Sport

A ringből vitték a balesetire Árpit, három törött csonttal is világbajnok lett

szs

Létrehozva: 2021.10.22.

Az emberi tűrőképesség határát ostromolta Klasz Árpád produktuma. Eltörte a kezét, mégis világbajnok lett. Profi bunyósunkat győztes meccse után háromszoros csonttöréssel vitték a műtőasztalra.

A veterán fehérorosz öklöző, Szergej Homickij az első két menetben óriási pofonözönben részesült, azt követően viszont szemlátomást csökkent Klasz Árpád lendülete.

A második menetben éreztem, a jobb kezemmel baj van, zsibbadt, fájt, utóbb kiderült, az volt az első törésem. Az ötödik menetben reccsenést hallottam, végezetül a nyolcadikban, amikor Homickij feje búbját találtam telibe, olyan hangot adott a jobb kézfejem, mint egy letörő faág – mesélte a nagyközépsúlyú, 76 kg-os testsúlyú profi bunyós, aki az ötödik menettől jobb kézzel nem mert ütni, pedig azzal tud igazán nagyot odasózni.

Árpi így is óriási pontkülönbséggel nyert, és megszerezte az UBO- és GBF-szervezet világbajnoki övét. Ha majd rendbejön, a WBO-szervezetnél szeretne próbálkozni. A meccs után amúgy boksznadrágban rögvest a balesetibe szállítottak. Ott a sebészorvosa azt mondta, ha akkor nem műti meg, vége a karrierjének. Az altatásos beavatkozás másfél órig tartott.

Így is van rá 10-20 százalék esély, hogy nem leszek a régi. Voltaképpen mázlim van, mert a csontdarabok hosszan törtek, amelyeket így jól tudtak rögzíteni. Ha apró lett volna a törés, nagy a baj. Kaptam csavart, és az ínszalag-szakadásommal sem lehet baj.

A kőkemény Klasz korábban az édesanyja betegágya mellett fohászkodott a felépülésért, sajnos nem tudott a rajta segíteni, a mamáját gyógyíthatatlan betegség vitt sírba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja