150. oldal - Bezzeganya

Bizonyára számos két-, három- és főleg négy- vagy még többgyerekes anyuka legyintene elnéző tekintettel, ha megemlíteném nekik azokat a dolgokat, amelyeken mostanában gondolkodom. Egy gyerek mellett ugyanis még van napi néhány percem, amikor elhessegethetem a fejemből az alábbiakhoz hasonló problémákat, úgymint:

A terhességem utolsó hetei türelmetlen várakozással teltek. A pocakom nem akart leszállni. Beleástam magam a témába, amivel külföldi oldalak kicsit többet foglalkoznak. Mi történik, ha nem ékelődik be a baba feje a szülőcsatornába? Állítólag megnehezíti a szülést, mert a méhszájat nem éri elég inger. Hogy lehet noszogatni a babát, hogy megtegye? Hát csináltam én mindent, négykézláb ringattam a csípőm, sétáltam, és a többi, de a baba jobban érezte magát a bordáim közt. Kicsit aggódva olvastam, hogy az ennyi idős kismamák hetek óta tartó derékfájásra, medencecsont fájdalomra, meg óránkénti pisilésre panaszkodnak, én meg még mindig nem éreztem semmi különöset, és megúsztam éjszaka egy mosdóba menéssel. Na, mindegy, gondoltam, van, akinek csak a végén száll le, meg lehet, hogy csak nem látványos. Közben jöttek-mentek a ctg-k, az ünnepek. A harmadik ctg se mutatott semmit. Persze ekkor még csak 38 hetes voltam, szóval nem is volt akkora okom a türelmetlenségre, leszámítva, hogy a következő időpontot január 1-re kaptam, és semmi kedvem nem volt az újévet kórházba futkosással kezdeni. De mégis így történt, csak nem a vizsgálat miatt.

Bár egyre többet beszélnek arról, hogy hiba a gyerekeket nem szerint „csoportosítani”, és ugyanúgy játszhat (és szívesen játszik is) egy lány kalapácskészlettel és egy fiú babával is, a kereskedelemben még mindig előszeretettel alkalmazzák a rózsaszín-kék színvilágot vagy a csomagolási változatokat a lányok és a fiúk közötti különbségeket kiemelendő – az ebben rejlő piaci lehetőségeket kiaknázva. Nem csupán a gyerekjátékok piacán találkozhatunk kék-rózsaszín, avagy fiús-lányos megoldásokkal, ragasztókat, rágcsákat, sőt, uborkát is kínálnak fiús és lányos kiszerelésben. Tíz nemi megkülönböztetésre játszó termék.

részlet

A minap posztolt szüléstörténet („Nem akarok több gyereket szülni!” címmel) meglehetősen vegyes fogadtatásra talált itt a blogon. Megosztotta a véleményeket, a szerző kapott hideget-meleget, szerencsére biztatást és támogatást is, emellett elindult egyfajta véleménycsere is a történtekre, ok-okozati összefüggésekre vonatkozóan. Foglalkoztatott a téma, többen elég magabiztosan írtak az informálódás és asszertivitás kombinációjával elért sikereikről, míg sokan (köztük én is) azon agyaltak, vajon tényleg velünk van, volt-e baj, ha nekik, az ügyeseknek ez nem így volt, hanem sőt…? Ténylegesen valóban az ő érdemük volt-e a jó élmény, és mi, a többiek tényleg zömében rajtunk kívül álló okok miatt éreztük úgy, hogy ez annyira rémes volt?  Mekkora szerepe van az egészségügy szereplőinek a sztori alakulásában, mekkora a kismamának és mi múlhat a szerencsén?  Tuti recept a sikerhez valószínűleg nincs is, de kérdések, amelyeket körül kell járni hozzá, annál inkább. Nekem itt most több mint 70 (mennyii??) darab jött össze, ami nem kevés, úgyhogy bele is vágnék.  Hátha összejön a végén annyi input, ami mondjuk hasznos kiindulási alap lehet annak, aki a folyamat elején jár, vagy csak szívesen agyal tét nélkül is, mint én.

Bár az ilyen, rövid, szórakoztató tartalmakat a Facebook oldalunkon szoktuk kitenni, ott sajnos nincs lehetőség animált képek megjelenítésére, így most itt mutatjuk be ezt a vicces sorozatképet. Egy haspuszitól a nő hasa nőni kezd, majd tíz másodpercen belül babát szül.

„- Jó napot kívánok, idős, beteges, ápolásra szoruló hozzátartozó elhelyezésének feltételeiről szeretnék érdeklődni Önöktől.

(Alsótagozatos) ikerfiaim és az iskola I. A hibátlan dolgozat

35. hét

Mikor végre telefonhoz jutottunk, sokkal egyszerűbbé vált az óceánon túlra szakadt rokonokkal a kapcsolattartás. Anyám levélben elújságolta a nagy hírt, hogy bekötötték a telefont, és megírta a számunkat. Aztán egyszer csak csörgött a telefon, és Elizabeth néni (született Erzsébet, gyerekkorában Erzsike esetleg Bözsi), mély reszelős hangja szólalt meg a vonal túlvégén. Persze rögtön körülültük a kisasztalt, néma csendben, hogy minél több hangfoszlányt elcsíphessünk a beszélgetésből. Feladta a csomagot, már úton van, levelet is mellékelt, tételes felsorolással a dobozba tett nyalánkságokról, hátha végre nem sérülten és hiányosan érkezik meg a csomag. Idén hazalátogatnak, már megvették a jegyeket, nyáron majd két hétig itthon lesznek, meglátogatják a rokonokat, majd innen Olaszországba utaznak nyaralni.

Az árnyék Terhességem 8. hete körül egyre gyakrabban éreztem alhasi fájdalmat. Környezetemben nem akadt senki, aki a közelmúltban szült volna (a családban legidősebb „gyerek” vagyok, barátnőimnek még nem volt gyerkőcük). Reggeli rosszullétekről hallottam ugyan, de nem fájásokról. Arra jutottam, hogy a biztonság kedvéért elmegyek a nőgyógyászhoz. Fogadott orvosom nem lévén a körzeti nőgyógyásznál üldögéltem egy-két órát. A doktor úr rögtön javasolta, hogy a másik szobában nézzük meg ultrahanggal. Eddig különösebben nem féltem, de a nyugdíjas korú, kimért orvos egyre jobban azt az érzést keltette bennem, hogy van ok az aggódásra. Felfeküdtem az asztalra és szemem a monitorra tapasztottam.

2014. december 14-én a Miss World londoni döntőjén a magyar Kulcsár Edina második helyezést ért el. Győzelme nagy visszhangot kapott a sajtóban, és felhívta az olvasók figyelmét valakire, akit már régen elfelejtett az ország. Simon Böskére, akit 1929-ben Európa legszebbjévé választottak Párizsban. Böske nem élt a hírnévvel, nem vágyott gazdag, fényűző életre. Egyszerű keszthelyi lány volt, aki a Festetics kastély vadregényes parkjában bolyongott gyermekkorában vagy a Balaton partján hattyúkat etetett. Mikor Böske Európa szépe lett, hazánk még nem nyugodott bele a trianoni békeszerződés ránk mért súlyos következményeibe. Sokak szemében a bájos keszthelyi lány győzelme valamiféle elégtétel volt, egy új esély.

Az egész a grízes tésztával kezdődött. Persze tudom, hogy kell csinálni, csak az arányokat soha nem tudom fejből, barátom az internet pedig megadta a receptet: 21 dkg gríz, ha megpirult, 6 dl vízzel öntsem fel. Őszintén megmondom, hogy gyanús volt, de már eleve pocsék volt a hangulatom az előző nap miatt. Felöntöttem, kevergettem, de csak egy ronda trutyi lett belőle, akkor már tudtam, hogy megint elszúrtam.

Bár már az első szülésem után elhatároztam, hogy nem szülök többet, mégis úgy alakult, hogy lett egy második kisfiunk is. Akkor viszont kerek-perec kijelentettem, hogy köszönöm, most már itt a vége, nincs több szülés. De lám, megint nem jött be a fogadalmam.

Egyszer egy közös ismerősünk benevezett egy tehetségkutató énekversenyre, amelyben elég sokáig eljutott, de az élőshowba kerülők közti válogatón kiesett. Miközben néztük, hogy csűri-csavarja a dolgot a mentora, hogyan próbálja finomítani a helyzetet és próbál némi lelket önteni belé, megszólalt a férjem:

1. Máli és Szibill

Nem tudom, ki hogy van vele, de én általában szezonális zöldséget-gyümölcsöt veszek. Éppen most a citrusok, egyéb déligyümölcsök vannak szezonban, persze az alma és körte mellett, ezért arra gondoltam, olyan desszerteket hozok, amelyek ezek felhasználásával készülnek. Igyekeztem olyan recepteket válogatni, amik könnyen elkészíthetők, és nem kell hozzájuk különleges hozzávaló sem. Azokba az ételekbe, amelyekbe citrusok kerülnek, biogyümölcsöt veszek, olyat, aminek a héját nem kezelik vegyszerekkel. Remélem, az alábbi válogatásból mindenki talál magának a fogára valót!

Lassan vége az utolsó terhességemnek is. Betöltöttem a 34. hetet, már csak öt van hátra. Kitűzte az orvos a császár időpontját, március 19. Addig – ahogy ő fogalmazott – lehetőleg fekvés, no persze egy 1 és két 4 és féléves mellett… A februárt még igyekszem kihúzni, aztán márciustól lesz segítségem, és akkor a maradék időben tényleg próbálok feküdni. A heg elég rossz állapotban van, eléggé fáj, tapintásra érzékeny, UH-val nem nézi a doki, azt mondja, ha 0 mm-t mér, akkor sem veszi ki hamarabb a gyereket. Akkor meg minek idegeskedni? Végül is abban igaza van, hogy mindkettőnk érdeke, hogy minél tovább bent legyen. Bízom a szakértelmében és a tapasztalatában, nyilván látott már ilyet.

Szándékosan kerülve a témát, hogy PC viselkedés-e engedni, hogy a leánygyermekünk szörnyecske legyen, amikor halványlila dunsztja nincs (szerencsére, de sajnos csak még nincs) arról, miféle szörnyecskék ezek és hogyan keletkeznek, arra a rendkívül primitív problémára koncentrálok, hogy mit tehet az anya, akinek a lánya a farsangon Monster High baba akar lenni, és kötelező a versike? Szavaljon a gyerek talán Edgar Allan Poe-t? Hát, én költöttem. Íme: royalty free félidióta monster high farsangi versek, szabad felhasználásra. Vigyázat, magas dilettáns fűzfapoézis-kockázat - mint minden gyerekfarsangon... de aki jobbat tud, ne spóroljon a tehetségével, és publikáljon. Clawdeen

A Szent Margit kórházban szerzett nem túl pozitív tapasztalatokra olvasónk így reagált:

Két éve élünk Csehországban, azon belül is a második legnagyobb városban, Brnóban. A kislányom szeptember óta jár egy állami oviba, ami keresztény nézeteket vall. Az ide vezető út azonban nem volt egyszerű. Kezdjük talán ott, hogy én nagyon tartottam attól még kiutazás előtt, hogy a nyelvi nehézségeket nem fogjuk tudni leküzdeni, és ezzel nagyon megnehezítem a saját életem. Nos, ez azért többé-kevésbé be is jött. Az utcán, boltban és egyéb egyszerű szituációkban már elég jól elboldogulok, de az ovis párbeszéd nehezen megy, nagyjából a lehetetlen kategória. Szerencse, hogy van google fordító és szlovák anyuka, aki beszél magyarul.

34. hét

A múlt héten az agyrohasztó esőben a British Councilnál jártam, és mindjárt jobb kedvem is lett, mint mindig, amikor lelkes emberek beszélnek olyasmiről, amit szeretnek, láthatóan értenek is hozzá, és képesek is ezt átadni, ráadásul úgy, hogy egy percig se érzem, hogy most itt valamit rám próbálnak lehetőleg jó drágán sózni.

Lerágott csont mostanában, mondhatjuk, de én akkor is beszélni fogok róla. Sok cikk jelent meg a témában, a felét bólogatva olvasom, hümmögve, és van, amit kinyíló bicskával a zsebemben. Szexuális zaklatás, nemi erőszak, abúzus, pedofília. Majdnem mindegyikkel találkoztam személyesen, mire ilyen szép nagy felnőtt lettem, és sajnos a legőszintébben hiszem, hogy én a nagy magyar átlag vagyok csupán. Méghogy minden ötödik nő!

Öt évvel ezelőtt néhány baráti családdal a hegyekben szilvesztereztünk egy Boróka nevű panzióban. A gyerekek többsége 3-7 éves korú kislány volt. Fiús anyaként ekkor csodálkoztam rá először, hogy mennyivel másabb az ő világuk! Nem rosszabb vagy jobb, csak nagyon különböző. (A kislányok bábszínházi előadásában a póniló szereplők sminkelésről beszélgettek, a szavak harmadát szerintem, az enyémek nem is értették. A mi kedvenc időtöltésünk akkoriban még a kukáskocsik követése, útjavítási munkálatok szemmel tartása, meg persze Villám McQueen és a transzformerek voltak.)

Régóta zugolvasója vagyok a blognak, remélve, hogy itt kaphatok választ a párkapcsolati és gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseimre, aztán rájöttem, hogy a történetünk leírása hamarabb fog segíteni ebben. Megpróbálom a lehető legrövidebben összefoglalni a lényeget. Párommal 18 éve vagyunk együtt, az egyetemi évek alatt ismerkedtünk meg, amolyan szerelem első látásra, ami a mai napig tart. Az első hat évünk nagyon gyorsan elrepült, befejeztük a tanulmányainkat, mindketten kifejezetten jó állást találtunk, egy év után összebútoroztunk egy kis lakásba, de terveztük az agglomerációba költözést, és sokat szórakoztunk, buliztunk, utaztunk. Az eljegyzésre az ötödik évünkben került sor, abban viszont közösen megállapodtunk, hogy az esküvő várhat, úgyis csak egy darab papír, majd amikor jönnek a gyerekek.

Első gyermekét váró nőnek valami egészen borzasztó érzés, ha a terhessége első felében a kórházi zárójelentésén „fenyegető vetélés”, a második felében pedig „fenyegető koraszülés” szerepel. Terhességem még meg sem volt hivatalosan állapítva, amikor a sürgősségire rohantunk hüvelyi vérzés miatt. A pecsételőtől kezdve a nőgyógyászati vizsgálót kidekoráló Niagarán keresztül mindenféle vérzésem volt, én pedig minden egyes alkalommal azt hittem, itt lesz vége a terhességnek. De az ultrahangon a szívhang mindig vidáman ketyegett, én pedig nem akartam hinni a szememnek. Egy jókora hematóma ezek után hosszú időre ágyban tartott, de az is kezdett felszívódni, már „csupán” a H1N1 vakcina körüli „beadassam-ne adassam?” borzolta a kedélyemet.

Külföldön készülök szülni. Tudom, manapság nem ritka ez a helyzet – nekem mégis sok aggodalmat okoz, úgy érzem, több szorongással kell szembenéznem, mint annak, aki otthon szülhet. Elmondom, miért.

Sajog minden porcikám, mintha egy óriással verekedtem volna – gondolta a király, és maga is elcsodálkozott: honnan ez a furcsa hasonlat? Homályosan rémlett, álmában mintha valóban egy óriással dulakodott volna… Épp kényelmesre akarta igazítani a párnáját, amikor ráeszmélt, az óriással nem álmában találkozott, hanem a vacsoránál hallott róla – ami jó hír. Csakhogy a vacsorán nem jelentek meg a birodalom bölcsei – ami rossz hír. Nagyon rossz.