163. oldal - Bezzeganya

Pali vézna, fehér bőrű, barna hajú kisfiú. Épp kilencéves. Nem szeret futni, ugrálni, tornázni, mint más fiúk az iskolában. Nem szereti a fiús játékokat, a katonásat, az autóversenyeset, és nem szeret focizni sem. Nem szereti az iskolai órákat, mert mindig elálmodozik, és az óra közepén már sosem tudja, hogy miről is van szó. Nem írja föl, és nem is csinálja meg a házi feladatot, hiszen sokszor csak a csengetésre riad föl.

Erre a hétre pár, szezonális zöldségféle felhasználásával készülő étel receptjét hoztam. A válogatásban helyet kap egy klasszikus, főételnek is beillő leves, amely után desszertnek jöhet a cseresznyés csiga. Lesz egy könnyű, hússal töltött zöldség, amelyhez paradicsommártás és hideg joghurt dukál kiegészítőként. Ezt az ételt egyébként meleg vacsorára is ajánlom. Végül pedig választottam egy csirkehúsos-zöldséges ragut is, mely gyorsan elkészíthető, és a felhasznált zöldségeket más szezonális zöldfélével is ( pl zöldbab) helyettesíthetjük.

Kicsilánynak már nagyon komoly személyisége alakult ki a várandósságom alatt is. Férjem kuncogva kérdezgette tőlem, hogy vajon kire fog ütni a legkisebb utód. Mert hogy szerinte rám. Komor arccal közöltem vele, hogy nem biztos, hogy ennek annyira örülnie kellene, mert ez azt jelenti, hogy belőlem kettő lesz a háztartásban. Mikor ez tudatosult benne, már ő sem vigyorgott annyira… Én azért titkon remél(t)em, hogy a férjemre üt. Egy kellemes, kezelhető személyiség, és nem pedig egy makacs, hisztis, duzzogós hárpia.

Már az indulás sem volt zökkenőmentes. A hétüléses autó, amit kölcsön akartunk kérni, működésképtelenné vált, és mivel Mankát idén semmiképp nem akartuk itthon hagyni, keresni kellett más lehetőséget (a Yarisban ugyanis két felnőtt és négy gyerek nem fér el).

Amikor kamaszlányként arról beszélgettem a barátaimmal, milyen mókás lesz majd, amikor együtt tologatjuk a babakocsit a ligetben, olyan nagyon távolinak tűnt ez az időpont, hogy igazából bele sem gondoltunk. Tippelgettük, kinek lesz először gyereke, ki megy először férjhez (hiszen a gyerekhez férj is kell), és ki hol fog élni akkor, milyen állása lesz. Álmodoztunk arról, hogy milyen lesz felnőttnek lenni. Észre sem vettük és már bele is csöppentünk ebbe a létbe. A gyerekkori barátok közül szinte már mindenki házas és gyereke van (vagy tervezi, hogy lesz), van, akit messze sodort az élet, van, aki csak félórára lakik bringával. De a legérdekesebb átváltozás látni azt, hogy a legjobb barátnőmből anyuka lesz.

34. hét

Nancy Spungen nem volt átlagos lány, ez már kisgyermekkorában megmutatkozott. Imádta a zenét, rajongó volt, de az a fajta, akit az angol nyelvben a negatív csengésű groupie szóval illetnek. Alig múlt húszéves, mikor meghalt, neve mégis legenda lett egy modern Rómeó és Júlia történetben. De ez a sztori cseppet sem volt romantikus.

L. Ritók Nóra itt "vendégposzt" írása eredetileg az osztalyfonok.hu oldalon jelent meg, bár a tanévet már befejeztük, kétlem, hogy szeptembertől újra ne lenne aktuális a téma, sőt, nyáron is.

Februárban történt, hogy az „I fucking love science” Facebook-oldalán (jelenleg tizenhatmillió lájkolójuk van, tehát tudnak valamit - a szerk.) megláttam az információt, miszerint egyetemek világszerte több ezer kurzusukat kínálják ingyen, online. Ez pont nekem való, gondoltam, mivel annak idején nagyon szerettem az egyetemet, jelenleg pedig parlagon heverő agysejtjeim szinte könyörögnek némi edzésért. A linkre kattintva hamar eljutottam a www.coursera.org oldalra, ahol megrökönyödve láttam, hogy szó szerint több száz kurzus elérhető. Híres, sőt patinás egyetemeken. Ingyen. A jelenség neve: Massive Open Online Courses (MOOC, ejtsd “muk”), azaz tömeges, nyílt, online oktatás.

Ez az (angol nyelvű) oldal 28 olyan „találmányt” gyűjtött össze, amelyeket babáknak, ifjú szülőknek, esetleg kisgyerekeknek terveztek. Megtalálható benne az i-pad mintájára tervezett i-bili, a fogakkal díszített cumi, a „sírásanalizátor”, a puki-és kakijelzővel ellátott pelenka (hanggal!), a lovagolható csigaporszívó (nagyon sok gyerek lovagol egyébként a”rendes” porszívókon), a „bébi önetető” (állatketrecek belsejében látni hasonlót), a takarítós rugi vagy az apára szerelhető babanyereg, nem is beszélve a járni tanulóknak tervezett sisakokról és térdvédőkről. A cikk szerzője ide sorolta a Magyarországon népszerű és elterjedt orrszívó készülék egy sajátos változatát is, amikor a holmi másik végét az anya veszi a szájába, szívással képezve a szükséges vákuumot.

Mostanában többször is szó esett a gyerek és a kultúra viszonyáról, akkor fogalmazódott meg a poszt gondolata bennem.  Múzeum, színház, koncert, festmények, komolyzenei darabok, bármi – habár tagadhatatlan, hogy egész más viszonyt alakíthat ki ilyesmikkel az a gyerek, aki pici korától hozzájuk fér, de fel kellett nőnöm és szülnöm kellett két gyereket, meg látnom soktucatnyi másikat ahhoz, hogy mélységében felfogjam: a kultúra vagy a művészetek iránti érdeklődésünk vagy rajongásunk nem feltétlenül öröklődik genetikusan, ahogy egyes művek és művészek iránti szimpátiánk vagy antipátiánk sem.  Évekbe kerülhet a hozzászoktatás eredményeit látni, de az is lehet, hogy mindenféle felkészítés nélkül, magától érdeklődik a festmények vagy mondjuk a balett iránt.

Ezen a héten szintén rendhagyó "szüléstörténettel" jelentkezünk: nem egy ember története, inkább néhány kép egy olyan világból, ami annyira más, mégis, pár részletben annyira azonos, közös a miénkkel. Marieke van der Velden fotós az Unicef és más nemzetközi szervezetek megbízásából fotózta végig Uganda, Kenya, Malawi, Zambia és Burkina Faso szülészeti klinikáit, hogy megmutassa, milyen szülni manapság Afrikában.

Egy kedves művész házaspár második gyermekeként láttam meg a napvilágot.

Gubacs pöttöm varázsló volt, és mindenek előtt roppant segítőkész. Varázskörútjain kifürkészte az emberek gondjait-bajait, és varázslótehetségét bevetve mindig segített rajtuk. Ám egy dologra nagyon vigyázott: hogy soha, semmilyen körülmények között senki ne vegye észre, hogy segített. Azt akarta, hogy természetesnek tűnjék a dolgok jóra fordulása, és nem szerette volna, hogy az emberek úgy érezzék, tartoznak neki a segítségéért. Nem utolsósorban pedig úgy gondolta, egy varázsló legyen szerény, és ne várjon dicséretet azért, hogy a dolgát végzi. Így aztán megszokott emberi ruhákban járt, és varázslatait kellő távolságból hajtotta végre. Gubacs még valamire nagyon odafigyelt: hogy minden nagyobb erőfeszítést igénylő varázslat után alaposan pihenje ki magát.

A Generali Gyerek Sziget ezen a hétvégén az idén utoljára szórakoztatja majd ingyenes programjaival a látogatóit, talán az időjárás is kegyes lesz, és sütni fog a nap a lemezbemutatókon (kint lesz a Bezzegen is nemrég bemutatott Szalóki Ági a Körforgás című albumával és az első nagylemezes Mintapinty együttes is fellép majd).  Ezen kívül lehet majd táncot tanulni, néptáncot nézni, táncházban táncolni, fúrni-faragni, sportolni, vért adni (ezt nyilván a felnőtteknek írták a szervezők, hiszen 5 kg alatt és kiskorúnak még nem „aktuális a véradás), zenélni vagy állatot simogatni.

„Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, ami összetörte a testem, a másik Diego.” Frida Kahlo egész életében szenvedett azoktól a sérülésektől, amiket balesete során szerzett. Mégis, házassága terhét ezekhez méri. A nála jóval idősebb nőcsábász festőtől, Diego Riverától nem tudott szabadulni. Bonyolult kapcsolatuk, az összetört szív és összetört test fájdalmai fonódtak össze Frida különös, szürrealista hatású festményein. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy a festőnő saját jogán kapja meg az elismerést és ne úgy emlegessék, mint Diego Rivera festegető feleségét.

A gyermekek testsúlyuk 15 százalékát kell, hogy folyadék formájában elfogyasszák naponta. Szomjoltásra legjobb a víz, így a kicsik a szomjúság csillapítását nem kötik össze az édes ízzel. Meg kell tanítani őket arra, hogy akkor is igyanak, ha nem szomjasak, erre pedig a szülői példamutatás a legjobb módszer. Nyári melegben és hasmenéses, hányásos megbetegedések esetén fokozottan kell figyelni a folyadékbevitelre, a csecsemőknél hamar megfigyelhetők a kiszáradás tünetei.

Nincs gyógypedagógusi attitűd. Ezért nem szeretem, amikor azt mondják, türelmes vagyok. Igaz, nem kapok agyvérzést, ha előttem zár be a pénztár. De megviseli az agyamat, ahogy hallgatom az olvasást, amelynek minden harmadik szavát javítanom kell, és előre hallom az emlékezetébe beleégett betűtévesztéseket, és igen, szívesen rámordulnék néha, mit nem lehet érteni azon, hogy a fekvő kukacok elválasztójelek, és a kis fekete légy kakiknál tartson végre szünetet. Nem szórakoztat minden kérdést háromféleképpen újrafogalmazni, mint ahogy szorzótáblát memorizálni sem. Nem türelem. Tisztában lenni azzal, hogy nem elég megérttetni valamit, de annyit és olyan módon kell gyakorolni, amíg nem lesz belőle az ajtón kivihető tudás.

33. hét

Hogy hol is kezdődött? Az első fehér inget akkor kellett megvennem a fiamnak, mikor egy esküvőre voltunk hivatalosak. Ő két és fél éves volt, én akkor nyolc hónapos terhes - az én ruhámat lerendeztem egy vászonnadrág-tunika kombóval, az övé meg...izé: volt egy sötét nadrágja, meg egy fehér inge, amibe kb. másfélszer belefért, mert esküvő előtt egy nappal nem kaptam kisebbet. Na itt kezdődött az ünneplő ruhával kapcsolatos ellenszenvem.

Mindig azt gondoltam, hogy egy gyereknek az anyjára akkor van a legnagyobb szüksége, amíg kicsi – aztán intézményesítjük, amikor már igényli, és onnantól anya visszatalálhat önmagára, nyilván anyagiaktól függően is, de dolgozhat, tanulhat, a saját, és persze a család igényei szerint.

Leállítom a motort, megvárom, amíg felhúzódnak az ablakok, aztán kiszállok. Lezárom az autót, majd öt méterről megismétlem a műveletet, mert nem emlékszem, hogy pittyegett-e. Gondolatban már előrébb járok, a szülői értekezleten. Időben érkezem, nagyon is, én vagyok az első. Néhány tanító néni beszélget a termekben. Az ebédlőben lesz a szülői, de majd csak négytől, mondják. Megkeresem hát az ebédlőt az épület másik oldalán. Erre még nem jártam, csak az előkészítős tantermekben a nyílt napon, ill. az egyik logopédiai „kezelőbe” jártunk fél évig, anno a korai fejlesztés keretében. Az ebédlő kisebb és ugyanolyan jellegtelen, mint amiket eddig általában láttam. Leülök, előveszem a füzeteimet, de nem sokáig dolgozgatok, szállingózni kezdenek a szülők. Jellemzően anyukák. Néhányuk ismerős, több ovistárs folytatja itt a pályafutását. Beszélgetünk. Van, aki most is az óvó néniket szidja, és azzal van elfoglalva, hogy mit tesz majd, ha a Gyuszika is az ő gyereke osztályába fog járni… Én meg diszkréten körbe érdeklődöm, kit és milyen úton-módon értesítettek a szülőiről, illetve hogyan kerültek ebbe a suliba.

2014. július 1.-től lép hatályba az új EMMI rendelet a várandósgondozásról /ezentúl így hívják a terhesgondozást/. Kevesebb kötelező vizsgálat lesz, megszűnik a 16. heti AFP/Down szindróma/ szűrés, mert sokszor tévesen akkor is pozitív eredményt mutatott, ha a magzat nem volt Down szindrómás. Megszűnik a Streptococcus B szűrése is. (ezt viszont nem értjük, miért -  a szerk.)

Kicsivel – könnyebben. Kisgyerekes mindennapok praktikusan XI.

A történetünk 2013. január végén kezdődött, amikor úgy döntöttünk (leginkább döntöttem, hiszen a férjem már évek óta szeretett volna gyereket), belevágunk. Mivel a családjainkban több párnál is problémás volt a megfoganás, én borítékoltam, hogy nem lesz egy egyszerű menet. Azonban már áprilisban meglett a pozitív teszt. Már az elején sem volt zökkenőmentes a menet. Ugyebár pozitív teszt után két nappal már loholtam a kerületi nőgyógyászhoz, ahol legelőször is kenetet vettek méhnyakrák szűréshez, ha már ott vagyok. A pálca vége vöröses-barnás volt, amit a kedves Doktorúr gunyorosan nyomott az arcomba „Ez micsoda?” Azért még áttessékelt az ultrahanghoz, amin nem látszott semmi (nem meglepő, alig voltam két hetes). „Jó-jó, azért csináljunk egy kórházi tesztet. Holnap jön laborra, délután az eredményért, és ha pozitív, azonnal feljön a rendelésre, ha negatív kér időpontot jövőhétre.”

Már gyerekkoromban tudtam, hogy ezt a világot az anyákra szabták. Már a születési anyakönyvemben is az anyám nevét írták, nem apuciét. Lássuk be, ez a világ nem rólunk szól.

Apák napja után pár nappal stílusosan apák verseivel és apatémákkal jelentkezik az Író Cimborák csapata.

A múlt héten nagyon sokan jeleztétek, hogy a padlizsán elkészítéséhez kértek segítséget, mert nem igazán boldogultok vele. A téma, és az alapanyag nekem nagyon kedves, mert nagyon szeretem a padlizsánt, nyáron igen nagy mennyiségben használom is, ezért szerencsére nem volt nehéz olyan recepteket keresnem, amelyeket ennek a zöldségfélének a felhasználásával kell elkészíteni.

Van, akinek a kórházon kívüli szülésnél kevés már az otthoni helyszín, és olyan színteret keres, ahol még természetesebben szülhet. Erre mi más lenne alkalmasabb, mint egy patakpart az esőerdőben? Simone a természetben akart szülni, és egy dzsungelt nézett ki helyszínnek.