145. oldal - Bezzeganya

Ember tervez, gyerek végez

Egy februári reggelen, már az álmoska arcmosáson és a majszolós reggelizésen túl, de még az öltözködésen innen történt. Kitkat egyszer csak elkezdte mondani, mért pont így néz ki ő, akit a világ Kitkatként ismer, és nem téveszthető össze senki mással.

A Nagyfiú meg kamaszodik. Pár hete vettem észre az igazi nagy változást. Mondjuk az nem volt feltűnő, hogy folyton a nyomomban van: mindent megbeszéltünk eddig is. Jön, kérdez. Csak úgy általánosságban. Semmi konkrét. Hogy mi van akkor, ha egy lány meg egy fiú együtt ücsörögnek és a fiú meg akarja fogni a lány kezét, de az zsebre teszi. Mondom akkor valószínűleg hideg van. Nevet. Ekkor még nem esett le. A következő alkalommal arról faggatott, hogy mi a különbség a csókolózás és a smárolás között. Hűha! Kattognak a kerekeim. Ennek már a fele sem tréfa. Próbálom elmagyarázni, szerintem csak az érzelmi töltet a különbség. A következő kérdés: és mi van akkor, ha az egyik fél csókolózásnak veszi, a másik smárolásnak? ÚRISTEN! A gyerek csókolózott! Majd kiugrok a bőrömből, közben próbálok nem vigyorogni, annyira édes, ahogy setesután kérdez, persze semmi konkrétat, csak úgy... általában mi van.

Két évvel ezelőtt még nem bírtam volna megállni, hogy ne védjem meg magamat, magunkat a kommentek között. Igazából most az első komment olyan tömény lett ott, hogy csak nevettem egyet rajta, és utána már mindegyiken csak mosolyogtam. Aki sértegetett, azén elnézően, aki kedveseket írt, azén boldogan. Nagyon sokat segítettetek nekem a kritikák helyén kezelésében, köszönöm szépen. Valóban, a második írásom az elsővel együtt teljes, nem sok új információt tartalmazott, leginkább csak válasznak minősíthető. Néhány ponton kiegészíteném a történetünket, mert belátom, hogy pusztán olvasva elég féloldalasnak tűnik. Az első írásom eredetileg egy sorozat első része lett volna, ezért nincs minden megírva.

Elég sok cikk jelenik meg mostanában az oktatás válságáról. Egyre kevesebben vitatják, hogy komoly gondok vannak ezen a területen világviszonylatban is, változtatni kellene a bevett szokásokon. Hogy itthon mi a helyzet? Azt kell látnom, hogy gyakran még azt sem sikerült elérnünk és bevezetnünk, amit más országokban éppen most készülnek meghaladni és leváltani valami még újabbal. Pedig kis hazánkban egymást érték mostanság az oktatási reformok. Nem igazán látom át, hogy bármi érdemben változott volna, mert ugyan az iskola ma sok mindenben más, mint amikor én gyerek voltam, de a megfigyelésem szerint ezt a gyerekek mássága okozza, nem pedig az, hogy a tanerő vagy az oktatás mikéntje nagymértékben átalakult volna.

A színes tavaszi programkavalkádból ezen a héten úgy próbáltunk szemezgetni, hogy minden „műfajból” legyen benne valami, s így kedvetekre tudjatok válogatni.

A gyermeknevelés során adódhat olyan alkalom, mikor a szülő tudása és tapasztalata önmagában még, vagy már nem elegendő egy-egy probléma megoldásához. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni és célzottan segítséget kérni. Új sorozatunkban Dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológussal válaszoljuk meg a leggyakrabban előforduló szülői kérdéseket, legyen szó tehetséggondozásról, gyermekeink fejlesztéséről, viselkedési zavarokról, vagy akár beilleszkedési problémákról. Elsőként a hazugságok, füllentések témakörét jártuk körül

Már fél éve vártuk a kistesó megfoganását. Valahol reménykedtem a Borkával való gyors pozitív teszt megismétlődésében, bár most legalább nem éreztem magam olyan feszült helyzetben, mint előzőleg, amikor folyton azon gondolkodtam, hogy vajon meddő vagyok-e (a családunkban többeknek nagyon nehezen – esetenként sokadik lombikkal – jött össze a saját gyerek). Tudtuk, hogy van peteérésem, hiszen a szülés utáni hathetes kontrollon az ultrahangon látszott a tüszőrepedés (ennyit arról, hogy a kizárólagos, igény szerinti szoptatás fogamzásgátló hatású), az orvosom jelezte is a védekezés szükségességét, ha nem szeretnénk ennyire kis korkülönbséget. Menstruáltam a 8. héten, aztán hol volt, hol nem volt, vagy csak egy héttel később. De nem is foglalkoztam vele. Egészen nyárig.

Több mint négy éve tettük közzé a Bezzeganyán az ajánlott kezdő babafelszerelési listát, így itt az idő, hogy frissítsük a posztot. Ezúttal arra gondoltunk, hogy állítsuk össze közösen  a listát a rugdalózóktól az orrszívóig. A végén – reményeink szerint – a mai viszonyoknak megfelelő lista áll össze, és aktualizálhatjuk a babakelengye posztot, hogy (főleg) az első gyermeküket váróknak segítsen a vásárlásban. Kommentben várjuk az általatok szükségesnek vagy fontosanak tartott alap- és az ajánlott felszereléseket. Köszönjük!

Ott hagytam abba, hogy megtudtuk, a laborvizsgálat szerint sikeres volt a kezelés, az embrió(k) megtapadt(ak), vártuk, hogy eljöjjön az az időszak, amikor UH-n is biztosan látható lesz, hogy mi folyik odabent. Megmondom őszintén, nem tudok felidézni egyetlen kardinális emléket sem a várakozással teli napokból. Ezeket a napokat nem tudom olyan részletességgel felidézni, mint az eddigieket, mert sok minden elveszett. Sok érzést és ezáltal emlékeket is elfojtottam magamban, még ha nem is tudatosan, hogy a lehető legkevésbé legyen fájdalmas és nehéz. Legjobban én lepődöm meg saját magamon, most, hogy írom ezt a sorozatot és próbálok visszagondolni eseményekre, helyzetekre, de nem jönnek. Azt tudom, hogy hihetetlen boldogok voltunk, tervezgettünk, számolgattunk. Ha egy baba, akkor hogyan rendezzük át a hatalmas (9 nm-es) hálónkat, ha pedig kettő, akkor szobacsere, gyerekek bent, mi pedig kint.

A tavaly őszi sikeres kampányt követően Oláh Gergő énekes és Berki Krisztián világ- és olimpiai bajnok tornász lesz idén is a Procter & Gamble és a Lidl közös jótékony célú programjának a nagykövete. A társadalmi felelősségvállalási kampány keretében minden vásárló, aki 2015 április 7 és június 30 között a Lidl magyarországi üzleteiben Procter & Gamble terméket vásárol, minden termék után 10 forinttal támogatja a Gyermekétkeztetési Alapítványt.

A természetes vagy legalábbis környezetbarát(abb) takarításról már elég sok bőrt lehúztak, talán ez volt a legelső széles körben elterjedt téma fenntarthatóság témakörben. A már meglévő, sokszor felsorolt elemeket igyekeztem rendbe szedni, melléjük téve a korlátokat is: van, amikor nem ússzuk meg a természetben is megtalálható anyagokkal és módszerekkel, mert az kevés lehet, de ez a ritkább eset.

11. hét (Vacsoránál) - Apa, majd segítsek, ha megszületnek a kicsik? - Ne viccelj, minden szabad kézre szükségünk lesz. - Én leszek a hivatásos simogató, jó? - Jó. (Két falat után) - Anya, szerinted is lehetek én a simogató? - Te leszel a legjobb simogató a világon. - Tudok egyszerre két kézzel is simogatni. (Vigyorogva köröz a két kezével a tányér fölött) - Nekünk így már nem is lesz olyan sok dolgunk, ilyen segítséggel minden úgy fog menni, mint a karikacsapás. (Eszik tovább) - Majd én leszek a nagy és ügyes fiú a családban. - Anyáék szeme fénye. (Ölelésre tárja a karját) - Én úcceretlek titeket. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Dehogy akartam én apa lenni, még feleséget se akartam, nagyon jól kitaláltam magamnak egy életet, amiben csak én vagyok, a buli, a nők meg a szabadság. Oda megyek, ahova akarok, akkor, amikor jól esik, ha olyanom van, napokig ülök itthon, ha meg ahhoz támad kedvem, akkor elutazok.

Szülés után elég gyorsan kezdtem újra menstruálni, pedig 15 hónapig szoptattam a fiam, mégis három hónap szünet után újra voltak „piros napok”.

Nem vagyok az általánosítás híve, de abban talán mind egyetérthetünk, hogy mikor először valamilyen intézménybe íratjuk gyermekünket, törekszünk arra, hogy az a bizonyos hely, ahová először kerül a családjától huzamosabb időre, napi több órára távol, családias atmoszférájú és nyugodt legyen. Sok gyerek számára az első ilyen hely az óvoda.

2. fejezet – A felderítés

Nem meglepő módon olyan kismama nyerte a Bezzeganya terhesnapló-író pályázatát, akinek bemutatkozó posztja nem szokványos: Bojszy korábbi rossz tapasztalatai miatt otthon szülést tervez. Már a bemutatkozó írása is hatalmasat durrant, több mint 200-an szavaztak rá, és közel 900 hozzászólás érkezett a poszt után. Szeretettel gratulálunk neki, és mindenkinek köszönjük a részvételt! Természetesen – ahogy korábban jeleztük – szívesen olvasunk mindenkitől a napló keretein kívül is. Jövő szerdától tehát Bojszy számol be terhességéről heti rendszerességgel.

Tízéves lányom szeme csúnyán begyulladt, reggelre bedagadt és olyan piros volt, amit a húsvéti nyúl is megirigyelt volna. Nosza, hívtam az Örs vezér téri gyermekszemészeti szakrendelőt. A telefonban az asszisztens közölte, hogy leghamarabb augusztusra(!!!) tud időpontot adni. Tessék?! Igen, jól hallottam, az előjegyzési naptár nyár végéig tele van. Kérdeztem, hogyan lehetséges ez, a válasz pedig az volt, hogy az egyik szemész szakorvos nyugdíjba ment, így egy szem orvos látja el öt kerület gyermekeit. Persze ha akut a probléma, akkor menjek oda egy órával a rendelési idő előtt, és várakozzak türelmesen, valamikor beszorítanak két előjegyzett beteg közé. Jobb esetben néhány óra alatt be is kerülünk.

Igen, rendben. Megkaptam, mindkettőt.  Sose bánd, olyan fogalmatlan az ember még ideát, ilyen drasztikusan lehet csak először, meg hát átmenni a fordított tükrön, amit álmodtam egyszer, amikor lehullik az ember árnyéka és tükörképe, az azért nem egyszerű.

Már az egészen kicsi gyerekeket is be lehet vonni a házimunkába: apró kezeikkel szívesen molyolnak a mosogatószivaccsal, portörlővel, és persze a legtöbben vonzódnak a vizes dolgokhoz, így a felmosásban is szívesen segítenek. Más kérdés, hogy általában a gyerekekkel való takarítási idő meghosszabbodik és esetleg extra munkával jár az újratakarítás. Van, amikor nem fér bele az időbe a pepecselés, ilyenkor jobb valamivel lekötni a gyereket, amíg mi végzünk a takarítással. Vannak olyan takarítási folyamatok, amelyek amúgy is veszélyesek a gyerekekre: ilyen például a forró gőzzel való takarítás és a vegyszerek használata.

Terhesnapló pályázatunk utolsó résztvevője visszalépett, így kialakult a végleges mezőny. Bár a vezető pozícióban lévő kismama igencsak elhúzott a többiektől, most még van lehetőség a szavazás eredményét befolyásolni. A nyolc versenyző írását itt olvashatjátok:

A húsvét elmúltával az előttünk álló héten újabb jeles napok közelednek. Az első a Költészet Napja, amiről mindeki tudja, hogy József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük, de azt talán kevesebben, hogy mindez 1964 óta van így. A Költészet Napja egyike azoknak az ünnepeknek, amikről azt tartjuk: a gyerek majd letudja az oviban, suliban és kész. Szerencsére egyre több helyen gondolják úgy, hogy érdemes erről a napról a családdal együtt is megemlékezni, méghozzá izgalmas, minden korosztályt megmozgató események formájában. Az idei kínálatból egy szombati programot emelnénk most ki.

Új sorozatunk olyan tárgyakról szól, amelyek ma már mindennapi életünk részei,  de valójában  pár évtizede vagy maximum 100-200 éve kísérnek bennünket. Az első rész egy szülőknek nagyon is ismerős tárgy: a babakocsi.

Két évvel ezelőtt már írtam egy cikket a gyermekvárás körüli gondolataimról, érzéseimről, de elkövettem azt a hibát, hogy belefolytam a kommentelésbe, ahol összemorzsoltak minket, mint hülyegyerek a csokis nápolyit. Akkor megígértem, hogy nem lesz folytatás, mert bármennyire is igyekeztem elkerülni, megbántódtam.

1987-et írunk. Tízéves vagyok ekkor. Apu egyik munkatársánál egy kis hullámos papagáj csivitel rám a kalitkából. Bedugom az ujjam, finoman megcsipkedi. Onnantól beindul a „nekem csípős papagáj kell” verkli, és nem múlik el nap, hogy ne könyörögnék anyuéknak. Hetekig-hónapokig kérlelem őket, de hiába. Közeleg a karácsony, melyre Rubik-kockát ígért a Jézuska. Ahogy a nagyszobába lépek, nem Rubik-kocka fogad, hanem egy csúcsos kalitka, benne egy szürke, bóbitás jószág néz rám kíváncsian. Örömömben elsírom magam. Vagy inkább zokogok a boldogságtól. Tízévesen egy nimfapapagáj boldog tulajdonosa lettem! Csurinak nevezzük el.

Az első kezelés előtt gondosan mérlegelve mindent, számolgatva, tervezgetve, egyeztetve a dokival arra jutottunk, nem tudni, hogyan fogok reagálni a gyógyszerekre és injekciókra, így ha igénylem, az első naptól kezdve táppénzre vesznek. Én meg úgy gondoltam igénylem, kellett a rákészülés lelkileg is, voltak elég vicces és rázós pillanatok. Annál is inkább, mert a munkahelyemen nem kifejezetten tolerálták azt, hogy minden második nap ellenőrző uh-ra, illetve egyszer laborvizsgálatra is volt meghívóm. Kicsit zokon is vették, amikor egy, az ország másik felébe szóló két napos, ott alvós utazási  tervezetnél szóvá tettem, hogy ugye nem gondolták végig ezt a dolgot, mármint, hogy nekem kell mennem. Az érzékenyebb, sztahanovista lelkületűek megnyugtatására, akik most fájdalmasan felszisszentek, szeretném elmondani, hogy abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy mikor kezdjük a kezelést, éppen csak visszaérve a munkahelyemre, szóban és írásban is jeleztem a dátumokat a főnökeim számára.

10. hét Amíg a fiam kicsi volt, még csecsemő, nem éreztem magam apának attól, hogy nekem kellett vele foglalkozni. Szerettem, gondoskodtam róla, nézegettem hosszú órákon át, de nem éreztem úgy, hogy az „enyém”. Aztán lassan elkezdett kommunikálni, láttam rajta, hogy kötődik hozzám. Emlékszem, volt egy pont, amikor először megmozdult bennem valami. Megijedt egy hirtelen zajtól és hozzám bújt. Akkor kezdett bennem kialakulni az apai érzés. Ahogy nőtt, egyre többet gügyögött, alakult az arca is, elkezdtem meglátni benne a saját vonásaimat. Amikor először mondta, hogy „apa”, akkor tudatosult bennem, hogy igen, ő az én fiam. Hirtelen jött a határtalan és önzetlen szeretet. Amennyire én látom, ez a nőknél máshogy működik. Náluk egyből „bekattan” valami, szinte rögtön anya üzemmódba kapcsolnak.

Első babánk egy vetélés után három hónappal fogant, ahogy szokták mondani, pont akkor, amikor már görcsösen nem akartunk semmit, hanem az életre bíztuk magunkat.

Az 1920-as évek végén voltak olyan területei az országnak, ahol a falvakban 40 százalék körül, a tanyákon pedig még ennél is magasabban, 50 százalék körül mozgott a csecsemőhalandóság. Az Országos Stefánia Szövetség (a mai védőnői hálózat elődje) megalakulása után az ország számos pontján védőintézeteket hozott létre. Azokon a településeken, ahol működött védőintézet, a csecsemőhalandóság drasztikusan csökkent. Törökszentmiklóson a védőintézet felállítását követően pár év alatt 12,6 százalékra, a körzetében lévő tanyákon pedig 26,3 százalékra sikerült visszaszorítani az újszülöttek halálozási arányát. A budapesti összesített adatok alapján 1920 és 1926 között a csecsemőhalandóság 18,1 százalékról 11,5 százalékra csökkent a védőintézeteknek köszönhetően.