147. oldal - Bezzeganya

Terhesnapló pályázatunkra érkezett ez az írás. A többi posztot az alábbi linkeken lehet olvasni. Szavazni az Ajánlom gomb megnyomásával lehet (nem feltétel kommenttel megosztani).

A történet folytatása előtt, az eddig érkezett kommentek okán engedjetek meg egy kis kitekintést, hátha így mindenkinek elfogadhatóbbá válik, amit az elmúlt alkalmakkor és terveim szerint még néhány poszt erejéig írok. Egyetlen írásomban sem célom kritizálni sem egyik, sem pedig másik eljárást, amit alkalmaztak – velem kapcsolatban – vagy alkalmaznak – bárki más – kezelése során. Amikor ilyen problémával valaki orvoshoz fordul, megesik, hogy elsőre, másodikra, de még harmadikra sincsen olyan szerencséje, hogy megfelelő szaktudású, számára leginkább empatikus orvost fogja ki. Ilyenkor persze meg lehet kérdőjelezni a döntéseket, de azt gondolom, a neve mellett azért van dr rövidítés, mert orvos, nem pedig Isten, hogy mindent "ráolvasással", azonnal megoldjon. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy minden döntése megingathatatlanul helyes, de azért valljuk be, ellentétben velünk, ő lenyomott néhány évet az orvosi egyetemen, na, meg vélhetően több ideje praktizál, mint mi. Persze bármikor van lehetőségünk váltani, máshoz fordulni. Mint olvashattátok, én is "elfogyasztottam" néhány orvost és rendelőt, mire révbe értünk és a megfelelő helyen mondhatjuk magunkat.

Az endometriózis témájáról jelent már meg személyes beszámoló a Bezzeganyán, és egy összefoglaló posztban is írtunk már a betegségről. Márciusban az egész világon kiemelten foglalkoznak az endometriózissal mint betegséggel, mely minden tizedik nőt érint. Ezekben a napokban szervezetek, szakemberek, betegségen átesett nők tartanak előadásokat, és felvilágosító kampányokat szerveznek.

7. hét

És végre megérkezett másodszor is a gólya. Első szülésemről itt írtam. 2014. 03. 22. szombat

Szeretném veletek megismertetni kétéves kislányom ritka allergiáját: a hidegallergiát.

Jancsi meséi

Csicseriborsó, bab, lencse – így szól a mondóka. Mivel múltkor valaki arra panaszkodott, hogy nem tudja, mit kezdjen a csicseriborsóval, úgy döntöttem, hogy most ezzel a hüvelyessel foglalkozunk behatóbban.

A mai világban az emberek fejében van egy tökéletes kép a jövőt illetően: mókás gyerekkor, iskola, egyetem, munka, házasság s gyerek(ek). No, de mi van akkor, ha az élet mást kínál, ha az életnek más szándéka van velünk? Mi van akkor, ha a mi életünk teljesen másképpen alakul, nem az elvárások szerint? S mi van akkor, ha nem csak a sorrend változik meg, hanem mondjuk egy-két dolog ki is marad? Akkor talán már nem lesz tökéletes az életünk? Ugyan már! Na és, ha nem lesz meg az egyetem, akkor mi van? Nem fognak jól ránk nézni a rokonok. Meg Juliska se a szomszédból. Minden csoda három napig tart.

Ennek a kiállításnak nem is kell sajtó, gondolom, mikor meglátom mögöttünk az Anonymus-szoborig kígyózó sort. Igaz, pont nyitásra jöttünk, úgy látszik másnak is sűrű a programja ma, és még délelőtt szeretné látni a ma nyíló Kaland a Dzsungelben című kiállítást, ahova mi is igyekszünk.  Meg persze a Városliget mindig szép, dacára hogy most épp egy nagy gödör van a közepén, műjég már nincs, tó még nincs, meg a virágágyásokat is most alakítgatják csak. Bezzeg a trópusi esőerdőben - amiről ez a kiállítás szól - mindig minden csupa szín, fény, hang és illat.

Egy vidéki kisvárosban, 30 évesen, három év házasság után, már nem csak finoman puhatolózva kapod meg a gyermekvállalással kapcsolatos kérdéseket, hanem csak úgy bele a pofáda, szemöldök-felhúzva, már-már kérdőre vonva teszik fel a kérdést: „És mikor jön már a gyerek? Hány éves is vagy? Ki fogtok csúszni az időből!”. Persze, mikor megtudják, hogy terhes vagy, erre a kérdésre a 30, az a „pont időben vagy” életkor.  A „mikor jön már a gyerek” kérdésre ideig-óráig, még mosolyogva, türelmesen válaszolsz, majd jön a következő fázis, mikor elkezdesz magyarázkodni, hogy ti már akarjátok nagyon régen, de hát nem akar jönni. És a végső szakasz, mikor már egyébként is frusztrált vagy, mert tényleg nem akar összejönni, és rohadtul eleged van, hogy mindenki a párod gatyájában és a te méhedben turkál, akkor csak ennyit felelsz:

Szent László Kórház, Gyermekintenzív Osztály

38. hét (nem mondok már semmit...)

Az 1700-as évek végén járunk. A művelt magyar asszonyok többnyire külföldi alkotók műveit olvassák. Lassan, de biztosan a nők helyet kérnek az irodalmi életben, mint olvasóközönség és mint alkotó. A 17. századi nőírókkal ellentétben a 18. századi költőnők a kegyességi irodalomtól és herbáriumoktól a mindennapi élet felé fordultak. Jóval több személyes hangvételű költemény született. Korábban, Zay Anna, Petrőczy Kata Szidónia vagy Csáky Krisztina idejében nem váltott ki vitát csekély számú nőírónk munkássága, inkább dicsőségnek számított, ha a művelt nemesasszony jeleskedett a versírásban. Nyugat-Európa után Magyarországon szintén figyelni kezdtek a nők politikai jogaira. A nőnevelés fontos kérdéssé vált, hiszen a nők kiművelése biztosíthatta a felnövekvő nemzedék megfelelő kulturális nevelését. A 18. századi irodalom alkotói a nőírók feladatának tekintették a magyar nyelv ápolását. Jócskán akadtak támogatóik, Tsutor János versben dicsérte a hazafias feladatokat ellátó írónőket:

Előzmények itt.

Bár még van idő a jelentkezési határidő végéig, felhívásunkra már így is jó pár írás érkezett. Hogy ne egyszerre borítsuk a nyakatokba a sok bemutatkozást, egyesével posztoljuk a pályázatokat. Szavazni az írások alatti Ajánlom gombbal lehet (így mindenki egyszer szavazhat). (Miután az összes bemutatkozás megjelenik, írunk majd egy összefoglalót, melyben az összes írás linkje megjelenik majd.) Az előző bemutatkozás itt olvasható. Március 15-ig pedig még lehet küldeni írásokat.

4. (6.) hét

Szerencsére én a föld felett lebegő, üdvözült mosollyal az arcán járkáló kismama típusba tartoztam. Nagyon élveztem a terhesség minden pillanatát, ennek megfelelően teljesen kiegyensúlyozott, boldog és büszke voltam.  A szüléstől soha nem féltem, nem is igazán foglalkoztatott a dolog, annak ellenére, hogy tudtam, az lesz a terhességem vége.

A nemrég megjelent lombiknaplós cikkre szeretnék reagálni. Először is valóban körberöhögik az embert 22 évesen, akár állami rendelőbe, akár magánorvoshoz jár, hiszen még fiatal, mondják, ráér még. Velünk is hasonló dolog történt annyi különbséggel, hogy mi amikor az első vizsgálatokra jártunk, túl voltunk a harmincadik életévünkön. Nem szeretnék regényeket írni arról, hogy milyen rossz tapasztalataim voltak azzal kapcsolatban, hogyan beszélnek, bánnak az emberrel egy ilyen helyzetben.

(részlet)

Tavalyi nagy vihart kavart posztom óta nem jártam az Operaházban és csatolt intézményeiben, mivel az eset és a panaszomra kapott reakciók nagyon elkedvetlenítettek. A közelmúltban viszont kaptam cafeteriás kultúrautalványt, így gondoltam, körbenézek, hová mehetnénk belőle. Végül ellenérzéseim leküzdése után felmerészkedtem az Operaház honlapjára, és olyasmit láttam, amit gondoltam, megosztok veletek.

Tudtátok? Albánia a bunkerek, a Mercedesek (elnézést, albánul Benzek), az autómosók, a benzinkutak és a menyasszonyi ruhakölcsönzők hazája. Ez a sztereotípia azonban már csak részben igaz, mert a bunkerek megfogyatkoztak: a valahai 750.000-ből ma már csak töredéke található, a Mercedesek is „kihalófélben”, átveszik a helyüket egyéb márkák, de az autómosók még megvannak, benzinkutak is tömkelegével, és természetesen a menyasszonyi ruhakölcsönzők is. Ugyanis ebben az országban a házasságkötésnek nagyobb jelentősége van, mint a születésnek és a halálnak, ezért megadják a módját. Ez egy családcentrikus ország, és ők azt vallják, hogy születni egyedül születik az ember, és a másvilágra is egyedül megyünk. A házasság viszont nem egy ember, hanem egy új család születéséről szól.

Bár még bőven van idő a jelentkezési határidő végéig, felhívásunkra már így is jó pár írás érkezett. Hogy ne egyszerre borítsuk a nyakatokba a sok bemutatkozást, már most elkezdjük egyesével posztolni a pályázatokat. Szavazni az írások alatti Ajánlom gombbal lehet (így mindenki egyszer szavazhat). (Miután az összes bemutatkozás megjelenik, írunk majd egy összefoglalót, melyben az összes írás linkje megjelenik majd.) Március 15-ig pedig még lehet küldeni írásokat. Fogadjátok szeretettel az első művet.

Aktív olvasó és kevéssé aktív hozzászóló vagyok, írást pedig sose küldtem még. Most azonban olyasmi történt velem, amit minél több fórumon szeretnék megosztani, mások okulására. Külön iróniája a dolognak, hogy a Bezzeganyára Panama nickkel regisztráltam (Janosch aranyos meséje nyomán), most pedig egy csalásról – panamáról – írok.

Interjú Tamás Zsuzsával, a Mesék a Teljességhez alkotójával.

37. hét (na, jó, most már hagyjatok békén. Három hetem van?? CSAK?! Kérhetnék halasztást? Nem kéne sok, csak egy félév. Esküszöm, addig mindent megtanulok. Basszus, basszus!)

Ez a fogas kérdés már régóta foglalkoztat minket. Tizenkét éves lányom szájában két apró, ám lassanként egyre nagyobbra növő „lyuk” kapcsán az iskolai keretek között meglátogatott két fogorvos két különböző választ adott. Az egyik azt mondta, nincs vele teendő, mert a tejfog hamarosan úgyis kiesik. A másik szerint viszont be kellene tömni. De minek betömni, ha úgyis kiesik?

Közkívánatra elindítottuk a meddőség témájával, a teherbe esés nehézségeivel foglalkozó új sorozatunkat, melyben absz nevű olvasónk számol be hétről hétre részletesen arról, mi mindent tett meg az elmúlt négy és fél évben azért, hogy édesanya lehessen.

A legszegényebbek gyermekeként született és a leggazdagabbak között halt meg. Tragédiák szegélyezték életútját, sokszor csak a morfin segített, hogy megkapaszkodjon ebben a világban. De végig erős volt, kreatív és elegáns. A világ legnagyobb divatházának megteremtője bonyolult, karizmatikus asszony volt. Cinizmusáért, antiszemita megjegyzéseiért pontosan annyira lehet gyűlölni a nácikkal kollaboráló Chanelt, mint amennyire szeretni lehet benne az emancipált nőt, a harcost, aki az elvesztett csata után is felállt és megnyerte a háborút.