164. oldal - Bezzeganya

07.14

Az idén is pazar programokkal, élményekkel teszi teljessé a balatoni nyaralást  a Nagy Csobbanás – immár három helyszínen-  Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön, ahol  egész napos, ingyenes fesztiválon várják a vakációzó családokat a szervezők. A következő állomás Siófokon lesz , július 19-én, szombaton a kikötőben: színpadra lép majd  Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, az Ocho-Macho, Odett és Heincz Gábor Biga is.  A zenehallgatás, táncolás mellett lehet majd kézműveskedni, sportolni, bohóckodni, időjárást-jelenteni vagy csúszdázni.

Az éjszaka is beleizzadt az ágyukba. Reggel, a gyerekek letusolása után az asszony úgy döntött, nem elegendő a felfújható láblógató medence. Irány a strand. Lelkes volt. Kipirult arccal vágott bele a szervezésbe. Képzeletben a 4 és kicsit több mint 1 éves gyermekei már kipirult arccal élvezték a kacsaúsztató hideg vizét. Elképzelte, hogy lángost esznek, játszanak, visznek meséskönyvet és a száradási időszakban megelevenednek majd Donald kacsa és Micimackó kalandjai. Jó lesz. Jutott  végére a gondolatnak, és mivel igen határozott asszony volt, egyből a gép elé ült, hogy megnézze, melyik strand lenne a legjobb, melyik a legközelebbi. Hiszen nem mindegy egy babakocsival utazgatni az akadálymentes Óbudán, ahol a korhű felújításoknak hála, lassan koppannak egymáshoz a fekete macskakövek, amin eredményesen kitörhető bármelyik babakocsi kereke. A lelkesedés hamar elpárolgott.

36. hét

A most befejeződött foci-vébé tele volt mindenféle megható képpel kisgyerekekről, akik általában a futballista papát kísérték a meccsre, voltak feszülten figyelő, örömködő és bömbölő apróságok is. Végülis, ha úgy vesszük, hétköznapi eset: eljutottak apa dolgozójába. Csak azt a „dolgozót” kicsit nagyobb figyelem övezi az átlagosnál.

Boldogult lánykoromban, amikor még éltem a gyerektelen fiatalok gondtalan életét, gyakran utaztam hétvégente haza vonattal. Egyik ilyen utazásom alkalmával történt, hogy két, óvodásforma fiúcska nekiállt üvöltve kergetőzni és kardozni a teremkocsiban. A hangos, durva játék közben több utast is megütöttek a karddal. Anyuka pedig nem csinált semmit, pedig egyre több utas morgott, egyre hangosabban. Végül én szóltam az arra járó kalauznak, legyen kedves tolmácsolni az anyukának, hogy a gyerekei már kicsit túlzásba viszik a randalírozást a vonaton.

Az egész kálváriánk egy szép nyári napon kezdődött. A szomszéd lakást tavasszal felújították, heteken át hallgattuk az ütvefúró ütemes csattogását, majd a gumikalapács kopogását, ahogy a padlólapot és a csempét rakták. Mire végre a felújítás véget ért, fellélegeztünk, hogy az építőipari zajokat újra madárcsicsergés váltja fel. Majd hamarosan megjelentek a hangyák. Több helyen törtek fel a nagyszobában. Hangyacsapdákat helyeztünk el és örömmel néztük, ahogy a szorgos kis dolgozók hordják be a mérget a bolyba, egy hét alatt megszűnt az invázió.

A minap szemem elé került egy elgondolkodtató cikk egy régi-régi újságban. Az akkori „modern” nevelést boncolgatta, a régi szülő-gyermek kapcsolattal szemben. Olvasása után azon tanakodtam, hogy mik lehettek azok a módszerek, amelyeket a „fegyelem eszközeinek” hív? Nem gondolnám, hogy csakis a körmöst,  vagy a jobb és bal tenyerest takarta. Annyira előttem van a nagypapáimnak az a bizonyos ellentmondást nem tűrő nézése, amiből tudtuk, hogy nem fogja megváltoztatni a véleményét, a „nem”-nek egy bizonyos kiejtése, hangsúlya. A szülőknek már nem volt ilyen határozott „nem”-je, amolyan alkudozásnak helyet adó „nem” volt. Pontosabban apukámnak volt/ van ilyen, és milyen érdekes ez az adok-kapok dolog, mert az apai nagyszüleim több mint száz éve születtek, a cikk írásakor ők már a „tegnap” gyermekei voltak, miközben anyukám szülei még igen zsengécskék voltak a cikk írásakor, szóval felvet érdekes kérdéseket, gondolatokat. Lássuk a cikket, kicsit igazgattam a szavakon, rövidítettem, de a nagy része szöveghű. „ Valamikor azzal áltatták magukat a szülők, hogy a gyermek hozzájuk való ragaszkodása, a kölcsönösség alapján szükségszerűen éppen olyan erős, áldozatkész erős kapocs, pont olyan, mint a szülő, elsősorban az anya szeretete a gyermekéhez. Azért, hogy ebben a hitükben megmaradhassanak, segítette őket az akkori, tekintélytiszteleten alapuló nevelési módszer, amely tudat alá száműzte az olyan gondolatokat, érzelmeket, amelyek az anya vagy az apa mindenkinél különbvalóságát tették kétségessé. Úgy illett, hogy a gyermek a szüleit szeresse a világon a legjobban, még pedig anyát és apát „egyformán”. Esetleg ha lelke legmélyén érzett is olyasmit, hogy a nagyit cseppet jobban szereti, mint anyukát, vagy hogy anyukát picit jobban, mint apukát, tudatossá ez az érzés soha nem válhatott nála. Azt az utat, amely megengedte volna, hogy ezt az érzést napvilágra hozza, nagyon erős gátat zárták el. A ma gyermeke előtt kicsit túl hirtelen, túl erőszakosan szakadtak fel ezek a gátak. A ma gyermeke szabadon bírálgatja szüleit, minden gátlás nélkül hasonlítja anyját-apját másokkal és helyez fölé másokat, szülei hibát korán észreveszi, és mindenkinél jobban elítéli, különösen a serdülő korban.

Ez a különös eset akkoriban történt, amikor Tóni bácsi még háromkerekű fehér kiskocsiból árulta a fagylaltját a város főterén. A kocsinak három, jéggel hűtött tartálya volt, és kizárólag csodás, házi gyümölcsfagylaltot rejtett. Minden vasárnap pontban délután kettőkor begurult a főtérre, és leparkolt a messzi földön híres, hetvenhét esztendős vadgesztenyefa árnyékában. Meglengette öklömnyi rézharangját, és nekilátott a fagylaltárusításnak. Így ment ez egész nyáron, hétről hétre, minden egyes vasárnap. A város fagylaltkedvelő lakói már jóval két óra előtt ott türelmetlenkedtek a fa alatt.

Amikor terhes voltam, sokat olvastam arról, hogy milyen a rendszer itt, ahol élünk. Nekem akkor sokat segítettek azok az emberek, akik írtak erről, vagy akiket itt ismertem meg és tapasztalataik voltak ebben a témában. Ezért gondoltam, megpróbálom nektek leírni, hogy milyen itt a bölcsi, hátha valakinek még jól jön ez az információ.

Itt, a Bezzeganyán olvastam még régen egy cikket, ami azt taglalta, hogy milyen idegesítő kérdést lehet feltenni egy kismamának, illetve egy anyukának. Aztán hozzászólásokban jött a többi sok ötlet. Mint például: még egyben vagy?, mikor tervezitek a tesót?, van elég tejed?, stb. Nem szóltam akkor hozzá, mivel nem voltam érintett a témában.

Ha jól emlékszem, már említettem, milyen szerencsés vagyok a munkahelyemmel. Amikor tavaly ott ültem az állásinterjún, attól féltem a legjobban, hogy a szemközt ülő két interjúztató (egyébként nő) mikor kérdez rá a gyerekvállalási terveimre, és derül ki, éppen GYED-en vagyok. Azonban a korrektség jegyében sem ez, sem másfajta magánjellegű kérdése nem merült fel.

35. hét

A május 20-i posztomban ott hagytam abba a Laura egészségével kapcsolatos beszámolómat, hogy júniusban megyünk gasztroenterológiára. Hála a Facebooknak, a kiválasztott magándokihoz sikerült már május utolsó hetére időpontot szereznünk, ugyanis a kerületi anyukák csoportjában jelezte egy hölgy, hogy nekik van foglalásuk, de nem mennek el, megyünk-e mi helyettük. Azonnal lecsaptam a lehetőségre és másnap már ott is voltunk.

A minap összefutottam egy nénivel, akivel közös házban lakunk. A néni 70-80 év körüli, energikus, nevetős szemű idős nő. Felhozott egy történetet, amiben az ismerőse nehezen bír négy gyerekével, nem fogadnak szót, visszabeszélnek, és elmesélte, hogy előtte törölte képen az egyik gyerekét az anya. Kezdeném mondani, hogy hú, akkor vajon otthon mit kaphatott volna, de a néni átvette a szót: „Nem is lehet másként, úgy kell azt, ha a szép szó nem segít, csak így lehet nevelni, nem verni kell, de igenis rá kell csapni egyet-egyet a fenekére, kezére néha.” Hirtelen nem tudtam, hogy köpjek-e vagy nyeljek, majd folytatta: az unokája is ilyen is volt, csinált egyszer valami rosszaságot, ő ráütött a kezére, a fiú meg csak vigyorgott, majd addig csapkodta a kezét ameddig sírva nem fakadt a kisfiú. Többször nem fordult elő, mert ő a nagyanyja, a szülei neveljék meg, ne ő. Mondja, hogy arra a gyerekre nem lehetett hatni se szóval, se szeretettel, se fenyegetéssel. „Eredetileg” is ilyen kis csirkefogó volt, a szülei sem tudtak rá befolyást gyakorolni. Az apja is ilyen volt, maradandó károsodást okozott gyerekkorában ő is egy iskolai verekedésben a másik félnek... „Benne van a vérében” – mondta.

Na, eddig osztottam csak az észt a fotelból, hogy menjetek gyerekkel fesztiválozni, merazmilyenjó, de igazából csak elképzeléseim voltak arról, hogy milyen több napot eltölteni egy fesztivál kempingjében, gyerekekkel.

2012 februárjában kezdtem a mostani munkahelyemen. Csak érdekességként: Az interjúk idején terhes voltam, amit tudott a főnököm.  Úgy indítottam az interjú után, amikor szerződést kellett volna aláírni, hogy én most terhes vagyok, még nagyon kicsi, nem tudom, megmarad-e , de ha minden jól alakul, akkor a munkába állásom után fél évvel elmegyek szülni és utána már csak részmunkaidőbe jövök vissza. Ha így nem kellek, most mondja meg, nincs harag. (Tuti biztos, nyugdíjas állást készültem éppen otthagyni). Felvettek.

Időpont: 2013. ősz

Hogy is, hol is kezdjem… nem is tudom. Talán ott, hogy kiteljesedni vágyunk. Babát szeretnénk. Az elején, tehát tavaly szeptember, október környékén vágtunk bele, de részemről úgy fest, nagyon görcsös akarás lett nagyon hamar a vágyból. A 4. hónapra már teljesen ki is készültem az ismét jelentkező menzesz láttán: „Nekem bezzeg ez sem sikerül”. Hogy miii??? – kérdezem így utólag magamtól. Mi nem sikerül? Nem szúrt szemet a már itt lappangó kontrollmániám. Már akkor ostoba módon azt gondoltam, hogy ha én akarom, akkor össze kell jönnie. És lám, akkor jött össze, amikor minden tervezés-szervezés-görcsölés nélkül együtt voltunk. Hmmm… még itt sem szólt a vészharang, hogy „Te, nem veszed észre, hogy az életben vajmi kevés dolgot irányíthatsz? Ezt meg aztán végképp nem!”

Pali vézna, fehér bőrű, barna hajú kisfiú. Épp kilencéves. Nem szeret futni, ugrálni, tornázni, mint más fiúk az iskolában. Nem szereti a fiús játékokat, a katonásat, az autóversenyeset, és nem szeret focizni sem. Nem szereti az iskolai órákat, mert mindig elálmodozik, és az óra közepén már sosem tudja, hogy miről is van szó. Nem írja föl, és nem is csinálja meg a házi feladatot, hiszen sokszor csak a csengetésre riad föl.

Erre a hétre pár, szezonális zöldségféle felhasználásával készülő étel receptjét hoztam. A válogatásban helyet kap egy klasszikus, főételnek is beillő leves, amely után desszertnek jöhet a cseresznyés csiga. Lesz egy könnyű, hússal töltött zöldség, amelyhez paradicsommártás és hideg joghurt dukál kiegészítőként. Ezt az ételt egyébként meleg vacsorára is ajánlom. Végül pedig választottam egy csirkehúsos-zöldséges ragut is, mely gyorsan elkészíthető, és a felhasznált zöldségeket más szezonális zöldfélével is ( pl zöldbab) helyettesíthetjük.

Kicsilánynak már nagyon komoly személyisége alakult ki a várandósságom alatt is. Férjem kuncogva kérdezgette tőlem, hogy vajon kire fog ütni a legkisebb utód. Mert hogy szerinte rám. Komor arccal közöltem vele, hogy nem biztos, hogy ennek annyira örülnie kellene, mert ez azt jelenti, hogy belőlem kettő lesz a háztartásban. Mikor ez tudatosult benne, már ő sem vigyorgott annyira… Én azért titkon remél(t)em, hogy a férjemre üt. Egy kellemes, kezelhető személyiség, és nem pedig egy makacs, hisztis, duzzogós hárpia.

Már az indulás sem volt zökkenőmentes. A hétüléses autó, amit kölcsön akartunk kérni, működésképtelenné vált, és mivel Mankát idén semmiképp nem akartuk itthon hagyni, keresni kellett más lehetőséget (a Yarisban ugyanis két felnőtt és négy gyerek nem fér el).

Amikor kamaszlányként arról beszélgettem a barátaimmal, milyen mókás lesz majd, amikor együtt tologatjuk a babakocsit a ligetben, olyan nagyon távolinak tűnt ez az időpont, hogy igazából bele sem gondoltunk. Tippelgettük, kinek lesz először gyereke, ki megy először férjhez (hiszen a gyerekhez férj is kell), és ki hol fog élni akkor, milyen állása lesz. Álmodoztunk arról, hogy milyen lesz felnőttnek lenni. Észre sem vettük és már bele is csöppentünk ebbe a létbe. A gyerekkori barátok közül szinte már mindenki házas és gyereke van (vagy tervezi, hogy lesz), van, akit messze sodort az élet, van, aki csak félórára lakik bringával. De a legérdekesebb átváltozás látni azt, hogy a legjobb barátnőmből anyuka lesz.

34. hét

Nancy Spungen nem volt átlagos lány, ez már kisgyermekkorában megmutatkozott. Imádta a zenét, rajongó volt, de az a fajta, akit az angol nyelvben a negatív csengésű groupie szóval illetnek. Alig múlt húszéves, mikor meghalt, neve mégis legenda lett egy modern Rómeó és Júlia történetben. De ez a sztori cseppet sem volt romantikus.

L. Ritók Nóra itt "vendégposzt" írása eredetileg az osztalyfonok.hu oldalon jelent meg, bár a tanévet már befejeztük, kétlem, hogy szeptembertől újra ne lenne aktuális a téma, sőt, nyáron is.

Februárban történt, hogy az „I fucking love science” Facebook-oldalán (jelenleg tizenhatmillió lájkolójuk van, tehát tudnak valamit - a szerk.) megláttam az információt, miszerint egyetemek világszerte több ezer kurzusukat kínálják ingyen, online. Ez pont nekem való, gondoltam, mivel annak idején nagyon szerettem az egyetemet, jelenleg pedig parlagon heverő agysejtjeim szinte könyörögnek némi edzésért. A linkre kattintva hamar eljutottam a www.coursera.org oldalra, ahol megrökönyödve láttam, hogy szó szerint több száz kurzus elérhető. Híres, sőt patinás egyetemeken. Ingyen. A jelenség neve: Massive Open Online Courses (MOOC, ejtsd “muk”), azaz tömeges, nyílt, online oktatás.

Ez az (angol nyelvű) oldal 28 olyan „találmányt” gyűjtött össze, amelyeket babáknak, ifjú szülőknek, esetleg kisgyerekeknek terveztek. Megtalálható benne az i-pad mintájára tervezett i-bili, a fogakkal díszített cumi, a „sírásanalizátor”, a puki-és kakijelzővel ellátott pelenka (hanggal!), a lovagolható csigaporszívó (nagyon sok gyerek lovagol egyébként a”rendes” porszívókon), a „bébi önetető” (állatketrecek belsejében látni hasonlót), a takarítós rugi vagy az apára szerelhető babanyereg, nem is beszélve a járni tanulóknak tervezett sisakokról és térdvédőkről. A cikk szerzője ide sorolta a Magyarországon népszerű és elterjedt orrszívó készülék egy sajátos változatát is, amikor a holmi másik végét az anya veszi a szájába, szívással képezve a szükséges vákuumot.