190. oldal - Bezzeganya

Ez a poszt rövid lesz. Mert nem értek ahhoz, amiről szól, ezért nem is én szeretném megírni: a kommentekben bízom. Olyasmit szeretnék, kellene hamarosan megtanítani a gyerekeimnek, amihez én sem értek igazán. Nem születtem bele, hanem felnőttként próbáltam hozzászokni (hosszabb megszakításokkal). Ez a net használata, és azon belül a kapcsolattartás, chatelés, idegen emberekkel. A gyerekem ezt úgy fogja használni, mint a fogkefét, vagy a liftgombot: természetesen létező dolgot, amióta az eszét tudja. Nekem csak az alapdolgokat kellene megmutatnom, és az alapszabályokra, veszélyekre kellene felhívnom a figyelmét, ha én magam tisztában lennék vele, hogy mik is azok…

Szöget ütött a fejembe, hogy ha bekenjük a gyerekeket és magunkat naptejjel, akkor mi lesz a D-vitaminnal? Utánanéztem a témának, és sejtésem beigazolódott: ha naptejjel védjük magunkat, akkor nemcsak a káros sugaraktól óvjuk magunkat, de D-vitamint sem fog termelni a szervezetünk, ugyanis még a leggyengébb (SPF8) naptej, napkrém is 95 százalékkal gátolja a szervezetben a D-vitamin képzését. A természetes napfény gyógyító sugarai az üvegen sem képesek áthatolni, tehát autóban ülve vagy lakásban „napozva” szintén nem képződik D-vitamin.

A történetem kissé közhelyes: adott egy korábban workaholic manager nőci, aki a harminchoz közelítve, párjával arra adja a fejét, hogy gyermeket vállaljon. Nálam sem megy könnyen, kiderül egy anyagcsere rendellenesség és némi pajzsmirigy probléma, bár alapvetően minden jól kezelhető. Fél év diéta, gyógyszer, mozgás és nagy fogyás után, amikor az orvos megnyomja a start gombot, a gólya azon nyomba pottyant egy gyönyörű és egészséges kislányt. Az életünk fenekestül felfordul, a kis törpeterminátor teljesen átveszi a kormánykereket. A kezdeti nehézségek után egészen jól egymásra hangolódva és gyorsan telnek a hónapok, gyermek hipp-hopp kettő éves, anya pedig ott áll az álláskereső anyák piacán.

Néha az ember elgondolkodik, miféle sikeres pályát futhatna be, ha nem épp azt csinálná, amit csinál, vagy miből élhetne meg, ha a mostani megélhetése befuccsolna. A gyerekes szülők általában elsiklanak egy, ha jól végiggondolom teljesen logikus pályamódosítás lehetősége felett, a többség állítom, hozzám hasonlóan, teljesen megállná a helyét ,mint okleveles jós vagy jósnő, ha csak a gyereknek címzett, bár ott és akkor általában totális közönnyel és süket fülekkel fogadott jóslatok beválási arányára gondol.

Múlt héten csütörtökön este lefekvéshez készülődtem, amikor kinézve az ablakon azt vettem észre, hogy egy mentőautó parkol le az utcánkban. Természetesen megvártam, hogy melyik ház felé indulnak, és amikor láttam, hogy nem hozzánk, akkor megnyugodtam. Az ablaktól viszont nem jöttem el, mert a mentő után pár perccel nagy sebességgel érkezett egy – amúgy ismerős, de ez egy kisvárosban nem meglepő – privát autó, abból kipattant egy velem egykorú nő, és a csomagtartóból előkapott piros táskával szalad a mentősök után. Aztán jött egyszerre még két autó, aztán egy motor, és a dolog kezdett érdekes lenni. Igen, tudom, kicsit morbid, hogy érdekes, de akkor is az volt számomra, mert ha minden jól alakul, akkor júniusban kezdem a városban a mentőápolói és mentőautó-sofőr képzést, így azt hiszem kevésbé elítélendő, hogy tunkolás nélkül, de igyekszem megfigyelni az eseményeket.

Állok a liftben, nézem, milyen bizarr egy belül zöldre festett lift, közben eszembe jut, hogy hányszor mentem már vele, mindig zöld volt, mindig bizarr, mégis, sose zavart. Persze, mert a zöld, ez a halvány, nyugtató szín. Állok, hiányérzetem van, igen, arról volt szó, hogy együtt leszünk, együtt csináljuk végig, legalábbis fogja a kezem, amíg lehet, most meg, egyetlen szavára ennek az ismeretlen, piros kardigános csajnak, ő elment haza. Nem jöhet fel velem. Látogatási tilalom van.

Évek óta olvasom a Bezzeganyát, és tudom, hogy itt nem a habos-babos, cukormázas történeteké a főszerep. De az én szüléstörténetem egy igazi rózsaszín álom, és gondoltam megosztom veletek.

Új szomszédok költöztek az első emeletre. Pont boltba mentem, mikor láttam, hogy hurcolják az ingóságokat. Először csak a csajt láttam, azt gondoltam ránézésre, hogy leszbikus, de aztán láttam, hogy megfogja a pasija kezét. Kifejezetten szimpatikus harmincas pár. És aztán megláttam a kiskutyájukat. Pitbull. Hú, azanyját. De nem, mint kiderült azóta, nagyon egy nyugodt dög, nem szarik a játszótér mellé, és az ugatását sem hallani soha (ellenben a harmadik emeleti kis maréknyi görccsel.)

Magam is meglepődtem, amikor a tegnapi írást és a kommentjet tanulmányozva tűnődtem azon, aminek az eredménye ez a poszt lett.

Először is, köszönöm a múlt heti támogatásotokat a Segítsüti akcióhoz. A tortám végül 34.500,- Ft-ot ért, és a licittel eddig 1.002.655,- Ft-ot gyűjtöttünk a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára, ami nagyon szép eredmény.

32. hét

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a köznevelési törvény módosítását, az eddigi maximális osztálylétszámtól való eltérés lehetőségét kezdeményezi az általános iskolai túljelentkezések kezelése érdekében. Marekné Pintér Aranka, a központ elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: elsősorban a fővárosból és az agglomerációból érkezett jelzés, hogy problémát okoz az általános iskolákban a túljelentkezés, nincs elegendő hely. Ennek oka, hogy sok szülő szívesen tartotta vissza gyermekét hétéves koráig az óvodában, ugyanakkor új törvényi szabályozásként belép a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettsége. Ezért tapasztalható az elsőévesek számában növekedés – mutatott rá. Az elnök elmondta: a köznevelési törvény módosítását kezdeményezik, annak a korábban a szabályozásban már szereplő passzusnak a beemelését, amely lehetővé teszi, hogy az intézményfenntartók oktatásszervezési okok esetében a maximális osztálylétszámtól 20 százalékkal eltérjenek.

Én dolgoztam ilyen fiatalok között. Egészen addig én is borzadtam tőlük, míg egyszer az egyik fiú teljesen faarccal elkezdte nekem sorolni a traumáit, a gyerekkorát. Engem a hányinger kerülgetett, aztán csak annyit bírtam tőle kérdezni, hogy tényleg nem érez semmit? Hogyan bír erről ennyire érzelmek nélkül beszélni? Ő mosolyogva mondta, hogy "Akkor már rég megdöglöttem volna." Ennyi. Ez az érem másik oldala.

14. hét

2011 tavaszán túl voltam két hosszú (több mint 9 év és 2,5 év) kapcsolaton. Éltem az életem, rengeteget dolgoztam, sokat buliztam, ismerkedtem, pasiztam. Volt egy balesetem, kórházba kerültem. Mindenki azt mondta, ez figyelmeztetés, hogy lassítanom kellene. „ Sikerült.”

Az A38 Hajó különleges fekvésű, Dunára néző kiállítótermében nem mindennapi, kifejezetten gyermekeknek szóló sorozat veszi kezdetét: a MeseMuzsika – mint címe is sugallja – egyszerre zene- és mesehallgatás, sok-sok izgalmas kacskaringóval és kitekintéssel.

Sokáig gondolkodtam megírjam-e a történetem. Már körülbelül fél éve olvasom a blogot, a várandóssággal kapcsolatos szinte összes témáról minimum egy cikket elolvastam, valamelyiket többször is. Úgy gondoltam megosztanám veletek az érzéseimet, gondolataimat, a lelki vívódásomat. 20 éves főiskolás lány vagyok. Fél éve élek párkapcsolatban egy szintén 20 éves pasival, aki már dolgozik, a mai világban stabilnak mondható állása van. Én a családi vállalkozásban segítek, ha épp nem iskolában koptatom a padot. Hálistennek a válság idején is megállta a helyét és nemhogy szinten tudtuk tartani, hanem fejlődött is. A jövőmmel nem lesz probléma, már most központi szerepem van a cég egyik ágazatában és édesapám és saját terveim szerint is diploma után még nagyobb szerepem lesz. Van egy saját lakásom (természetesen nem én kerestem meg az árát, de volt benne részem), páromnak autója, mindkettőnknek biztos háttere. Nagyon jól megértjük egymást, együtt képzeljük el a jövőnket. Előtte volt egy 2 éves kapcsolatom, amiben fele ennyire nem volt meg az összhang. Természetesen fogamzásgátlót szedek, nem szeretnénk még babát, de a 3 éves tervben ez is szerepel. Ezeket fontosnak tartottam leírni a történet további részéhez.

Peti egy értelmileg teljesen egészséges, "csak" mozgásában érintett gyerek, aki ezzel az "enyhe" állapotával minden valószínűség szerint pusztán a jéghegy csúcsával szembesített bennünket, legalábbis ami a mai magyar korai fejlesztés helyzetét illeti. És még így is igaz az, hogy amit harmadik éve megélünk, az vállalhatatlan. Mert mi is történik ma Magyarországon a speciális fejlesztést, vagy egy remek szakkifejezéssel élve korai intervenciót igénylő gyerekekkel és családjaikkal, az óvodát megelőző évek során?  Nézzük a számokat, melyek rendelkezésre bocsátását ezúton is köszönöm Czeizel Barbarának, aki a Budapesti Korai Fejlesztő Központ Igazgatója. 2010-ben Magyarországon 6323 újszülöttet ápoltak Perinatális illetve Neonatális Intenzív Centrumokban. Ilyen centrumokba azok a babák kerülnek, akik rizikóbabának számítanak, túl korán, túl alacsony súllyal, várandósság alatt vagy közvetlenül a születéskor diagnosztizált rendellenességgel születnek.

Hogyan reagál egy négyéves kislány, ha visszautasítást kap a szeretett felnőttől? Durcáskodik, olyasmiket mond, hogy utálja a célszemélyt? Esetleg konfabulál? Persze az általa látott, hallott morzsákból, kamasz bátyó „okosságaival” bővítve természettudományos ismereteit. Teszi ezt bármiféle komolyan ártó szándék nélkül, nincs más eszköze még kifejezni, hogy egyszerűen csak rosszul érzi magát egy ilyen viszonyban, csalódott.

Korábban talán Másutt írt arról, hogy a brit kórházak szerint a szülés első óráit jobb, ha otthon, ismerősen meghitt környezetben tölti a kismama, ezért könnyen megtörténhet, hogy főleg első szülésnél a szülési fájdalmakkal jelentkezőt finoman eltanácsolják, hogy majd csak sűrűbb fájásokkal mehet a szülőszobára. Addig inkább sétáljon a parkban, az utcán, esetleg maradjon otthon, szükség esetén telefonon tanácskozva a kórházzal. Gyors szüléseknél azonban nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.

A várandósságom teljesen eseménytelenül telt, a rosszullétek, kívánósság is elkerült. Kórházi szülésfelkészítő tanfolyamra lelkesen eljártam, ahol sok egyéb mellett azt is megtudtam, hogy ott bizony a protokoll szerint a terminus után be kell feküdni a kórházba meg minden első szülő nőnél gátmetszést alkalmaznak stb.

Nemrég elértük a 10 ezer rajongót a Bezzeganya Facebook oldalán.

"Amíg velem voltál, megtanítottad, mit jelent őszintén szeretni. Boldognak lenni. Szíved dobbanásánál szebbet még nem hallottam. Azzal, hogy elmentél, megmutattad, hogy eddig sosem voltam igazán egyedül. Milyen, ha az ember egy kis része meghal... Veled. S szívverésed sosem szűnő visszhangja éltet tovább."

29.-31 hét(28+3- tól 30+5-ig) Kicsit több mint 3 hét telt el azóta, hogy naplót írtam. Ezalatt a 3 hét alatt rengeteg dolog történt, volt pár ijedség is, 3 héttel nagyobbak lettek a csajok, és 3 héttel érettebb lett a kinti életre Saul, és én majd' 3 kilóval nehezebbé torzultam! Apropó, kilók! Vigyázok, hogy ne kússzanak pofátlanul rám, de a fekvés nem barátja a fitt kismamának, és arra a nyamvadt hamburgerre is haragszom, aki bekéredzkedett a pocakomba, persze önhibámon kívül, de olyan hatalmas volt, szaftos és csípős...Tudom, kétszer csíp, de néha én is kirúghatok a hámból! Persze a csípőst sem lehet enni az okosok szerint, összehúzódást okozhat.

Most a hét éve működő Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogatjuk, amely speciális módon járul hozzá a gyermekek megmentéséhez: a korszerűen felszerelt gyermekmentő járművük és orvosaik az esethez kiérkezve azonnal megkezdik az elsősegélynyújtást, a gyermeket stabil, szállítható állapotba hozzák, hogy a mentőszolgálat azonnal a megfelelő kórházba szállíthassa a sérültet. A sérültet nem szállítják tehát, működésük egy mozgó gyermekintenzív osztálynak felel meg mind felszereltségben, mind hozzáértésben.

Azért szántam rá magam az írásra, mert a való életben nem tudok erről beszélni szemtől-szembe senkivel. Nem tudok teljesen őszintén megnyílni, sírás nélkül, józanon végigmondani az érzéseimet. Talán itt a virtuális térben kicsit ki tudom nyitni a lelkemet és egy apró hajszálnyit könnyíteni rajta.

Pillanatok

13. hét

Az anyaiskola harmadik évében járok, itt az ideje, hogy ikeranyaként, egy fiú és egy lány szellemi, testi nevelőjeként megkapjam a magamét. A nemi felvilágosítás ideje elkezdődött, jönnek a könnyek: a csalódás, a vonzalom és az átpártolás köznapi csodái, vagy épp köznapi tényei, amit ki kell hordani, akár egy új kis emberkét. Anya magányosan tereget.