2014. 06. 14.
A szemetesek legyőzték a piruettező zacskót
„Anya, az az egy miért nem akart vele menni???”- kérdezte suttogva a Kicsi valamikor az előadás felénél, és egyáltalán nem éreztem ezt kínosnak (utalva a korábban megjelent színházas posztra), hanem le voltam nyűgözve, hogy mennyire átment az üzenet egy négyévesnek is, hiszen „az az utolsó” egy kutyaközönséges, eldobható, talán biológiailag lebomló, ventilátor keltette szélre mozgó műanyagzacskó volt, ami egy egész picit megformáztatott az előadás első perceiben, például hogy felfelé mutató, pufók „karjai” is legyenek. Nagy elismeréssel adóztam Phia Ménard koreográfus és az előadást technikával segítő kollégái zsenialitásának, akik egy ilyen döglött, mindennapi tárgyat olyan „lélekkel” ruháztak fel, ami még egy kisgyerek számára is egyértelműen élővé vált – ja, érdekes volt azt is végiggondolni, hogy bármit, ami látszólag „emberi”, számunkra eleven és azonosítható gesztusokat mutat, a tudatunk „élőként” regisztrálhat, és a varázslat megtörténik.
élőadás