Két írásom is megjelent már itt, melyekért a bezzeganyák jól le is hurrogtak, így el kellett ezen a harmadik poszton gondolkodnom, hogy egyáltalán leírjam-e az érzéseimet illetve, hogy mi is történt velem valójában, de úgy érzem, hogy ki kell állnom magamért és azért az igazságért, amelyért úgy gondolom, hasonló helyzetben lévő nők is kiállnak.
Történetem a egy meddőségi klinikán kezdődik, 2012 őszén. Friss házasként, semmi tapasztalattal a meddőségi kezelésekről és azok hatásairól és menetéről vágtuk bele a férjemmel, mert hát a gyerek csak nem jött. Amikor a vizsgálatokat elkezdtük, papírom volt róla, hogy egészséges vagyok.
Több posztoló kérdezte illetve nem értette, hogy miért kell a munkavállalómmal közölni a meddőségi kivizsgálást (HIV teszt): sajnos nekem azt is be kell jelentenem, ha vécére megyek. Nem szeretnék belemenni, hogy milyen munkahelyen dolgozom. Erre nyilván majd az jön, miért nem mondasz fel. Örülök, hogy van állásom. Amúgy egyébként sokkal jobb volt, hogy megmondtam, így a vezetőség is tudta, hogy hányadán állunk.
Mind a két posztban említettem az örökbefogadást. Jó, ha tudjátok, hogy ott kb. három napod van arra, hogy berendezd a babaszobát úgy, hogy az a TEGYESZ-nek megfeljen és még te rohangálsz ezalatt a három nap alatt különböző hatóságokhoz papírokért, szóval jobb, ha tud a felettesed erről.
Azt hiszem, így erre a kérdésre válaszoltam.
A második kérdés: lombik volt. Tény és való, hogy a két posztban ellentmondással találkoztatok, így el kell ismerni, hogy ez jogos volt részetekről. Valóban nem akartam lombikot a meddőségi kivizsgálások esetén, de mire véget ért a kétéves kivizsgálás, higgyétek el, hogy a végén már addig mondják a lombikot, hogy rá fogtok állni ti is. Szerencsére, ahogy a posztomban is írtam, kiderült, hogy nem lehet nálam lombikozni. Több blogoló kérdezte, hogy miért. Nos, a kétéves meddőségi kivizsgálás után hirtelen négy betegségem is lett: pajzsmirigy, prolaktin, progeszteron és PCOC szindróma, de egyikre sem kaptam gyógyszert, sőt továbbmegyek, még meg sem indokolták, amikor a férjem már üvöltve verte az asztalt (így történt!), hogy márpedig adjanak tájékoztatást, akkor a kezelőorvos összefonta a kezét és meresztette a szemét.
A harmadik és egyben a posztom lényege: mivel sértettek/bántottak meg.
Az inszeminációm 2013 nyarán volt, ez már az utolsó meddőségi kezelésem volt, így a férjem nem kísért el. Az inszemináció után a váróban az orvos ezt közölte velem (elnézést a nyers stílusért, de így hangzott el):
„Maga kis röhes kurva, örüljön, hogy feldugtuk a csövet a redvás puncijába!”
A posztom utolsó pontja: miért vagyok/voltam felháborodva. A fizetésem 14 százaléka megy TB-re. Tisztában vagyok a magyar egészségügy helyzetével, de úgy gondolom, hogy egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, amibe egy meddőségi problémával küzdő nő kerül, sokszor nem kellene így vagy más eszközökkel a női becsületünkbe még jobban beletiporni, de nyilván ezzel a véleményemmel nem kell egyetérteni.
Én ezért döntöttem úgy, hogy befejezem a klinikát és fordultam az örökbefogadás felé, és meglepő, de ott teljesen normálisan álltak hozzánk és mindenben segítettek nekünk.
Frte
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
