<p>Hosszú hónapok óta szenvedett már a Príma Primissima díjas asztaliteniszező vállfájdalma miatt. Klampár Tibor nem kerülhette el az operációt, már túl van rajta.</p>
Az örökifjú világbajnok leteszi a pingpongütőt. Klampár Tibor, az asztalitenisz aranycsapat zsenije operáció előtt áll. Vállát kell rendbe tennie az orvosnak.
Az emberi tűrőképesség határát ostromolta Klasz Árpád produktuma. Eltörte a kezét, mégis világbajnok lett. Profi bunyósunkat győztes meccse után háromszoros csonttöréssel vitték a műtőasztalra.
<p>Tegnap hajnalban rendben volt a vérnyomása, délelőtt sem változott, de még várnak rá további vizsgálatok, ezért Jónyer István még a Honvéd Kórház lakója marad.</p>
<p>Nyolc év együtt végzett tréning, temérdek verseny, olimpiai aranyérem megnyerése után Milák Kristóf már nem Selmeci Attila tanítványa. A világcsúcstartó ugyanis "átpillangózott" egy másik mester, Virth Balázs keze közé.</p>
<p>Lecserélik edzőiket a magyar úszók. Legalábbis többen megpróbálják mással folytatni a munkát. Egyfajta forradalomról suttognak az uszodákban, a szövetségi kapitány, Sós Csaba szerint másról van szó.</p>
Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal...
Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal...
Kilencedik helyezést ért el a párizsi műkörömépítő-világ-bajnokságon a karcagi Tőkés Lilla, ezzel ő lett hazánk egyik legsikeresebb versenyzője. Eddig több, mint ötven kupát zsebelt be munkáival, köztük több műkörömépítő...
Tóthné Csapó Krisztina 17 sportmentes év után, a lánya miatt ment le a konditerembe. Mivel nem akart tétlenül várakozni, ő is edzeni kezdett. Olyannyira belejött, hogy 37 évesen az INBA natural világbajnokság bikini-fitnesz kategóriájában...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.