188. oldal - Bezzeganya

Nincsen bennem nő már semmi. Felfalta az anya.

A cím egy az egyben plágium, tulajdonképpen témával együtt, eredetileg Laár András könyvében szerepelt egy írás róla, de feltételezem, a BA-olvasók többsége nem feltétlenül olvas Laár Andrást könyv alakban (viszont a posztomat ihlető írást az imént megtaláltam ). A téma lényege, hogy Honti Margó pszichológus vetette valamikor fel, hogy minden embernek van számtalan alszemélyisége a fő személyiségvonásai mellett, amit mindenféle életben felmerült helyzetekben használ, legalább hat darab, és a párkapcsolatunk akkor lehet harmonikus, ha az eltérő alszemélyiségeink mindegyike legalábbis elviseli a másik alszemélyiségeit, amit nem is olyan könnyű, mert kifejezetten nehezen kezelhető alakok is akadhatnak köztük.

A Növények Napja programsorozathoz kapcsolódóan és a Biodiverzitás Világnapra is utalva Pünkösd hosszú hétvégéjén kisebb programokkal (állomásos játék, gyermekfoglalkoztató sarok) várnak minden érdeklődőt a Nemzeti Botanikus Kertbe, Vácrátótra. Téma: a Botanikus kert és a Pannon Magbank mint a biológiai sokféleség őrzői.

Nem lesz könnyű úgy összefoglalnom a történetemet, hogy minden fontos dolog benne legyen, amit szeretnék, de ne tűnjön folytatásos regénynek. Anyám nem akart, ezt több alkalommal is közölte velem, nem indulatból, csak a történelmi hűség kedvéért. Ha csak rajta múlt volna, elvetet. Néha arra gondolok, az tán jobb lett volna nekem. Később nagyszüleim neveltek egy ideig, majd visszakerültem a szüleimhez.

Eltelt egy hónap. Jó bő hónap, végigrettegtem az egészet, egészen elképesztően irracionális módon viselkedtem. Persze, csak belül. Mások szinte normálisnak mondanának, komolyan. És ha csak ez történne, azt mondom, oké, drága tündérem, tessen magad összeszedni, emlékezz, mindig milyen erős vagy, milyen vidám, milyen töretlenül és törhetetlenül optimista; fel a fejjel, dolgozd fel, nézz előre. De persze csőstül jön az áldás, változik a kamatláb, kupi van a munkahelyen, télből tavasz lett – két napra, aztán most meg nyár van, hogy a fene egye meg, és itt van, tessék: a fejem is fáj.

20. hét

Rengeteg fotó érkezett az április végén indult fotópályázatra, melyre a Vidámparkban készült fotókat vártak. A Life.hu szerkesztősége kiválasztotta a harminc legvidámabb, leghangulatosabb felvételt, és feltette erre az oldalra. A fotókra május 20-ig lehet szavazni, egy ember egy nap egy szavazatot adhat le.

Édesanyád egyedül vajúdott és szült, míg édesapád a kórház folyosóján tördelte a kezét? Nagymamád pedig még a szülőotthonba is egyedül ment, vajúdva, ahol szinte rá sem néztek a szülés alatt?

Tíz évig voltam duci kislány – 8-18 éves koromig. 18 éves koromtól elhízott voltam, majd 23 éves koromtól még két éven át nagyon elhízott. Hogy milyen károkat okozott a túlsúly, elképzelni sem tudom, de van egy kialakult betegségem, ami ennek tudható be. Kórosan kitágultak a visszereim. Kialakulhat genetikai okok miatt, álló munkavégzés következtében, lehet az időskorra fogni, de okozhatja bizonyos típusú és mérvű elhízás. Az én esetemben anyai ágról lehet öröklött a hajlam, bár Édesanyám visszerei 40 évnyi állómunka után sem igényelnek orvosi beavatkozást.

Eleve kiszolgáltatott helyzet, mikor az ember lány hosszú tépelődés után elhagyja a férjét, és hazaköltözik a szüleihez, plusz probléma, ha terhes, úgy, ahogy én. 17-18 hetes terhes lehettem, mikor Valentin-nap reggelén több órás újabb parttalan vita után kiléptem közös otthonunk ajtaján. Utólag úgy látom, hogy én homokba dugtam a fejem, nem vettem észre időben a dolgokat, ha meg mégis, azt mondtam, hogy még csiszolódunk, idő kell a harmóniához. Nem éltünk együtt a házasság előtt, mivel az ő szakmája nem tette lehetővé, legalább is nekem azt mondta. Persze tisztában voltam a katolikus egyház írott, és íratlan szabályaival, így nem erőlködtem, belátom, hiba volt. Ő, pedig mindent elintézett ezzel a kifogással. Azt hiszem az ekkori engedékenységemből azt szűrte le, hogy később is majd minden úgy lesz, ahogy ő mondja, nem lesz ellenvetésem semmiben.

2011. szeptemberében bárgyún-félájultan hajnalban pozitívat teszteltem. Rettentően boldogok voltunk, két héttel később már szívhangot hallgattunk a nőgyógyászom rendelőjében. A terhességem tankönyvi volt, ahogyan mondani szokás, egy apró bevérzésem volt az elején egy 10 mm-es haematomából, de nem okozott gondot hála Istennek. Minden vizsgálat szuper eredményeket hozott, szépen gyarapodtam én is és a kisasszony is, a 36. héttől pedig görögdinnyeként közlekedtem és vártam az idvezítő szülést – addigra már igen nyűgös voltam, erre a hajlam amúgy is megvan bennem, előjött, tagadhatatlan. De jól voltunk, köszöntük szépen.

Súlyos fertőző betegséget, szamárköhögést észleltek egy pilisszentlászlói iskolában felnőtteknél és gyerekeknél. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megerősítette a járvány tényét – adta hírül a FN24 péntek este.

Habár a szavazók nem tolongtak, érdekes eredmények és hozzászólások születtek. A válaszadók több mint egynegyede felelte azt, hogy a mindenkori minimálbérért szülne még egy gyereket, és ugyanennyien felelték, hogy mindenképp nagycsaládot szeretnének, esetleg már nagycsaládosok. A korábbi/jelenlegi fizetésükhöz hasonló összegért, a válaszadók 33 százaléka szülne újra. Egyaránt 6-6 százalék volt azok aránya, akik azt mondták nincs az a pénz, amiért több gyereket vállalnának, illetve akik nem tartották jó ötletnek, hogy erre a célra közpénzből még többet költsenek.

Erre a hétre spárgás recepteket hoztam, hiszen most kezdődik a szezonja. Aki még nem főzött vele, érdemes kipróbálnia, mert szerintem a legfinomabb zöldségek egyike, emellett számos jótékony hatása is van.

Itten vakarom a fejemet egy órája, de komolyan. Az általam választott (de már megbántam) iskolában a preferált vallások, mellesleg jegyzem meg, mert mint fentebb említettem, nem vagyunk vallásosak: a baptista, a református, a hit gyülekezete és a katolikus; tájékoztatót három egyháztól kaptunk, a baptistától nem, a hit gyülekezetéé az egyetlen színes és weboldallal is ellátott. Oké, ezen lendüljek túl, térjünk át az erkölcstanra. A Nyilatkozat felett fél oldal tájékoztató, az erkölcstan mibenlétét taglalja, ha szívemre teszem a kezem, elég szimpatikusan: az erkölcsi nevelés célja "az önálló és felelős kritikai gondolkodás" kialakulásának elősegítése, fő feladata "az igazságosság és méltányosság elvének megértése és elfogadtatása a gyerekekkel", valamint fejleszteni akarják a gyermekem érzelmi intelligenciáját, "melynek hiánya, illetve fejletlensége elemi akadálya lehet a kívánatos értékek bensővé válásának". Tökéletesen egyetértek, ezeket a dolgokat meg kell tanítani a gyerekekkel! Nem viccelek, halál komoly vagyok.

Tegnap birtokomba került egy, a parlament honlapján olvasható miniszteri válasz, a kérdés arra vonatkozott, az óvodai nevelést (ami 2014-től 3 éves kortól kötelező) meg lehet-e családi napköziben is oldani, ha az ott dolgozók képzett óvodapedagógusok, a helyi óvodákban pedig túljelentkezés, elégtelen számú férőhely van. A sallangokkal és teljesen irreleváns tényekkel körbetűzdelt válasz (pl családi adókedvezményért saját váll veregetése, én speciel a témával kapcsolatban ezt PLSZ) minisztériumról magyarra fordítva lakonikus és egyértelmű: nem.

Szinte kötelességemnek érzem beszámolni, az elmúlt időszakról… Az érzéseimet még mindig nem tudtam helyre rakni, olyan furán érzem magam. Nagyon féltem a „kiírt időponttól”. Féltem, mi lesz majd május elején, hogyan fogom megélni azt, hogy az én Tepertőim nem úgy lesznek velem, mint ahogyan én azt tavaly elképzeltem.

Mostanában az utamba akadt néhány cikk, melyben kedves, szimpatikus „kortárs” pszichológusunk azt tanácsolja boldog és kiegyensúlyozott gyermekre vágyó szülőknek, hogy ne neveljék a gyereküket, hanem járjanak elöl jó példával. Az majd jól ráragad a gyerekre, és a gyerkőc átveszi a mi értékrendünket. Ez szépen hangzik, és én hiszek is neki. A gyereknevelést én is tökéletesen így képzeltem el mindig is. Tehát mutatom a jó példákat a sajátjaimnak.

19. hét

Repülünk. Gyerekkel. Mert muszáj (mert mondjuk a fél család a világtúlvégén lakik, mi meg látni szeretnénk őket), vagy mert hasznos (van egy esélyünk dolgozni, tanulni, vagy világot látni) vagy mert szeretnénk, mert húsz éve kitaláltuk már, hogy oda el akarunk jutni, egy baba már csak nem lehet akkora akadály.

Én és a kisfiam közös élete 2012 augusztusában ért véget, és mostanra csitultak el bennem az érzelmek annyira, hogy objektíven le tudjam írni az azóta történteket, mert úgy érzem, egy nagyon egyedi és tanulságos esetről van szó.

2013 januárjában szültem a harmadik gyerekünket. Mindhárom gyermekünk itt, a veszprémi kórházban született. A legidősebb 5,5 éve, a középső 4. Komplikációktól mentes szülés volt mind a kettő. Elmondhatom, hogy a körülmények nem sokat változtak, viszont most (sajnos) jobban beleláttam a kórház életébe, az ott dolgozók munkájába. 37. héten kellett befeküdnöm, mert az NST-n magzati aritmiát állapítottak meg. Majd néhány nap múlva derült ki, hogy a májenzim értékeim vészesen emelkedettek. A nőgyógyászaton kaptam helyet. A nőgyógyászati osztályt különösebben nem részletezném. Azért megemlíteném a nővéreket, akik kedvesek voltak, segítőkészek.

Olvasván Kjukamama posztját, belőlem is előtört a játszótéri játszma téma. Egy 22 hónapos, elég akaratos (hmm, hát gondolom, minden 22 hónapos gyermek anyja azt gondolja, akaratos a gyerek) kiscsaj édesanyja vagyok. Én azt gondoltam, elég laza vagyok a játszótér témában, aztán jött a tavasz. A tavasz nálunk azt jelentette, hogy Zita felkelt 7:30-kor, majd heves "cipő, cipő" rigmusokkal szaladt ki az előszobába, szóval reggeli, mosogatás, mosógép bepakolás után indulhatott a móka (jó, kicsit örültem, hogy délben tényleg el fog aludni, mert eléggé elfárad.

Mikor eldöntöttük a férjemmel, hogy babát szeretnénk, úgy gondoltuk, van pár hónapunk a gyakorlatozásra. De úgy alakult, hogy az első éles hónapban megfogant a kisfiunk. Persze nagyon örültünk, a terhesség nekem rózsaszín ködös, vattacukros boldogság volt. Dolgoztam a 34. hétig, a harmadik trimeszterben néhány extra szabadnapot beiktatva.

Julcsa néni, mi tagadás, kicsit büdös volt. Meg aztán volt egy kackiás kis bajsza, amit az általam mérhetetlenül öregnek látott nénik közül is csak nagyon kevés viselt. A férjét, Pista bácsit ez már nem zavarta, a szag ellen pedig Csongor szivarokkal védekezett. De én tehetelen voltam, mert ők ugyan nem túl közeli, de azért rokonok voltak. Évi háromszori, kötelező látogatásra érdemesített rokonok.

Mára ismét tavaszias ételeket igyekeztem összegyűjteni, ezúttal hétvégi ebédmenü formájában. Lesz leves, húsos főétel, krémes sütemény és meleg tészta is.

A napokban az alábbi sajtóközlemény érkezett a Bezzeganya postafiókjába az EMMI Családpolitikai Főosztályáról: "Anyák Napja előtt egy nappal, május 4-én KismaMatiné címmel 300 várandós kismamát és kispapát vár az Operaház egy igazi családi szórakozást ígérő, vidám balettre, a Makrancos Katára. A résztvevő várandós kismamák között a szobatisztaságig elegendő pelenkamennyiséget (5000 db) sorsolnak ki. A kismamákat Soltész Miklós, az EMMI Szociális- és Családpolitikai államtitkára, valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója köszönti. Az előadás szünetében a Misztrál együttes anyák napi meglepetése mellett nagy családi fotó készül az épület főbejárata előtt. Jelentkezni lehet péntek 18 óráig az [email protected] e-mail címen.

35. hét (34+7) Úgy néz ki, lassan tényleg a végén járok. Tíz héttel ezelőtt az volt a legirreálisabb gondolatom hogy eddig kihúzom, teljesen biztos voltam benne hogy a 30-at nem lépem át. Most itt vagyok, 3-án töltöm a 35-öt. Mikor elkezdtem írogatni a naplóm, minden dühöm és kiadatlan feszültségem beleadtam és kis időre könnyebb volt. Mikor Tőletek a sok pozitív visszajelzést és bátorítást kaptam, az hatalmas erőt adott és lassan elkezdtem bízni magamban és a testemben. Sokszor visszaestem az önsajnálat és a parázás dagonyájába, néha még most is bevallom, de olyan sok kedves szót és pozitív gondolatokat adtatok nekem Ti és sokan mások, hogy egy idő után már nem sajnáltam magam, hanem előre néztem és kezdett természetes lenni, hogy nem lesz semmi baj! Köszönöm szépen a sok jó szót, amit Tőletek kaptam, komolyan meghatódtam, de amolyan nyálasan! Szóval holnap megyek ultrahangra és matatásra, ahol kiderül, Brájti mennyit hízott négy hét alatt – gyanítom, sokat –, és talán kiderül húzom-e még 2-3 hétig, ami minden vágyam lenne. Saul elég sokat nőtt, már minden kis mozdulatát érzem, sokszor rugdossa a bordáimat, úgy, hogy hullámzik a hasam, közben a csípőmnél, ott, ahol a combom találkozik a hasammal, érzem a kapirgálást vagy a csuklást. Múlt hét óta szinte dupla olyan erősnek érzem a mozgásait, gyanítom, hosszú baba lesz, és most van a rapid hízókúrán még pár hétig. Nekimegyek mindennek, a csúcs meg, amikor járás közben bugizik és én meg csak úgy elkezdek tántorogni, annyira nem találom az egyensúlyom. Lassan már nem érzem a határaim, hol kezdődök, hol végződöm, egyáltalán hol is van a testem és hol kezdődik a lassan önjáró pocakom! Félek a szüléstől, nagyon. Az elsőnél nem féltem, mert nem volt viszonyítási alap, azt tudtam, hogy fájni fog, de a valóság mindent felülmúlt, a másodiknál pont ezért féltem, most meg még inkább. Tegnap a várandós csomagban kapott kis tájékoztatóban olvasgattam a szülésről szóló részt, ami teljesen korrekt és valósághű. Csöpögött az izzadságtól a kezem és éreztem, hogy gyorsan veszem a levegőt, és egy pontnál tovább nem tudtam olvasni. Befostam, de durván. A korrektség kedvéért ez a félelem eltűnik, amint az ember a felvételen túl van, egész egyszerűen mert csak magára koncentrál, és hihetetlen eufóriát és erőt ad, ha tudja, hogy mindjárt megláthatja a 9 hónapig rejtőzködőt, és amint vége, tényleg elfelejt minden fájdalmat! Elkezdtem utánajárni a homeopátiás felkészülésnek. Majával alkalmaztam, de már nem emlékeztem rá. Úgy vagyok vele, hogy nem hiszek benne, inkább placebónak tartom, de ha azáltal segít, akkor miért ne próbálnám ki? Régen dohányoztam, sok felesleges szart megvettem, ennyi flancolás belefér, és legalább a cél nemes, nem úgy, mint a ciginél például. Málnalevelet használtam mindkét alkalommal a 36 .héttől, a hatása nem hit kérdése szerintem, a gyógynövények hatóanyaga tény és nem kell a "rezgéseire" ráhangolódni, hogy hasson. Az emésztésemre tuti hatott. Odáig már eljutottam, hogy készen és kimosva áll az összes cucc hiánytalanul, amit vinni kéne a kórházba, de még nem pakoltam el. Egyébként hihetetlen, mennyi minden kell, pakolok és pakolok és folyamatosan jövök rá, még mi minden fittyfene kellhet! A lányok szobát cserélnek a hétvégén, jövő héten festünk és szobát rendezünk, valahogy már megnyugtatna, ha be lennének pakolva a cuccai, és a kész szobában hesszelhetnék, ha a boszorkák hagynak! Jövő héttől elkezdődik a mókuskerék, nst, doki, védőnő hetente. Holnap sokkal többet tudok már, és remélem végre megnyugszom akkor is, ha doki szerint már nem húzom sokáig. Szeretném, ha holnap megerősítenék a sejtésem, és doki szerint is szépen megnőtt, és már nem lenne baja, ha most megszületne valószínűleg, és minden a legnagyobb rendben vele! Aztán szépen hátradőlök és egész nap nyálcsorgatok és ömlengek negédesen és pocaklakózom, és pisikélni megyünk majd, ha rám jön, és pocisimi lesz egész nap, és babucikácskával hajcsikázunk, míg meg nem uncsizzuk!! Ennyi igazán jár az utolsó terhességem utolsó heteiben, az effajta nyálzást még úgysem csináltam terhességeim alatt, és még a pocikánkat sem bántotta a szelecske, gondoltam ezt is megpróbálom! Főleg, hogy eddig felhőtlenül nem tudtam élvezni, de most aztán fenékig ürítem a cukrosnyálat és érzelgősséget!! Mert megérdemlem, hogy a retkesbe' ne tenném! Minakó

„Szüleinket, idős hozzátartozóinkat, és általában az idősebbeket gondozni mindannyiunk kötelessége” – mondja Marozsák Szabolcs, a "Szeretem az anyukámat” Facebook oldal gazdája. Szabolcs egy kérdőív segítségével arra kereste a választ, hogy hogyan bánunk mi magyarok a szüleinkkel. Azokat az édesanya korú (18-40) közti nőket kérdezték, akiknek még élnek a szülei.