Több oka is van. Szülés utáni depresszióm volt, nehezen jöttem bele az anyaságba. Mostanra viszont a kisfiammal a legszebb életszakaszunkat éljük. Szinte szimbiózisban. Bár most elkezdett óvodába járni, az akadályokat könnyen veszi (német-francia óvoda). Bátor és roppant határozott kis természete van.
A terhességem alatt nagyon meghíztam, ami lelkileg is bántott, mivel mindig dekoratív, vékony és szép nő voltam, így a férjem szemében A Nőből Anya lettem.
Ahogy a szoptatásnak vége lett, gyorsan lefogytam, de kb. 6 hónapja vagyok ismét olyan nő, aki büszke lehet magára. Hozzátartozik, hogy a melleimet megcsináltattam, mert a szoptatás alatt elfogytak, szó szerint. De sporttal és diétával ismét S-es ruhákat hordok, izmos vagyok és lelkileg boldog. Most ismét úgy néz rám, mint régen.
A férjem nagyon sokat dolgozik, de nem vetem a szemére, hisz olyan életet élünk, amilyenre nagyon sok ember vágyik. Mindent megkapok tőle, legyen az éppen biztatás, lelki pátyolgatás vagy éppen egy drága utazás vagy valami luxus termék. Elkezdtem dolgozni, valamint a doktorimat is szeretném befejezni.
De mikor ezeket végigsorolom és összegzem a fejemben – pro és kontra – akkor a végén mégis csak egy dolog jut az eszembe, hogy biztos újra szeretném ezt? Éjszakai kelések, fogfájás és a temérdek stresszes helyzet, ami miatt használhatatlan lesz az ember egy időre. Vagy pusztán szükségem van még időre...
Poppy
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.