itt méltó helyre kerülhetnek.

Van, aki szerint a heti négynapos oktatás növeli a diákok eredményességét, mások viszont hatnapos oktatást kívánnának, egész napos bentléttel, akár hétig-nyolcig. A lóláb azonban sok helyen kilóg: a négynapos oktatással a költségek (főleg a tanári bérek) csökkennének, a hatnapos vagy egész napos, estig tartó oktatási program pedig a családanyákat állítaná munkába, felszabadítva őket a gyerekőrzés alól.

A Human Rights in Childbirth hágai nemzetközi konferenciáról szóló beszámolónk folytatása.

Hallottál már erről a betegségről, de ilyen kimeneteléről még nem? Hidd el, én sem! Leírom a történetem talán azért, hogy mások is tanuljanak belőle, hogy vegyék komolyan ezt a nagyon alattomos állapotot. Mindenekelőtt pedig azért, hogy így is segítsek magamnak feldolgozni a hátborzongató tettemet.

Már akkor meglátta a gyerekeket, amikor a főúton az iskolához közelített. Össze-vissza kódorogtak a bringákkal, fegyelmezetlenül és rendezetlenül. A csoportot vezető osztályfőnök rég bekanyarodott, nem láthatta, hogy a gyerekek körülnézés nélkül, csalinkázva tekernek be a  mellékutcába. D. nem tudott biciklizni. Vezetni azonban igen. A gyomrában meglódult a reggeli.

Lehet-e káposztát enni? Lehet-e sportolni?Lehet-e túletetni? Lehet-e túl gyakran etetni?  Van-e olyan hogy cumizavar- vagy, ha már itt tartunk, cicizavar?

A terhességem viszonylag problémamentesen zajlott. Azért viszonylag, mert az 5. hónapig hánytam, még a 8. hónapban is kínzott a reggeli émelygés, fájt a hátam, egyre hisztisebb, lassabb, fáradékonyabb lettem és a gyomrom is égett. De ezeket én nem problémaként éltem meg, hanem a terhesség természetes velejárójaként.

Míg viselős voltam néha, elmerengtem, vajon miféle ember válik a bennem növő emberkéből. Úgy esett, hogy végül kedden jött világra. Anyósom szerint a kedden születetteket sokan szeretik majd, mások azonban azt beszélik, haszontalan ember válik az ilyenből. Akárhogy is, hála a jóságos Szűzanyának, legalább a gyerek nyakára nem volt rátekeredve a köldökzsinór. Ha így esett volna, folyton csak rínék, hisz ez azt jósolná, akasztófán fogja végezni.

Már a két héttel ezelőtti posztnál arra gondoltam, hogy kicsit írok majd a konyha felszereléséről is, hátha valamelyik háztartásvezetésben kezdő olvasónak segíthetek vele.

Képzeld el, hogy jönnek egy furgonnal, felpakolják rá a bömbölő gyerekeidet, és elviszik. Jó eséllyel soha többé nem látod őket. A hatóságokhoz meg hiába mennél panaszra, hiszen éppen ők azok, akik elvitték őket. Úgy hivatkoznak rájuk: az Ellopott Generáció. Az ausztrál kormány csak nemrég kért tőlük hivatalosan bocsánatot, 1998 óta van hivatalos napja a bocsánatkérésnek.

Szeretném megosztani veletek, hogyan sikerült óvodát találni autista (nem beszélő) kisfiamnak, hátha valaki hasonló cipőben jár, és ezzel segítséget nyújthatok neki. Elöljáróban annyit, hogy a fiam novemberben lesz ötéves, az elmúlt másfél évben korai fejlesztőbe járt, de mivel szeptembertől kötelező neki az ovi, április elején elkezdtem utánanézni, hogy is kell ezt intézni.

Van az a közhely, hogy megváltozik az élete annak, aki gyereket szül, de talán ez így nem is teljesen igaz. Nekem például nem csak az életem változott meg, hanem én magam is. És szerintem ezzel mindenki így van. A természet tréfája, hogy a terhes és szülő nőt elönti a szeretet. Még akkor is, ha előtte törtető karrierista volt fetisiszta cipőben, vagy ha különös kegyetlenséggel tudta fúrni a szőke recepciós csajt a főnöknél. Vannak undok hárpiák, boldogtalanok és az életben csalódottak, nos, még őket is elönti a szeretet, ha terhesek lesznek.

Négyszáz méter, ennyi volt állítólag a fiatal nő lakása és az utolsó térfigyelő kamera közt. Ennyi éppen elég volt arra, ami történt. Most majd jönnek a találgatások, mert fiatal volt, mert gyalog ment haza, mert késő volt, mert egyedül lakott, mert csinos volt, mert késő volt, mert rossz volt a környék. Pedig alapjában véve édes mindegy.

Az Egyesült Államokban (és nyugat-Európában is) a nők többsége használ valamiféle fogamzásgátlót. Kicsit macerás, de annál hasznosabb. Mert bár időnként elfelejtjük bevenni tablettáinkat, vagy mellékhatásoktól szenvedünk, de vállaljuk, mert a jövőnket így tudjuk irányítani. Kézben tarthatjuk sorsunkat. Afrika és Ázsia területén azonban nők százmillióinak a fogamzásgátlás legfeljebb álom. A születésszabályozás hiánya a kiskorúaknál különösen rémisztő. Terhességük a jövőjük, egy jobb élet gátja. Vajon a mi életünk milyen lett volna, ha nem lenne lehetőségünk védekezni a nem kívánt terhességek ellen?

33. hét

Azt hiszem, még ezek a merengő anyák is elképedve nézik ezt a találmányt:

Globális viszonylatban az egyik legmostohább hely az anyák és gyermekeik számára Afganisztán, ahol hetvenszer nagyobb eséllyel halnak meg az anyák gyerekszülés közben, mint golyó vagy bombatalálat következtében. Kétóránként hal meg egy asszony terhességgel összefüggő komplikációk miatt. A kiemelkedően magas halandóság csökkentése érdekében nemzetközi támogatással megindult az egészségügyi szakemberek és szülésznők képzése.

Mélázva néztem az egyik reklámot a minap, amiben riportszerűen kérdeztek meg gyerekeket arról, hogy mi a véleményük, hogy az xy üdítőmárkának 40-50 százalékkal kevesebb a cukortartalma. A gyerekek persze sok hallgatással, hümmögéssel és „őzéssel” adnak hangot véleményüknek, mire jön a csattanó, hogy hát persze! Hiszen ez az információ csak a szülőknek fontos!

A nők – mint az élet sok más területén is – a terrorizmus terjedésében is szerepet vállaltak. Először támogatóként, később teljes jogú szervezeti tagként vagy öngyilkos merénylőként. Az Interpol tanulmánya szerint gyakran kegyetlenebbek, krízishelyzetben jobban megőrzik hidegvérüket, mint férfi társaik. Ha tárgyalásra kerül sor, keményebbek, kevésbé hajlanak a kompromisszumokra. „Shoot The Women First” – avagy Lődd le a nőket elsőként. Ezt a címet adta női terroristákról szóló könyvének Eileen MacDonald. A legenda szerint az 1972-es merénylet után alakult Grenzschutzgruppe 9 (GSG-9) terrorelhárító alakulat szakmai ajánlásában is szerepelt ez a mondat: végezz a nőkkel elsőként, mert ők a legveszélyesebbek. A nőknek fel kellett venniük a kesztyűt a kemény, több éves katonai tapasztalattal rendelkező férfiakkal. Bizonyítaniuk kellett, hogy nem csupán gyenge nők, akiknek a háztartás és gyermeknevelés lehet a feladatuk.

Oknyomozó riporterünk egy kérdés miatt ég lázban hetek óta. Kik azok a Bezzeganyák? Mit akarnak? Összeesküvés lenne? Gonosz tervek szövődnek a háttérben? Mindent átszövő ideológiai vírust akarnak a békés olvasókra szabadítani? Ki fizeti őket? Most minden kiderül!

Julie Cook harmincas évei közepén járó újságírónő. Jelenleg Velencében él zongorista férjével és kisfiával, Alexszel. Bár odavan a csöppségért, de rá időközben rájött, hogy nem igazán érdeklik a gyerekek. Története lehet, hogy egy-két gyakorló anyának ismerős lesz.

Az előző posztomban arról meséltem, hogy hogyan boldogultam, illetve nem boldogultam az anyává válással és a gyerekneveléssel egy súlyos kezeletlen depresszió kellős közepén. Most onnan folytatnám, hogy mi történt az után, hogy egyenesbe jöttem az első fiam születése után.

Hideglelést kapsz a gyerekzenétől? Pedagógiai funkciót tulajdonítasz neki és gondosan válogatod? Neked aztán tökmindegy, csak ne nyávogjon-hisztizzen a kocsiban? A következő toplistában se pedagógiai, sem felnőttízlés-szempontok nem döntöttek a sorrendet illetően – ezek azok a gyerek-CD-k amiket az enyémek ronggyá hallgatnak a kocsiban. Adjátok hozzá a ti toplistátokat.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ebben a trópusi klímában nálunk a könnyű ételek mennek, általában valamilyen gyors tésztaételt eszünk, vagy grillezett húsokat salátával.

A gender zsákutcája

Weöres Sándort egyszer megkérdezte egy riporter: