138. oldal - Bezzeganya

Bár már csak három hét van a nyári szünetből, ez az idő bőven elég arra, hogy a gyerekek elolvassanak egy új könyvet – vagy mi olvassunk fel nekik egy-egy tikkasztó nap estéjén. Könyvajánlónkban egészen kicsiknek is javaslunk szórakoztató kiadványt, az óvodásoknak, kisiskolásoknak is mutatunk könyveket, és a nagyobbakról sem feledkezünk meg.

Jó tanács még korábbi stádiumú kismamáknak: 34 hetesen nem jó ötlet hajnali kettőig bulizni, még ha az egy szem bátyád esküvőjén is vagy (mert ezzel sem tudod ellensúlyozni azt, hogy lekéstétek a boldogító igent - nagyonkösziBKV)! Szerintem 10 éve nem csináltam olyat, mint most vasárnap, mert csak enni és pisilni keltem ki az ágyból. A derekam még elviselhető volt (lehet azért, mert hozzá vagyok szokva, hogy az fáj), de az ágyékom és a combtöveim többször könnyeket csaltak a szemembe. Végül délután egy fél órás békaülés enyhített rajta, de még este is úgy jártam, mint akinek tele a gatyája. Amikor már úgy aludtam el este, hogy kész vége, most hat héten keresztül ez lesz, pedig mennyi dolgom van még – akkor őszinte meglepetésemre hétfő reggel kipihenten, 10 százalékig fájdalommentesen keltem fel. Persze a Kis Drágát kellett pár percig simizni, hogy mozduljon arrébb a teli hólyagomról, mert ha így felállok, akkor szőnyegpucolás lesz, addig Borka „HAMI” felkiáltásokkal hozta az ágyhoz az itthoni pólómat, és vadul puszilgatta a térdem.

Közel ötszázan töltöttétek ki kérdőívünket, melyben fesztiválozási szokásaitokra voltunk kíváncsiak, különösen arra, hogy gyerekvállalás után a fesztiválhajlam is elmúlik-e (ha volt korábban), illetve mi a véleményetek a gyerekkel való fesztiválozásról.

Amikor családalapításba kezdtünk, elhatároztam, hogy én nem fogok az orvosnak és egyéb egészségügyi dolgozóknak pénzt adni, sem a terhesgondozás során, sem pedig a szülés után. A korábbi elhatározásom már egy egyszemélyes keresztes hadjáratnak kezd tűnni, pedig még csak a 18. héten tartunk. Az elhatározásom alapja nagyon egyszerű: közel a harminchoz, két diplomával, és egy Magyarországon kereseti szempontból jónak mondható munkahellyel rendelkezem, gyakorlatilag kisebb megszakításokkal már a főiskolai évek alatt is dolgoztam, hat éve pedig rendszeres adófizetője vagyok ennek az országnak, olyan betegségem még sosem volt, ami miatt kórházi ellátásra szorultam volna, sőt, még egy rossz fogam sincs. Gyakorlatilag én eddig csak befizettem a súlyos adóforintokat TB-járulékokat, itt az ideje, hogy valamit vissza is kapjak belőle, és ténylegesen „ingyenesen” (vagyis a korábbi befizetéseimre való jogosultsággal) részesülhessek az engem megillető orvosi ellátásból.

Egy számomra pillanatnyilag fontos dilemmáról/tervről kérném ki a tapasztaltak véleményét.

A szülők az ekcémával, a különböző étel-, légúti-, és rovarcsípés okozta allergiával találkozhatnak a gyermek nevelése során. Míg az ételallergia kinőhető, a légúti allergia és a méh-, darázscsípés okozhat súlyos, életveszélyes tüneteket, de például az állatszőrhöz hozzászoktatható a korábban allergiás tüneteket produkáló gyerek. Augusztusban kezdődik a pollenszezon, ami rengeteg ember életét keseríti meg. Mit érdemes tudni az allergiáról? Dr. Kovács Lajos pulmonológus főorvossalbeszélgettünk.

Második kisbabánkkal 2014 decemberére voltam kiírva. A második hónap környékéig semmit nem éreztem abból, hogy terhes vagyok. Nem undorodtam a kávétól, nem tört rám olthatatlan vágy, hogy betoljak egy nagy befőtt olívabogyót. Bevallom, kicsit frusztrált, hogy nincsen semmi jele a terhességemnek egy kétcsíkos teszten kívül. Ugyan voltam orvosnál, de itt az a bevett szokás, hogy ha van egy pozitív tesztem és nincsen semmi panaszom, akkor menjek Isten hírével, majd a hatodik héten találkozunk.  A hatodik héten vissza is mentem, de a doki az ultrahangon nem látott semmit, próbált nyugtatni, hogy csak a gép öregsége miatt, de nem nyugodtam meg. Hamarosan visszasírtam a tünetmentes időszakot, nagyon rosszul lettem, a vécével randevúztam egész nap, körülbelül a 13. hétig. Innentől nagyon gyorsan telt a terhesség, nem tudtam kiélvezni minden pillanatát, mert a megváltozott körülményeinkkel voltam elfoglalva (albérletkeresés, hagyatéki ügyek intézése stb…) . A 36. héttől háromujjnyira kinyílt a méhszájam, riasztgattak is az orvosok, hogy nem adnak, csak egy hetet a szülésig. Én hittem nekik, teljesen rápörögtem a szülésre, és csak vártam, és vártam, voltak keményedéseim, de egyik sem volt az a „hú, mindjárt szülök” érzés. A kiírt napon jelenésem volt ctg vizsgálaton. Mikor végeztem, csak az orvos jóváhagyására vártam, hogy hazamehessek. Miközben a folyosón álldogáltam, egy fiatal doki nagyon megnézett magának, szerintem bele is pirulhattam, mert hirtelen lekapta rólam a tekintetét. Lehet, hogy én értettem félre a helyzetet, de szerintem azért a nők észreveszik, amikor ÚGY néznek rájuk.

7 hónapos terhes voltam Ketteskével, amikor összeomlott minden. Vagy amikor elkezdődött minden? Nézőpont kérdése. Egy hideg decemberi szombat este még felköszöntöttem Juci barátnőmet, miközben Egyeskét futtattam a játszón, jót nevettünk rajta, hogy Apa szalagavatós táncot táncol épp egy barátnőjével 30 évesen, „vénségére”. Aznap éjjel a Youtube-on a Megcsalatva című filmet néztem éjszaka, totál véletlenül, vagy mégsem? A vasárnap eltelt, ő csak hajnalban keveredett haza, és egész nap „pihent”, valójában kerülte a tekintetemet. Annyit mondtam, hogy lassan kétgyerekes apa lesz, azért hajnalig már nem kéne kimaradnia. Ennyi volt az összreakcióm, ilyen hárpia voltam én akkoriban. Pár nappal előtte együtt nevettünk azon, hogy egy fórumon anyuka nem szeretné engedélyezni a férjének a csütörtöki foci utáni sörözést. Hogy milyen szigorú feleségek vannak! Akkoriban a férjem heti háromszor járt el a „barátaival”. Én marha láttam, hogy feszült otthon, és javasoltam, hogy altatás után menjen, eressze ki a fáradt gőzt, majd én vigyázok a gyerekre. Mindig pontosan bejelentkezett, mindig hazajött, akkorra, amikorra mondta. Nem gyanakodtam. Rengeteg dolog lekötött akkoriban, Egyeske bölcsibe szoktatása, anyagi problémáink, anyós dolgai, a terhességem, az, hogy mindig meleg étel várja a férjemet, ha hazaér. Nem tudtam, hogy hatalmas problémáink vannak, és ő nem mondta. Egy átlagos házasságnak nevezett színjátékban éltem, amihez sok barátja falazott, és én voltam az egyik főszereplő. A vak.

Egy más, távoli galaxisban messze rég szakadt teherhajó falta  a fényéveket. Csempészárut hordott, vagy Luke-ot s mesterét, s simán repült másfél fénysebesség felett. Megbütykölte Solo, a pimasz pilóta (nála vagányabbat nem találsz azóta), ha szétesett volna, Csubakka összerakta A harcot a Császár ellen fel nem adta. Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen Mint mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok Repülj a háborúba, Millenium Falcon, egy homokszemnyi bolygón kikötőd várni fog.

Nagy fába vágta pár hónapja a fejszéjét a TASZ: országos közérdekű adatigényléssel mérte fel, mire számíthatnak a családok, ha a gyerek kórházba kerül, vagy szülni indul az anya: mennyire tartják be a szabályokat, mennyire gyerekbarát az adott kórház házirendje, környezete, mik a legfontosabb problémák és hiányosságok. A felmérés után egy ajánláscsomag is elkészült, amit az egészségügyi intézmények, és persze a szülők figyelmébe is ajánlanak.

Harminc-negyvenen felül, több gyerekkel a hátunk mögött is (akár velük is) rendszeresen járunk fesztiválokra: részt vettünk a Volton, az Ördögkatlanon, a Szigetre pedig minden évben kimegyünk legalább egyszer. Ahogy múlnak az évek, egyre kevesebb azon ismerőseink száma, akik bevállalják a fesztiválozást. Ennek okaira vagyunk kíváncsiak, ezért összeállítottunk egy kérdőívet, hátha kiderül belőle, hogy a szülők miért maradnak otthon a fesztiválokon való szórakozás helyett.

Először is leszögezném, a cikk nem arról szól, hogy fúj, szoptatás. Aki tud szoptatni, szoptasson, örüljön neki, de aki nem tud, ne keseredjen el. Pontokban összeszedtem néhány indokot.

Az első augusztusi hőhullámot a szerencsések épp szabadságon töltik, a kevésbé szerencsések pedig nem. Mint a nyár folyamán eddig mindig, most is mindkét csapatnak próbálunk hűsítő családi programötleteket nyújtani.

Buborékba kerültem. Hirtelen a házzal kapcsolatos dolgok annyira felgyorsultak, hogy a feszültségtől felrobbant bennem egy béke-bomba. Én már lelkileg ott vagyok: teregetem az előkutatott mosható pelenkákat, zabtejes kávét szürcsölök, kényelmesen sütök-főzök a saját alapanyagaimmal, Borka magán kívül rohangál a nappaliban, és egyik sarkon sem ugrik rám egy zacskó Oreo keksz, vagy Milka csoki, vagy Oreo kekszes Milka csoki. Süt a nap, csiripelnek a madarak, a maréknyi bútorunkkal berendezem a szobánkat, csiszolgatok, festegetek, mosógélt főzök a következő fél évre, minden tisztítószert felcímkézek használati utasítással, kimosom a mini-rucikat, felhalmozok minden szükséges fogyóeszközt, igyekszem nem mindennap átrendezni a kamrát, és kellemesen elfáradtan fekszem le éjszaka a hűvös szobában. Bah, miért nem lehet állandóan szülés előtti hormonokkal élni?

Minap fogorvoshoz kellett mennem, tartottam tőle, hogy nem egy-két percet vesz igénybe a művelet, ezért megkértem a nagymamát, vállalja az unokákat egész délelőttre. Végül a fogorvos gyors volt, én meg bátor, matricát mégse kaptam, így gondoltam, a sok ráérő időben megajándékozom magam valami kellemes elfoglaltsággal, és egy bevásárlóközpontnak vettem az irányt. Önmagam megnyugtatására, hogy mégsem élek vissza a drága nagymama jóságával, míg ő küzd a kölkökkel, én csak úgy tengek-lengek, és gyorsan megjártam a postát, a gyógyszertárat meg miegymást, majd tiszta lelkiismerettel betértem a turiba, és zombiüzemmódba kapcsoltam.

Sajnos ez most nem egy vidám történet. Egy kamasszal nem mindig vidámak a napok, sokszor durcás és makacs. Sokat alszik napközben és sokáig van fent éjjel, minden vita ellenére. Kapott engedményeket a nyári szünetre (bérletvásárlás, hogy ne kelljen lemondania Pestről, plusz zsebpénz stb.), cserébe nincs agyondolgoztatva, bár úgy gondolom, a mai fiataloknak szükségük van a munkára. Mármint hogy otthon segítsenek. És nem azért, mert én nem bírom, egyszerűen korának megfelelően kell feladatokat kapnia egy gyereknek, hogy a család az család legyen és ne egy agyonhajszolt Anyu, aki mártírként este 10-kor teregeti a ruhákat, és utoljára megy fel aludni (azért ez speciel így szokott lenni). Anyukám ilyen volt. És most mikor panaszkodok a Nagyra, csak mondja: jaj, de neked sem kellett... hát, mondanám neki, hogy igen nagy hiba volt, hogy nekem sem kellett. Magát szívatta, de rendesen. Én erre nem vagyok hajlandó.

Rendszeres olvasója vagyok az oldalnak, mióta babát tervezünk a férjemmel. Gondoltam, megosztom veletek kisfiam születésének történetét. Az élmény elég friss - kéthetes a manó - és egyelőre annyira közeli, hogy a második babámat csak programcsászárral vagyok hajlandó megszülni, legalábbis most még így gondolom. Nem igazán arra számítottam szülés címén, ami történt. Hozzá kell tennem, hogy magával a szülés „folyamatával” sosem tudtam megbarátkozni. Mindig egy szükséges rossznak tartottam, aminek a végén oké, hogy ott van a csoda, de az addig vezető útban semmi szépség nincs. Egyszerűen csak borzasztó, valami olyasmi, amit semmi kedvem nem volt kipróbálni.

Variációk egy témára…

Nyáron sok salátát, natúr húst és gyümölcsöt eszünk, az édességeket sem vetjük meg, de ezekből is a könnyű krémes-gyümölcsös hideg desszerteket részesítjük előnyben. Arra gondoltam, hogy most ilyeneket szedek össze nektek. A válogatás során igyekeztem figyelni arra, hogy a tűzhelyet/sütőt ne, vagy csak egy minimális időre kelljen bekapcsolni. Remélem, mindenki talál majd az alábbiak közül az ínyére valót.

Forrás: Fortepan

Kedves anyukák!

Az alábbi levelet egy XI. kerületi bevásárlóközpont vezetőségének küldte egy olvasónk, melyben panaszt tesz a biztonsági őrök viselkedésére. A vezetőség válaszlevélben reagált.

Akár nyaralás előtt, után vagy közben vagytok, heti ajánlónkban most is minden bizonnyal találtok érdekességeket csakúgy a verőfényes, mint az esős napokra.

Hidegfront! Gondolom, nem csak én vártam erre úgy, mint a Messiásra. Múlt héten egymás után három éjszaka volt 35 fok körüli hőmérséklet a szobánkban, így a vasárnap esti 27 fok igencsak lázba hozott az alvási szándékaimat tekintve. És igen! Csak háromszor keltem fel éjszaka! De végre aludtam 8 órát. Ehhez némi köze annak is lehet, hogy vettem egy tönkölyhéjjal töltött szoptatós párnát, aminek pont jó alakja van ahhoz, hogy oldalt fekve a pocakomat ne nyomja, de a térdemet-karomat át tudjam vetni rajta, így tökéletes alvópózba kerülök. Már persze, ha Borka nem foglalja be, mielőtt rácsavarodnék...

26 hónap. Nem tudom, hány nap. Akinek van kedve, számoljon utána. Nekem sem erőm, sem agyam nincs hozzá. Ugyanis ennyi ideje nem aludtam át egyetlen éjszakát sem. Ennyi idős a gyermekem. Bár, ha jobban belegondolok, a terhesség utolsó időszakában kezdődött már. A gyakori vécére járás meg az izgalom. Akkor 27 hónap. Adjatok hozzá még harminc napot. Kimondani is sok. A kialvatlanság számomra eddig ismeretlen, borzasztó és ijesztő oldalamat hozta elő.

előzmények itt

Szülés másodszor

Történt, hogy hosszú szervezkedés után egy két és félnapos pihenést terveztünk, baba nélkül. Hős anyóskám bevállalta a babát, mondván és remélvén, hogy nagy baj úgysem lesz. Készültünk persze B tervvel, hogy ha akármi van, anya buszra száll és hazajön. Úgy esett, hogy a B terv lépett érvénybe, és egy napig itthon jópofizva babám előtt, halkan magamban sirattam az Énidőmet, amit nem kaptam meg. A sok morfondírozás után ez kerekedett ki a fejemben:

Kuszkusz óvatosan somfordált be gazdája szobájába. Először bumfordi fejét dugta be a résen, majd mancsával meglökte az ajtót. Döbbenetére Herceg a padlón térdelt, ütemesen előre hajladozott. Közelebb lépett, és megszagolta a kisfiú hátsóját.