139. oldal - Bezzeganya

Még terhesség előtt kezdtelek benneteket olvasni. Azóta megvan az én két kis csöppségem. Ők programcsászárral születtek, úgy hogy úgy gondoltam, én is „tollat” ragadok. Elég sok rémtörténetet olvastam a programcsászárokról. Szerencsére nekem ezek mind ismeretlen dolgok. Kb. ilyeneket írtatok: programcsászár volt, mégsem tudtak rólam / szétrepedtem császár után / fájt műtét közben / szörnyű volt a lábadozás...

Mostanában az a gondolat, foglalkoztat, hogy szaranya vagyok, mert a gyerekemnek, ha rajtam múlik, nem lesznek nagyszülei. Mert képtelen vagyok átlépni a saját korlátaimon, és nem tudok megbocsátani se a saját anyámnak, se anyósomnak.

Rendhagyó programajánlónk jelentkezik - 5 fürdő legalább 10 csúszdával a szélrózsa minden irányából.

Harmadik trimeszter, 31. hét...

Érdekes dolog a babavárás. Előre ütemezett rendszerrel vizsgálnak meg, vesznek vért, kukucskálnak be a kis mütyürhöz, majd megint a véred adod. Valahogy úgy érzem, ez is segít abban, hogy átérezzem ezt a csodát.

Többen írtatok, hogy lassan letelik az idő, várjátok a posztokat, beszámolókat. Nem ezzel a témával készültem eredetileg, sokkal vidámabbat szerettem volna írni. De az élet néha máshogy alakul. Az elmúlt hónapokban vártunk és a hetek elteltek. Egyre jobban bizonyos vagyok benne, hogy semmi sem történik véletlenül. Például pont akkor sikerült munkahelyet váltanom, amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább. Például olyan helyre kerültem, ahol társadalmilag is hasznos munkát végzünk és jó emberekkel vagyok körülvéve, akik közül egy az édesanyám. Vagy például az, hogy tíz hét alatt nem érkezett meg az immunológiai vizsgálat egyik összetevője.

Egy év külföldi tartózkodás után landol a géped Budapesten. Végre viszontláthatod a lovadat. Az egyik első SMS a lótartótól érkezik, aki gondját viselte távolléted alatt: "holnapután elaltatják a lovadat, kérlek hívj". Te mit éreznél?

A heves érzelmeket és vitákat kiváltott szüléstörténet után itt a folytatás, mely kevésbé érzékeny témát érint. Kórházi tartózkodásunk néhány napját szeretném összefoglalni. Úgy érzem, sokakat érdekelhet, hogy hogyan működik a gyermekágyas osztály a „fejlett nyugaton”, mit ajánlanak nekünk, mint elsőgyermekes szülőknek, mit csinálnak másképp, stb. Az előző sztori ott ért véget, hogy a két újszülött csöppséggel várakoztam arra, hogy a műtét után mikor találkozhatunk végre édesanyjukkal.

Sokáig mondogattam, hogy nekem aztán sohasem lesz gyerekem, férjhez sem fogok menni tuti, dehát mit mondhattam volna, mikor megkaptam a gyűrűt? Gyereket azonban továbbra sem szerettem volna. Nem éreztem, hogy ketyeg az órám, nem éreztem, hogy fészket kell raknom, nem érztem, hogy most aztán ide egy gyereket nekem, de azonnal. Nagyjából az összes döntésemet így hoztam meg az életben, ez sem volt kivétel.

3,5 hó, 6330 g

Panka, Csiribí és Bonifác soha életében nem látta még a tengert, így el sem tudták képzelni, milyen gyönyörű. Nelly elégedetten figyelte barátai ámulatát.

A jövő héten szerdától Tihanyban rendezik 5. ARTplacc Kortárs Művészeti és Design  Fesztivált: idén  a korábbi képzőművészeti főprofil mellé bekerül a kortárs hazai design is, sőt, műgyűjtők számára aukcióval is készülnek,de aki csak úgy gyerekkel-családdal nézne körbe az ötnapos fesztiválon, az is találhat kedvére valót.

Mikor lesz gyerekem? Ez a hónap lesz a nyerő? Most hányadik nap vagyok, ma lenne jó együtt lennünk, vagy inkább holnap, vagy már lemaradtunk róla? Nem, nem számolom, direkt terelem másfelé a gondolataimat, mert akkor túlságosan rástresszezlek, – mondjuk így is, de próbálom elhitetni magammal, hogy aztán én még mindig marhára spontán vagyok – de így is tudom. Hisz szúr a hasam alja, tojásfehérje nyák, akkor ovuláció van, elcsábítom a férjet és hajrá. Próbálom megteremteni a spontaneitást, de azért a fejemben benne van, hogy hátha most, sikerül, hisz miért ne sikerülhetne éppen most?

„Ez nem az otthoni fekhelyük, és nem, nem ilyen szépen alszanak. Ők már nem ébrednek fel, csak gyolcsokra várnak, mielőtt föld alá kerülnének. A fotó Hóránban készült, ez egy szír település. Nem mindenki találja meg a módját, hogy elmeneküljön a családjával.”

30. hét

Csodálom az életet, a történéseket. Mert annyi, de annyi jó is történik, az emberek hajlamosak mégis SOKAT panaszkodni. Mindig mindenki a saját búját-baját érzi a legnagyobbnak és állandóan a rosszról beszél (tisztelet a kivételnek). Jó lenne, ha néhány percre megállnánk és képesek lennénk kinyitni a szemünket a jóra is. Nekem ez utóbbit tanította a barátnőm, akiről ősszel írtam. Általa még tudatosabban próbálok örülni a legkisebb dolgoknak is, és megélni minden közös, családommal töltött időt.

Szeretném előre bocsátani, hogy ezzel az írással két dolgot nem szeretnék: egyrészt sajnáltatni magam, másrészt a szokásos bezzegelést hallgatni. Tanácsot szeretnék kérni. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok az, aki valamit rosszul csináltam/csinálok, de most már önerőből nem tudom megoldani a dolgokat, a jószándékú segítő tanácsok pedig rendre kudarcot vallottak. Az alapfelállás: van egy brutál dackorszakos, nagyon rossz evő és közepesen rossz alvó, 2,5 éves fiúgyerekem. Tudom, ez kb. minden családban előfordul, de nálunk tényleg nagyon problémás a helyzet. Rengeteget gondolkodtam a dolgon, beszéltem is olyanokkal, akik valamelyest belelátnak a mindennapi életünkbe, de megoldás sajnos nincs.

Fura ez a dolog mindig a süteményreceptekkel. Odaírják, hogy elkészítési idő. Pedig jobban illene a „van,” aki ennyi idő alatt készíti el, de annak tuti nincs kicsi gyereke” mondat. Amúgy szeretek sütni, többnyire nem is rontom el, és lényegesen több sikerélményt okoz, mint a főzés amit még ugyebár utálok is. Valószínűleg az előző okokból kifolyólag.

Reggel van, kevergetem a kávém. Bekapcsolom a laptopot, kattintgatok a hírportálok között. Az egyik – viszonylag – nagy hírportál címlapon harsogja a következőket: „Hitegették a szociális ágazatot.” Beleolvasok a cikkbe, és a következőket tudom meg: - elmarad a bérrendezés, és az életpálya-modell bevezetése, a kormány „világosan szeretné látni, hogy a következő tíz évben a szociális szolgáltatásokat a magyar állam milyen rendszerben fogja nyújtani, és ehhez hány munkavállalóra van szükség”

Ez a terhesség más, mint a többi. Sokkal több kellemetlen tünet jelentkezik. Így a vége felé az egyik legrosszabb talán a szeméremcsont fájdalma, jóslófájásokkal tarkítva. A keddi vizsgálaton kiderül, hogy legalább hatása van, 1111-es a méhszáj. Az orvosommal péntekre megbeszélünk egy ultrahangot. Még majdnem három hetem van a 40. hétig, de azért elvégzem az utolsó simításokat a kórházi pakk összekészítésén. Péntek reggel nem elég, hogy a vizsgálat miatt korán kell kelni, ráadásként egy kellemetlen álomból ébredek. Megszültem, vákuummal. Napok óta növekszik gyomrom környékén a rossz érzés, az álom nem tette jobbá.

Hároméves korom óta táncolok. Tanulmányaimat - leszámítva a gyermekkori ösztönös, megfigyelésen alapuló táncot - Keveházi Gábor Diótörő Tánciskolájában kezdtem: klasszikus balettel. Egy sérülés azonban átterelt a modern tánc területére: Jeszenszky Endrénél tanultam jazz táncot, majd Földi Bélánál, Raza Hammadinál art jazz- t. Tanulmányaim alatt mindig valami ösztönösség vezérelt, hamar kiderült rólam, hogy a tánctechnikák elsajátítása mellett önálló tánckoreográfiákat létrehozására is képes vagyok. Pályám elején csak nehezen tudtam elérni a 'lépésről - lépésre' módszer alkalmazását saját magamon, olyan elementáris erővel törtek ki belőlem az újabb és újabb tánckoreográfiák. Nem volt olyan táncverseny, hogy ne hoztam volna el díjat, elsőt, másodikat, de minimum a zsűri különdíját: ezek mind az általam megtáncolt, saját tánckoreográfiáim voltak. De ez nem volt elég nekem. Éreztem, hogy keresek valamit még a táncban. Magam sem tudtam mit. Hosszas tanulás és ismerkedés után 'buggyant ki' belőlem az úgynevezett jazz-gypsy táncstílus, melyet egy új táncstílusnak is mondanak, legalábbis Európában senki más nem táncolja ezt. Magyarországon egy nemzetközi táncfesztiválon első helyezést kaptam a jazz-gypsy táncstílusban alkotott tánckoreográfiámra.

Amikor még várandós voltam, teljesen biztos voltam benne, hogy semmi gond sem lesz a szoptatással, azok lesznek a legszebb pillanataink és egyébként is minek ez a felhajtás az egész szoptatás és tápszer témakör körül. Aki tud és akar szoptatni, az szoptat, aki meg nem tud valamiért vagy egyszerűen berzenkedik az egésztől, annak ott a tápszer. Felesleges bármelyik lobbihoz csatlakozni, hiszen lehet jó anya, aki tápszerezik és lehet katasztrofális, aki szoptat és fordítva. Azaz szoptatás nem egyenlő jó anya és tápszer nem egyenlő rossz anya. Aztán ez az egyszerű gondolkodás rögtön megváltozott a szülés utáni napokban.

Mi lesz, ha meghalok, ha nem sikerül túlélni a rákot? Mi lesz akkor? Ki fog mesélni, ki fog rajzolni, gyakorló matekpéldákat feladni, mondókázni, ülni a homokozó szélén, állni a mászóka alatt, botokat keresni, kavicsokat gyűjteni, programokat szervezni, hajat fonni? Ki veszi majd észre, ha bántja őket valami, ki fog lázat mérni, gyógyszert a gyerekbe imádkozni, simogatni, ölelgetni, szeretni? Ki fogja anyát helyettesíteni? Ki áll majd ott az anyák napján?

Az időjárási helyzet normalizálódásával végre kedvünk szerint tervezhetünk az elkövetkező hétre, felváltva ezzel a vízpart-légkondicionált helyiség bárhol-hűvös pince menekülő útvonalat. Ezen a héten is ajánlunk nektek programokat vakációs hétköznapokra és családi hétvégékre.

"Uram, adj erőt, hogy megváltoztathassam a megváltoztathatót, türelmet, hogy elviseljem megváltoztathatatlant, bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt." (Marcus Aurelius)

Ne maradjanak nyáron se könyv nélkül a kölkek, van egész kicsiknek való, és van tábori csendespihenőn, strand nagy fája alatt olvasható hosszabb mű is. Jégkásával leönteni viszont egyiket se ér: a könyvek közös tulajdonsága, hogy rendkívül igényes nyomdatechnikával készültek, az illusztrációk mindegyikben a könyv szerves részeit képezik, és jó is őket nézegetni.

Harántfekvés miatt császárral szültem. Szerencsére sokkal könnyebb volt mind a műtét, mind pedig a felépülés, mint amire számítottam. Mégis van valami, ami azóta sem hagy nyugodni, és a mai napig is lelkiismeret-furdalásom van miatta.

Örömmel láttam, hogy idén sokkal több kisgyerekes család szórakozott a VOLT fesztiválon, mint eddig megszoktam. Az ember lépten-nyomon derékmagas kisemberekbe botlott hol a Motörhead, hol az Ákos koncerten, nyakban csápoló háromévessel is találkoztunk John Newman-en, de Fatboy Slimen és David Guettán is ugráltak gyerekek (utóbbit csak messziről láttuk). Sokan voltak a nagyszínpad előtti emelvényen is, ahonnan biztonságban nézhették a koncerteket. Sőt, amíg fröccsért álltunk sorba Tibi atyánál, addig is összefutottunk néhány kiskorúval, akik szüleiket kísérték. Természetesen legtöbben a fiatal felnőttek voltak, közülük egyet megkértünk, számoljon be, milyen a VOLT fesztivál az ő szemükkel. (szerk)

Sajnos a napokban tudtam meg véletlenül, hogy a férjem gépén számítógépeztem, hogy ő éjszakánként egy lánnyal beszélget.