Amíg apa ver, anya elfordul

Amíg apa ver, anya elfordul

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 26. 07:50
Forrás: Police.hu

Bántalmazott gyerekek sokkoló rajzaiból nyílt kiállítás

A nők elleni erőszak megelőzésének világnapja alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányságon rajzkiállítás nyílt, melyen a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-Gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja által ellátott gyerekek rajzai láthatók. Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója döbbenetesnek nevezte a kiállított rajzokat. Az igazgató asszony így fogalmazott:

„Az erőszakot minél előbb fel kell ismerni és tenni ellene - annál is inkább, mert a bántalmazott gyerekek felnőtt korukban gyakran maguk is bántalmazóvá válnak.”

Gavallér Andrea, a Krízisközpont pszichológusa felhívta a figyelmet, hogy több rajzon megjelenik a rendőrség, mint az a szerv, mely baj esetén segítséget nyújt. (A rendőrség, amit sok kritika ért és azzal vádolják őket, hogy például a kihívóan öltözködő nőket tartják felelősnek az erőszakért.)

A kiállítással kapcsolatban Gáspár Katalin grafológust kérdeztük:

„A kiállítás zseniális és nagyon ütős – főleg mert olyan alkotásokat válogattak be, amelyekről a laikus is egyértelműen meg tudja állapítani, hogy mi van mögötte. A legmegdöbbentőbb az a rajz, amelyen az apa éppen üti a gyereket. Akkora erő van benne, hogy szinte átszakítja a papírt. Ahogy a gyerek megjeleníti ezt az ütést, átjön belőle, hogy nem egy kis pofonról van szó, hanem kőkemény verésről.”

Fiúknál gyakori attitűd, hogy az apa és az anya közé állnak, megvédve anyát a támadástól. Fontos tudni, hogy ezek a gyerekek később nagyobb eséllyel válnak maguk is bántalmazókká, mivel valahogy fel kell dolgozniuk az átélt bántalmazásokat, mondta el a grafológus, aki gyermekrajz elemzéssel is foglalkozik. A kiállítás akkor éri el a célját, ha hatására a rendőrök például egy családon belüli erőszak kapcsán a gyerek nézőpontját is meglátják. Ennek hatalmas jelentősége van, tette hozzá.

Forrás: Police.hu

Forrás: Police.hu

A grafológus óva inti a szülőket arról, hogy megfelelő tudás nélkül (egy egynapos gyerekrajz-elemző tanfolyam után nem lesz szakember senki!), hogy az óvoda folyosóján egy rajz alapján próbáljanak meg képet alkotni a gyerekben zajló folyamatokról és diagnosztizálni. Önmagában, ha egyetlen színt (különösen a feketét) használ egy gyerek, vagy lerajzolja a kaszást, még nem jelenti azt, hogy gyilkos gondolatai vannak. Vannak jelek, amelyekből kiolvasható sok minden, de egyetlen rajz alapján nem szabad és nem is lehet következtetéseket levonni a gyerek lelkivilágára vonatkozóan. Erős jel például, ha a gyerek lefelejti magát a képről, vagy a lap sarkára rajzolja a családtagot piciben. Az éles, szögletes rajzok elfojtott vagy megélt agressziót jelölhetnek. Ezek olyan figyelmeztetések, amelyek jelzik, hogy oda kell figyelni a gyerekre, és időben szólni a családvédelmi szakembernek, mondta el Gáspár Katalin grafológus a Bezzeganyának.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.