211. oldal - Bezzeganya

Dani és Ricsi három hónaposak. Dani apukája rendszeresen odahajol kisfia fölé és szeretgeti, gügyög neki, játszik vele. Ricsi apukája számára a baba csak egy unalmas és néha hangos kis családtag. Nem igazán tud vele mit kezdeni. Ha kettesben maradnak, hamar gondolataiba feledkezik.

A hágai szülési konferenciáról szóló sorozatunk folytatódik.

Az ember folyamatosan változik. Sokszor direkt szeretne, de olyankor persze nem könnyű. Más változások ellen pedig nem tehetünk, még ha tiltakozunk is ellenük. A változásra vannak esetek az én életemben is. Például teljesen máshogy viszonyulok az anyasághoz az első, majd a második gyermekem megszületése után. Ezen sokszor magam is meglepődöm. Természetesen mindkét gyermekemet ugyanúgy és egyformán szeretem, magát az anyaságot élem meg másként.

Kilenc hónapos lett a lányunk. Hihetetlen. Párom (nem emiatt) kivett egy hét szabadságot, hogy pihenjünk, meglátogassuk a rokonokat. Anyukám hirtelen szintén kivett három napot, így én a babával már szerdán lementem.

Koktélcseresznye korábbi írására szeretnék reagálni. Olvasva a történeteket nagyon sajnálom, hogy ezek az anyák nem 30-40 évvel ezelőtt szültek. Nem volt UH és több olyan vizsgálat ill. gyógyszer sem, amit a mai vén fejemmel most sem értek. A terhesség alatt 4 vizsgálat volt kötelező és nem volt fogadott orvos.

Tisztátalan. Így tekintettek régen a menstruáló nőre. Az Ószövetségi szövegekből kiindulva a nép körében számos tiltás jött szokásba. Volt, ahol úgy tartották, hogy a süteménytészta nem kel meg, a tej megsavanyodik, ha menstruáló nő ér hozzá. Menstruáló nők nem tehettek el befőttet, nem savanyíthattak káposztát és uborkát, mert megromlott volna. Vajat köpülni sem lehetett. A szántóföldre sem illett kimenniük, mert a búza elszáradhatott, vagy jég verte el a határt. Hószám alatt virágot sem vethettek, és a gyümölcsfa is kiszáradt volna, ha gyümölcsét akarták volna leszedni. Juhok, méhek közé sem mehettek, lovat és lószerszámot nem érinthettek, mert az állatok elpusztultak, de legalábbis károsodtak volna. Lélegzetüktől a virágok elhervadnak, ha kancára ül, az torzat szül, sörfőzdébe, borospincébe nem mehetett akinek megvolt. A középkorban még az áldozástól is eltiltották a keresztény asszonyokat ezekre a napokra, sőt néhol egyenesen be sem engedték őket a templomba. Egy franciaországi parfümgyárba pedig még a 70-és években sem mehetett nő a ciklusa alatt. És ha arra gondolunk, hogy régen nem lehetett beugrani a drogériába tamponért, betétért, hát nemcsak a kímélet e fura megbélyegző megnyilvánulásai miatt nem irigyeljük őseinket.

Idén úgy néz ki, ugrottak a nyaralási terveinknek, nem tudunk elmenni sehová, legfeljebb egy-egy rövidke kirándulásra. Először szidtam mindenkit, aki ehhez hozzájárult, aztán rákattantam arra, hogy HA ekkor-és-ekkor ezt-és-ezt csináltam volna (jellemzően valami szarokbele avagy sajátpecsenyesütögetős típusú tevékenységet) akkor most nem lennék csalódott, és mennyivel előrébb tartanék. Majd szokásom szerint a másoknak-még-szarabb gondolatokat hívtam segítségül, és hamar meggyőztem magam arról, hogy a nincsen való picsogás helyett érdemesebb volna a vanra koncentrálni és az új perspektívából nézve is megtalálni a jó dolgokat.

Tavaly ősszel végre kiderült, kábé meddig lesz a cégünk. Amikor idejöttem dolgozni, tudtam, hogy határozott időnk van, hiszen egy kétéves EU-s pilot programban dolgozom. Azonban a pontos zárás sokáig kérdéses volt.

Emily Elizabeth Dickinson 1830. december 10-én Massachusetts Amherst nevű városában született. Tekintélyes New England-i család sarja, őse, Nathaniel Dickinson 1630-ban érkezett a vidékre. Édesapja Edward Dickinson ügyvédként dolgozott, 1842 és 1843 között a massachusetts-i szenátus, majd a washingtoni Kongresszus képviselője, a Whig párt tagjaként.  „Szíve tiszta volt és szörnyű” - vallotta Emily a szigorú apáról. Édesanyja, Emily Norcross Dickinson gyakran betegeskedett. „Anyám a gondolatot nem sokra tartja” – írta később lánya. Anyja krónikus idegi betegségeit talán a viktoriánus korra jellemző bezártság és mindenben kötelező alárendeltség okozhatta. A házaspárnak három gyermeke született, a legidősebb, William Austin Dickinson, Emily, és húguk, Lavinia Norcross Dickinson (becenevén Vinnie). Lavinia szerint a családban mindenkinek sajátos szerepe volt: az apa hitt, az anya szeretett, Austinnak ott volt a város, Emilynek gondolkodnia kellett, Vinnie pedig a háztartást irányította. 1856-ban Emily legjobb barátnője, Susan Gilbert és bátyja összeházasodtak és a szomszédba költöztek. 1840-től Emily az Amherst Academy-be kezdett járni, mely csak két évvel Emily érkezése előtt kezdett el lányokat fogadni falai közé. Az iskolában változatos tárgyakat tanítottak, a klasszikus irodalom mellett megjelentek a természettudományok is. Társaival Láthatatlan csapda és Shakespeare klub néven alapított titkos társaságokat és az Erdei levelek című iskolaújságba írt. Életre szóló barátságokat kötött az iskolában.

34. hét

Kicserélem a gyereken a telerottyantott eldobható pelenkát, majd kiballagok a konyhába és egy laza mozdulattal beröffentem a mosogatógépet.

Az ember alapvető vágya az életben a boldogság. Rengeteg könyv lelhető fel a piacon a boldogságkeresés témájában. Azonban az írott szövegnél sokkal jobb tanító az, aki meg is valósítja azt nap mint nap. Ezek a boldogságszakértők nem mások, mint a mi kis hangoskodó, sárban dagonyázó gyerekeink. A következő 14 pontban röviden összefoglaljuk, amit a gyerekek még ösztönösen tudnak a boldogság művészetéről:

Ha egy nő panaszkodik a terhessége miatt, mert már nyűg neki, vagy a szülés utáni depresszióról esik szó, esetleg arról, milyen nehéz a kisbabával, valaki biztosan a fejéhez vágja, hogy bezzeg a dédanyáink milyen strammul végigcsinálták az egészet.

Kevesen tudják, hogy a Fővárosi Levéltár magángyűjtő akciójában gyermekkori titkokat rejtő naplók, kedveshez írt szerelmes levelek, frontra induló katonák búcsúlevelei, zsidómentesítő okiratok, katonai behívók, egyetemi indexek, tagsági könyvek, oklevelek és filléres emlékek sokasága talált már gondos gazdára. Az elsárgult családi iratok itt méltó helyre kerülhetnek.

Van, aki szerint a heti négynapos oktatás növeli a diákok eredményességét, mások viszont hatnapos oktatást kívánnának, egész napos bentléttel, akár hétig-nyolcig. A lóláb azonban sok helyen kilóg: a négynapos oktatással a költségek (főleg a tanári bérek) csökkennének, a hatnapos vagy egész napos, estig tartó oktatási program pedig a családanyákat állítaná munkába, felszabadítva őket a gyerekőrzés alól.

A Human Rights in Childbirth hágai nemzetközi konferenciáról szóló beszámolónk folytatása.

Hallottál már erről a betegségről, de ilyen kimeneteléről még nem? Hidd el, én sem! Leírom a történetem talán azért, hogy mások is tanuljanak belőle, hogy vegyék komolyan ezt a nagyon alattomos állapotot. Mindenekelőtt pedig azért, hogy így is segítsek magamnak feldolgozni a hátborzongató tettemet.

Már akkor meglátta a gyerekeket, amikor a főúton az iskolához közelített. Össze-vissza kódorogtak a bringákkal, fegyelmezetlenül és rendezetlenül. A csoportot vezető osztályfőnök rég bekanyarodott, nem láthatta, hogy a gyerekek körülnézés nélkül, csalinkázva tekernek be a  mellékutcába. D. nem tudott biciklizni. Vezetni azonban igen. A gyomrában meglódult a reggeli.

Lehet-e káposztát enni? Lehet-e sportolni?Lehet-e túletetni? Lehet-e túl gyakran etetni?  Van-e olyan hogy cumizavar- vagy, ha már itt tartunk, cicizavar?

A terhességem viszonylag problémamentesen zajlott. Azért viszonylag, mert az 5. hónapig hánytam, még a 8. hónapban is kínzott a reggeli émelygés, fájt a hátam, egyre hisztisebb, lassabb, fáradékonyabb lettem és a gyomrom is égett. De ezeket én nem problémaként éltem meg, hanem a terhesség természetes velejárójaként.

Míg viselős voltam néha, elmerengtem, vajon miféle ember válik a bennem növő emberkéből. Úgy esett, hogy végül kedden jött világra. Anyósom szerint a kedden születetteket sokan szeretik majd, mások azonban azt beszélik, haszontalan ember válik az ilyenből. Akárhogy is, hála a jóságos Szűzanyának, legalább a gyerek nyakára nem volt rátekeredve a köldökzsinór. Ha így esett volna, folyton csak rínék, hisz ez azt jósolná, akasztófán fogja végezni.

Már a két héttel ezelőtti posztnál arra gondoltam, hogy kicsit írok majd a konyha felszereléséről is, hátha valamelyik háztartásvezetésben kezdő olvasónak segíthetek vele.

Képzeld el, hogy jönnek egy furgonnal, felpakolják rá a bömbölő gyerekeidet, és elviszik. Jó eséllyel soha többé nem látod őket. A hatóságokhoz meg hiába mennél panaszra, hiszen éppen ők azok, akik elvitték őket. Úgy hivatkoznak rájuk: az Ellopott Generáció. Az ausztrál kormány csak nemrég kért tőlük hivatalosan bocsánatot, 1998 óta van hivatalos napja a bocsánatkérésnek.

Szeretném megosztani veletek, hogyan sikerült óvodát találni autista (nem beszélő) kisfiamnak, hátha valaki hasonló cipőben jár, és ezzel segítséget nyújthatok neki. Elöljáróban annyit, hogy a fiam novemberben lesz ötéves, az elmúlt másfél évben korai fejlesztőbe járt, de mivel szeptembertől kötelező neki az ovi, április elején elkezdtem utánanézni, hogy is kell ezt intézni.

Van az a közhely, hogy megváltozik az élete annak, aki gyereket szül, de talán ez így nem is teljesen igaz. Nekem például nem csak az életem változott meg, hanem én magam is. És szerintem ezzel mindenki így van. A természet tréfája, hogy a terhes és szülő nőt elönti a szeretet. Még akkor is, ha előtte törtető karrierista volt fetisiszta cipőben, vagy ha különös kegyetlenséggel tudta fúrni a szőke recepciós csajt a főnöknél. Vannak undok hárpiák, boldogtalanok és az életben csalódottak, nos, még őket is elönti a szeretet, ha terhesek lesznek.

Négyszáz méter, ennyi volt állítólag a fiatal nő lakása és az utolsó térfigyelő kamera közt. Ennyi éppen elég volt arra, ami történt. Most majd jönnek a találgatások, mert fiatal volt, mert gyalog ment haza, mert késő volt, mert egyedül lakott, mert csinos volt, mert késő volt, mert rossz volt a környék. Pedig alapjában véve édes mindegy.

Az Egyesült Államokban (és nyugat-Európában is) a nők többsége használ valamiféle fogamzásgátlót. Kicsit macerás, de annál hasznosabb. Mert bár időnként elfelejtjük bevenni tablettáinkat, vagy mellékhatásoktól szenvedünk, de vállaljuk, mert a jövőnket így tudjuk irányítani. Kézben tarthatjuk sorsunkat. Afrika és Ázsia területén azonban nők százmillióinak a fogamzásgátlás legfeljebb álom. A születésszabályozás hiánya a kiskorúaknál különösen rémisztő. Terhességük a jövőjük, egy jobb élet gátja. Vajon a mi életünk milyen lett volna, ha nem lenne lehetőségünk védekezni a nem kívánt terhességek ellen?

33. hét

Azt hiszem, még ezek a merengő anyák is elképedve nézik ezt a találmányt: