142. oldal - Bezzeganya

A Thinner Beauty nevű weboldal úgy gondolta, motiválnia kell a túlsúlyos embereket, hogy egészségesen táplálkozzanak és mozogjanak, ezért plus size modelleket „fogyasztottak le” Photoshop segítségével, hogy a vékonyabb külsejük látványa lökést adjon a fogyáshoz. Sokaknak nem tetszik a végeredmény. Szerintetek motiválóak a fotók?

Úgy tűnik, visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz, sőt, hétvégére még havazást is mondanak (remélem nem így lesz), ezért eljött az ideje, hogy ősziesebb, tartalmasabb ételeket főzzünk, illetve az ilyenkor kapható szezonális zöldségeket-gyümölcsöket használjuk.

Talán a legjobb, ha azzal kezdem, hogy a 29. hétre 1100 grammal született kisfiunk 3 éves múlt és egy +1,0 diopriás szemüveget leszámítva makkegészséges, óvodás nagyfiú! De persze nem jött ez el ilyen könnyen.

A múlt heti állatos programok után ezen a héten a kultúra kerül a középontba a családi program-palettán, hiszen három kulturális fesztivál is zajlik a héten.

A nevem Zsófi. 23 éves vagyok. Magamat egy roppant érzékeny, nyitott, kíváncsi és spirituális alkatnak tartom. Amióta az eszemet tudom, édesanya szeretnék lenni. Nővérem 16 éves korában várandós lett, én ekkor 11 voltam. Életem első törését általa szenvedtem el. Ugyanis mikor közölte, hogy várandós, és lesz unokaöcsém vagy unokahúgom, sírógörcsben törtem ki. Nem azért, mert nem örültem, hogy tudok majd babázni. Annak nem örültem, hogy ilyen fiatalon, és hogy minek „teszi ki” ezzel a családot. Fájt, hogy később engem is megbélyegeztek:

Olvasónk korábban írásban mesélte el szülésének történetét, most pedig videofelvételt küldött csodálatos szüléséről. A felvételen kitakarás nélkül látszik a szülés, akit zavar a látvány, ne indítsa el a videót.

Egyik nap szokatlanul jó kedvűen fogadott az óvodában. Hazafelé egész úton arról csacsogott, hogy neki már minden kisgyerek a barátja. Elsorolta, kikkel játszott, mit csinált az udvaron, úgy tűnt, kezdi végre jól érezni magát. Az óvónőket firtató kérdésre azonban határozott „nem szeretem őket” volt a válasza. Teljesen rácuppant viszont a dajkára, de sajnos nem az övékére, hanem a másik csoportéra, aki helyettesítés miatt pár napig velük is volt. Meglátja a folyosón, és már rohan is hozzá, nyakába ugrik, ölelgeti.

Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amikor mérlegelnünk és döntenünk kell. Van, hogy a döntés könnyű, és nincs jelentősebb hatása. De van olyan eset is, amikor egyetlen döntéssel megváltozhat az életünk. Vagy azért, mert nem volt merszünk megtenni egy lépést, vagy mert bátran fejest ugrottunk az ismeretlenbe. Az én életemben többször is volt ilyen.

Beszéltem védőnővel, gyerekorvossal, de csak legyintettek. A jelenlegi álláspont, hogy fiúgyermek esetén a beszéd – értsd, egyszerű tőmondatok használata egy nagyjából 20-30 szavas szókinccsel – hiánya hároméves korig nem jelent problémát. Ja, jó, akkor semmi gond. De az ember csak-csak hallja a többi vele egykorút a játszótéren, és nem hagyott nyugodni a dolog. Az állami rendszer ugye lepattintott, így némi protekciót felhasználva elvittem egy óvodai logopédushoz. Megállapította, hogy a beszéde valóban elmaradott, de semmi nem utal rá, hogy kóros lenne. Javasolta, hogyha időnk és pénztárcánk engedi, járjunk vele beszédfejlesztő tornára, azzal rosszat nem teszünk, de anélkül is fog beszélni.

Kedden – a kiírt napon – amnioszkópia, teljesen zárt vagyok, ctg rendben, találkozunk másnap.

Tegnap este érkezett az üzenet, de épp én is ünnepléssel fogalatoskodtam, így csak most tudok hírt adni a Bezzeganya terhesnaplójának szerzőjéről. Íme, az üzenete.

Férjemmel tíz hónapja élünk külön, azóta sem a nevelésben, sem az anyagiakban nem nagyon vette ki a részét. Így mikor megkaptam a levelet, hogy felvették a kisfiamat oviba, rögtön az jutott eszembe, hogy több napot kell, hogy dolgozzak, hogy meglegyen a plusz összeg. Persze apukánál is bepróbálkoztam, hogy mi lenne, ha(!) segítene egy kicsit. Azt mondta rendben, de azóta is várom, hogy jelentkezzen.

Ajaj, nem indul jól, mondtam megérkezéskor, pedig csak nézőpontot kellett volna váltani, hiszen szervezőnek-fellépőnek nagyon is jó, hogy félórával a hivatalos kezdés után már nincs egyetlen szabad felszíni parkoló sem, pedig az Asia Center környékén azért nem kevés parkolóhelyet alakítottak ki. A mélygarázzsal nem is merünk próbálkozni, inkább a szemközti lakótelepen rakjuk le a járgányt, átgázolunk a füves senkiföldjén, hoppá, egy kerítés, de mint a kerítéseken általában, ezen is van nyitott ajtószerű rés. Nem kell se mászni, se megkerülni, és máris egy állatsimogatónál találjuk magunkat, csüngőhasú hobbimalacok és vidám törpekecske, az egyik malac kiszabadult valahogy a kutricából, de elég jól tűrte, hogy a gyerekek simogatják, kergetik, nyöszörgetik.

Hány rugdalózóra van szüksége egy újszülöttnek? Kell-e légzésfigyelőt, bébiőrt, mérleget venni? Írassunk fel tápszert még a szülés előtt? Néhány hónappal ezelőtt feltettük a kérdést: mire van szüksége egy újszülöttnek? Rengeteg komment érkezett, melyekből kigyűjtöttük a javaslatokat, most pedig szavazással eldönthetitek, valóban szükséges-e az adott termék, felszerelés a baba érkezésére, és ha igen, hány darabot érdemes beszerezni belőle. Nem rövid a lista, de ha végigcsináljátok, mi összesítjük a válaszokat és egy olyan kelengyelistát írunk össze, amely a mai édesanyák véleménye, tapasztalatait tükrözi.

1931 óta minden év október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján ünnepeljük az Állatok világnapját. Ferenc, az állatok védőszentje, a legenda szerint nem csak szerette az állatokat, de értett is a nyelvükön, sőt, prédikált is nekik. Jó alkalom lehet ez a családban arra, hogy elbeszélgessetek a gyerekekkel a felelős állattartásról, és hogy részt vegyetek valami olyan közös programon, amely így vagy úgy, de az állatokhoz kapcsolódik. Íme, az ezzel kapcsolatos programok:

Még a holdfogyatkozás sem tudott „lefogyasztani”. Már egy hete eseget ki a nyákdugóm, ami azzal is jár, hogy délelőttönként jó erős összehúzódásaim vannak. Aztán mire beleélném magam, megebédelünk, és SEMMI. Délután próbálok kicsit ellazulni, több vizualizációs technikával hatni a testemre és Ketteskére, hogy vágjunk bele, erre általában a reakció masszív bugizás, éjszakára elcsendesedés, és reggelig halál nyugi. Ami olyan szempontból nagyon jó, hogy a három pisi per éjszakát leszámítva pihenek reggelig, de már nagyon izgatott vagyok.

Nehéz leülni, és nehéz leírni. 22 éves voltam, amikor pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak nálam. Majd 24 évesen fél évig nem volt ciklusom. Az akkori orvosom felírt gyógyszert. Egy hónapra segített, de többet nem. Az orvos külföldre ment, én pedig találtam jobbat. Tőle gyógyteákat kaptam, homeopátiás szert, három hónapos kúra után rendbe jöttem. Rá egy évre a cisztakezdemények eltűntek.

2015 január 17-én egy gyönyörű kisfiúnak adtam életet. Szoptattam, minden rendben volt, aztán jött a rémálom. Éjszakánként nem tudtam aludni, hallucináltam, pánikrohamaim voltak, nekiállt zúgni a fülem. Orvostól orvosig jártam, mindenhonnan elküldtek azzal, hogy csak szoptassak, aztán az lett a vége, hogy szülés utáni pszichózisom alakult ki. A saját fiamra azt mondtam, hogy nem kell.

Talán néhányan emlékeztek az előző posztomra – én vagyok az a külföldön élő nőszemély, aki pár hónappal ezelőtt a szüléssel kapcsolatos aggodalmainak adott itt hangot. Tartottam a medikalizált kórházi szülésvezetéstől, ami köztudottan itt, Spanyolországban is domináns, nem ismertem igazán a helyi viszonyokat, bizonytalan voltam azt illetően, hogy lesz-e lehetőségem itt természetes, netán háborítatlan szülésre.

Gondoltam, leírom a történetemet, hátha valaki tud tanácsolni valami okosat, mert elég nagy a baj. Sokáig magamnak sem mertem bevallani, mert hát milyen nő, és pláne milyen édesanya az olyan, aki... és sajnos én olyan nő vagyok. Kimondom kereken: bár mindent megtettem, sajnos nem tudom szeretni a férjem gyerekét.

Talán ha egy esztendeje másként bocsátják útjára…

Sziasztok, szeretném veletek megosztani történetemet, mert úgy érzem, csak akkor fogok igazán felépülni ebből az állapotból, ha kiírok magamból mindent, amit esetleg nem tudnék szóban elmondani senkinek. Sajnálattal olvasom, hogy milyen sokan vagyunk, akik küzdenek hasonló problémával, de remélem, hogy hamarosan mindannyian felépülünk ebből az állapotból. Röviden annyit rólam, hogy 31 éves vagyok, két egészséges kislány édesanyja. A nagyobbik lányom már 10 éves, a kicsi 13 hónapos. Nem terveztük a kistesót, de besikerült, és nagyon örültünk neki. Az első vizsgálatra a kimaradt menstruációm után két héttel mentem, ahol az orvosom megállapította, hogy 5 hetes terhes vagyok, de még nem volt szívhangja a picinek. Jó volt látni azt a kis kezdeményét az életnek, akkor még eszembe sem jutott, hogy két problémamentes terhesség után bármi baj lehetne.

A hétvégi tökös programok ajánlója mellett még egy programajánlót állítottunk össze, melyben a kultúráé a főszerep. Ezen a hétvégén a Kutatók Éjszakáján kívül Mesefesztivál, Mesemúzeum, táncelőadás, zenei és kreatív foglalkozások is lesznek, és az érdeklődők a Skanzenben megismerkedhetnek a Dél-Dunántúli tájegység sajátosságaival is.

Tizennyolc és fél évvel ezelőtt rám maradt az újszülött unokám, azóta egyedül nevelem. Végigdolgoztam az életemet, van több szakmám, végzettségem, munkatapasztalatom, de  mostanra fizikailag belerokkantam az utolsó öt évben végzett (protekcióval megkapott) irdatlan mennyiségű fizikai munkába. (58 évesen máshová nem kellettem, és nem volt már mit ennünk.) Több mint fél éve táppénzen vagyok, átestem több műtéten (nem mind sikerült), és közben kiderültek eddig nem ismert, régen meglévő betegségeim, valamint jelentkeztek újabbak is. Újabb műtétek jönnének, de az új betegségek miatt nem biztos, hogy belevághatok az orvosom szerint. Autoimmun gyanú is felmerült, most gócot kutatunk, azután lehet továbblépni, ha kiderül, hogy merre van a tovább… A lényeg, hogy fizikai munkát többé nem végezhetek, mást pedig ennyi idősen nem is remélhetek. Ez volt a bevezetés, és semmiképp nem panasz. Írnék egy kicsit az unokámról.

Az ősz egyik legvidámabb zöldsége a sokféle színben pompázó tök, így nem csoda hogy Magyarország több településén is fesztivált szentelnek neki.

Még mindig.

Valamint megfejthetjük a címben található rejtélyt is, miszerint képes-e egy jobb fizikai állapotban lévő vadász befogni egymaga a krokodil száját (már hogy csukva tartani, ha egyszer az állat becsukta), vagy inkább énekeljen hangosan afrikai népdalokat, vagy meredjen mozdulatlanná, ha  szeretné kivédeni azz ősi ragadozó támadását.

A menzareform hallatán reménykedtem, hogy a gyerek már nem mócsingos húsokat és rántásban úszó borsószemeket fog főzelék néven ebédelni, mint anno én az általánosban. Illetve nem ebédeltem, mert nem voltam hajlandó megenni egyiket sem. Így hát amint lehetett, anyám kivett a napköziből, és hosszú időre megszabadultam a menza rémségeitől.

A süti jó. Sütit sütni is jó. Sütit enni még jobb. Segíteni jó. Segíteni sütisütéssel még jobb. Segíteni sütievéssel egyenesen szuper dolog. Ha mindez fűszerezve van a várakozás és a versenyzés izgalmával… ez az, amit mindenkinek ki kellene próbálni.