187. oldal - Bezzeganya

26.hét

Szokásos bevásárlás az egyik nagyáruházban. Bevásárlás közben az üzlet zöldséges pultja mellett egy savanyúságot árusító helyhez lépek. Előttem egy kislány az apukájával. Apuka otthagyja a 7 éves körüli kislányt pár érmével, de előtte elmondja, hogy hol fogja várni. Összesen nagyjából 400 Ft van nála, szépen méret szerint sorba rendezi, miközben kéri a fél kiló savanyú káposztát.

A Bezzeganyán már elég sokféle probléma előkerült, ami a babaváráshoz kapcsolódik. A terhességi cukorbetegségről itt azonban még nem nagyon esett szó. (A P-n még Vakmacska írt egy nagyon gyakorlatias és szórakoztató bejegyzést.)

Kismacska „Meg ne kérdezd, hogy van-e tejem” című bejegyzését olvasva gondoltam, én is megosztok ezzel kapcsolatosan pár „élményt” és gondolatot.

Semmilyen meglepetést nem okozott ez a bizonyítvány. Tudok mindent a digitális naplóból, s követtem mindent az egész tanéven át. Lehetett volna jobb is, sóhajtom magamnak, tudom, hogy nem tette oda magát a gyerek addig, amíg nem kezdtem cirkuszolni, mi több, akkor sem tette oda magát, csak akkor, amikor napról napra megkérdeztem, mit csinálunk ma, sűrűséget mérünk zománcos lábassal, szöget felezünk, vagy tanulmányozunk a kertben valami bojtos gyökérzetet, és váltakozva tesszük próbára a szomszédok türelmét: edvárdkirály angolkirály vágtat fakó brékbrókbróken, kertem nárciszokkal végigültetéd, putputput, rídredred, szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld.

Pénteken este párom belázasodott, másnap kínzó izületi fájdalomra panaszkodott és sűrűn járt a mellékhelyiségbe. Hihetetlen, hogy még csak június van, de másodszorra sikerült összeszednie egy jó ki fosós nyavalyát.

Engedjétek meg, hogy elmeséljem a mi szüléstörténetünket, már csak azért is, mert Ózdról annyi rosszat hallani a hírekben. 2011 januárjában úgy gondoltuk a párommal, hogy itt az ideje egy második gyereknek (fiam akkor majdnem hétéves volt – 4 hónap híján).

Anyám, ha összefutok egy rendőrrel, fixen nem hiszi el nekem, hogy csak fáradt vagyok, nem részeg. Oké, genetikailag laza vagyok, mint a rigalánc, de egy hazamenéskor két elesés már mégiscsak sok(k), lássuk be. Az egyik ráadásul zebrán, csatornafedél melletti aszfalthiányban beakadó lábfejjel. Tudok én esni, kérem, megtanultam, sokat gyakoroltam. De beakadt lábfejjel csak térdre esni, nyekkenni tudtam. Nem baj, üldögéltem egy kicsit az út közepén, este volt, csicseregtek a madarak, kellemes szellő lengedezett, senki nem járt arra. Aztán felkeltem, és jártam. Kicsit döcögősen, nem mondom, de belejöttem. A következő esésig. Férj inkább elém jött, nem tehetem tönkre az egész várost büntetlenül... Na, mindegy, nem ezt akartam elmesélni.

Ismét jelentkezem Kecskemétről. Holnap, azaz június 22-én lesz városunkban is az évek óta, országos szinten megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája. Idén – talán az országban egyedülálló módon – 43 intézmény nyitja meg kapuit az éjszakai látogatók előtt. Ezen poszt keretein belül szemezgetni szeretnék az ajánlatok között, a teljesség igénye nélkül. A legtöbb helyen különleges, interaktív programokba is bekapcsolódhatunk az érdeklődési körünktől függően.

Miután kitört a kánikula, úgy gondoltam, hogy olyan recepteket keresek, amelyek elkészítéséhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet vagy sütőt, illetve kell ugyan használni e konyhai gépezetet, de mégsem kell órákig állni mellette, sőt, grillen is elkészíthető az adott étel/hozzávaló (na, nem mintha ez sokkal kellemesebb lenne, de legalább nyári hangulata van).

A hétvégén újra indul a siófoki Beach Club, az idei szezont Caramel nyitja meg június 21-én. Saját zenekara mellett szimfonikus kísérettel hallhatjuk a legnagyobb slágereket, és itt debütál néhány sikervárományos dal is.

Svédország negyedik legnagyobb városában dolgozom, onnan 57 kilométerre lakunk, ami vonattal pontosan 36 perc. Ekkor olvasgattam egy-két bejegyzést arról, hogy milyen állapotok uralkodnak otthon, ami még hagyján, de ami még jobban meglepett, az azok a kommentelők, akik folyamatosan lehordják a rossz tapasztalataikat megosztókat, cikkezőket (amik szerintem teljesen jogosak), mondván, örüljenek annak és érjék be azzal, hogy a pici egészséges. Ezután gondoltam úgy, hogy leírom én is a mi történetünket: szerintem ez így normális.

A Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén visszaköltözik a Hajógyári-szigetre és ennek örömére talán az egyik legpazarabb – és szokás szerint ingyenes-programkínálattal várja fiatal és már nem annyira fiatal rajongóit.

Tavaly (2012) októberében szültem a SOTE II. klinikán, akkor megígértem az aneszteziológusnak, hogy megírom a tényeket a császármetszésről, hogy én is próbáljam oszlatni a tévhiteket. Ha viszont már ezt megírom, akkor plusz véleményként megírom a tapasztalatokat is.

A múltkori történetet ott hagytam abba, hogy készültünk a genetikai vizsgálatra.

Minden kisbaba egyéni ütemben halad fejlődésének komplex folyamatában. Ugyan leírható egy standard fejlődési skála, melyik ciklusban mire válik gyermekünk képessé, azonban ezt nem szabad kőbe vésett előírásnak tekinteni!

A kedd reggeli lapokban és hírekben jelent meg először a felkavaró hír. Eleinte a részletek még homályosak voltak. Csak annyit tudtunk meg, hogy a négyes villamos elé lépett két nő a gyalogátkelőhelyen, piros lámpánál, majd az ütközést valahogyan sikerült elkerülni. A villamosvezető kiszállt, majd rövid szóváltás után arcon ütötte az egyik nőt. Az átélt jelenettől, és az arcon ütéstől a nő sokkot kapott, térdre esett, és a hasához kapott. Állítólag ekkor derült ki, hogy hat hónapos terhes.

A kefir csak a kezdet volt. Kérem vissza a régi énemet, ezt a kefireset utálom. Ez a kefires minden szaron felhúzza magát. Amin egyébként jogosan húzná fel magát, azon nemcsak felhúzza magát, hanem némileg dühöng is. Vagy sírógörcsöt kap. Ráadásul az események oly módon torlódtak az utóbbi időben, hogy elég sok lett a hepe. Gyors egymásutánban. Apró hepék, de hepék.

Ha a gyerek lovagnak, varázslónak, kerti manónak vagy hercegnőnek érzi magát, és szeretne sárkányokkal küzdeni, lovagi tornán bizonyítani a bátorságát, vagy varázserejű karkötőket készítő kézművesként szeretne aranyat keresni a Gyűrűk Ura tábort neki találták ki.

Nincs még gyerekünk, bár a tervezés elindult bő két éve. Ennek köszönhetően össze is jött a bejegyzésre való anyag. Először az esküvőnk kapcsán kaptuk a kérdést, hogy akarunk-e gyereket. Bár úgy éreztük, hogy ez magánügy, elfogadtuk, hogy a távolabbi ismerősök örülnek, ha bármit tudnak kérdezni a „hogy vagytok”-on kívül, és naivan válaszoltunk a kérdésre - igennel. Később, amikor csak nem jött az a gyerek, folytatták. Először csak az eredeti kérdés ismétlődött, majd a szánakozó érdeklődés, hogy „Még mindig semmi?”. Hiába mondtuk, hogy ha lesz, időben szólunk, a lavina elindult: „És rendben vagytok mind a ketten?” „Nem próbáljátok meg kivizsgáltatni magatokat?” „Nem ártana utána járnotok a dolognak!” A kedvencem: „Szerintem te nem is akarsz gyereket, és az érzéseid akadályozzák a hormonrendszeredet. Hidd el, ha valóban akarnád, jönne! Ez így működik.” –többgyerekes anyuka szavai. Szerintem meg volt magával elégedve, hogy valamiben le tudott körözni. Csak azért nem utasítottam rendre, mert másokat is így oktat. Ja, és mert a sógornőm.

Segítséget szeretnék nyújtani szülőtársaimnak, így megpróbáltam összegyűjteni a városban és a környéken fellelhető programokat, ahol hasznosan tölthetik kicsik és nagyon a nyári szünetet. Valamint szerettem volna, hogy mindenki lássa, hogy igenis van élet a fővároson is túl, nem kell legyinteni, hogy itt vidéken úgysincs semmi.

Lejár! – állapítottam meg egy sóhaj kíséretében. Naná, hogy lejár a gyerek útlevele! Május közepe van és június végén utazunk, addigra pedig szép csendben, sunyin lejár. Még jó, hogy észrevettem, lett volna nagy fejtörés a határon.

Három hónappal beteg gyermekem elvesztése után tudatosan estem teherbe. A doki ugyan az égre nézett, mikor meglátott, de azt mondta, a méhnyak bár heges, de gyógyult, rendben lehet minden, akár.

Mélységes ódzkodással és enyhe undorral gondoltam a különféle menstruációs kelyhekre és állhatatos tamponhasználóként tengettem ciklusaimat.

Anyalánya négykezes

2012 nyarának elején egy kuponos oldal felmérése szerint még a lakosság 80 százaléka tervezett valamilyen nyaralást, a nyár végén viszont csak 69 százalékuk számolt be a megkérdezett 2200 emberből arról, hogy ezt a tervet meg is valósította.

Ami legelőször eszembe jutott: a legtöbb beteg (helyesebben páciens, hiszen a várandósság nem betegség) egyszerűen elfelejt köszönni. Ha pedig köszönünk, az ne csak egy levegőbe dobott „Jó napot!” legyen, hanem próbáljuk felvenni a szemkontaktot, hiszen úgy sokkal emberközelibb. Lehet, hogy így sem törik meg a jég, de legalább megpróbálkoztunk vele. Sőt, továbbgondolva, egy mosoly... igazán nem kerülne semmibe, de nagyon sokat jelent a dolgozóknak is, ha a huszadik-harmincadik aznapi beteg nem a hosszú várakozás miatt felháborodva menne be a rendelőbe (mert erről higgyétek el, legtöbbször nem az ott ülő dolgozó tehet), hanem a fent leírt módon.

Első gyermekemet a Péterfyben veszítettem el, második gyermekem egészségesen született a Péterfyben (magán orvos kezei által), harmadik gyerekemet a Szent Imrében veszítettem el, most pedig a Szent Imrében fogom világra hozni gyermekemet ügyeletes orvosnál.

5 óra. A férj felébred, kimegy vécére. Utána Anya is kimegy. Visszaaludni de jó lenne, de kicsit zavar a laptop fénye, mert anyával ellentétben a férj korán kelő típus és reggel van ideje olvasgatni. Visszaaludna Anya 7-ig, de 6-kor a férj öltözik és indul dolgozni, minimum háromszor visszajön valamiért és kétszer megkérdez tőle valamit. Anya kifejlesztette azt a képességet, hogy már álmában is el tudja mondani, hogy hol van a lakáskulcsa, a kedvenc pulcsija, a kocsikulcs és a pénztárcája. 6 után ismét visszaaludna Anya, de már hallja, ahogy a 4 és 2 éves fiúk duruzsolnak. 7 előtt kijön a nagyobb fiú vécére (mi lenne, ha még éjjel is ki kellene kísérni pisilni, vagy reggel félálomban?), nincs mese, fel kell kelni.