A második gazdája egy csavargó volt, és a városszéli erdőben lakott egy lemezbódéban. Nyamvadtnak hívta, és ha talált valami harapnivalót, mindig megosztotta vele. Az aranyozott láncot eladta, abból egy hétig éltek fejedelmien, aztán sokat éheztek. A kutya szabad volt, akkor csavargott, amikor akart, mégis csak akkor ment el, amikor esett az eső. Aztán egyszer, amikor egy útja után visszatért a bódéhoz, nem találta a csavargót sehol. Szimatolta a nyomát, de az eső elmosta. Kódorgott a környéken napokig, míg valaki megfogta, és elszállította egy menhelyre, ahol egy kis ketrecben lakott két másik kutyával. A rács vastag volt, a padló beton, és egy táblára ki volt írva, hogy 16-os, 17-es és 18-as eb. Minden nap kapott enni, és sétálni is elvitték néha, és ő egykedvűen elviselt mindent. Csak akkor vonyított keservesen, amikor esett az eső.
Egy nap érkezett egy kicsi ember. Ráfonódtak a kezei a rácsra. Két nagy is jött vele. Hazavitték, és Bigyónak nevezték el. Barátságos kert lett az otthona, sok bokorral és hideg levelű liliomokkal, amik közé befeküdt, ha nagy volt a hőség, mégsem veszekedett vele senki. A nagy emberek etették, a kicsi emberrel meg labdázni lehetett és kergetőzni. A kerítés gyenge volt, hamar ki lehetett bújni alatta. Az új gazdái szorgalmasan tömködték a lyukakat, amiket a kutya ásott, de nem bántották, csak csóválták a fejüket.
Egyszer, amikor eleredt az eső, a kicsi ember sárga gumicsizmában, zöld esőkabátban egy nagy, színes esernyővel játszott az udvaron. Bigyó megérezte az eső illatát, orrával szétfeszítette a kerítés drótját, és elszökött. A kisfiú meglátta. Gondolt egyet, ő is kibújt a lyukon, és utána szaladt. Kertek alján követte a kutyát, sáros utakon, kukoricáson keresztül, átugrott egy patakon, egészen egy vadvirágos rétig. Ott végre megállt a kutya. Megállt a kisfiú is, és leguggolt a fűbe, hogy megnézze, mit csinál. Esőkabátja csuklyáján hangosan kopogott az eső.
A kutya a rét közepén táncolt. Az eső szemezésének ütemére ugrált és keringett. Mint tétel végén a cintányér, csobbant lábai alatt a pocsolya. Fülei lobogtak, farka, mint karmester pálcája, járt a levegőben. Leszakított levelek és fűkalászok repkedtek körülötte. Halkulni kezdett az eső. Bigyó elfáradt, fejét az égnek emelte, és hagyta, hogy esőcseppek potyogjanak a nyelvére. Aztán észrevette a kisfiút. Egy pillanatig habozott, aztán farkát csóválva odaszaladt hozzá. A kisfiú vizes kezével megsimogatta az ázott fejet.
− Most már menjünk haza.
(Kép: Agócs Írisz (http://artistamuvek.blogspot.hu/). A mese, rendhagyó módon, az illusztrációhoz készült.)
További mesék, versek. (http://irocimborak.blogspot.hu/)
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.