"Nem lehetek ott Veled" - fájóan szomorú üzenetet kapott a világbajnok magyar pólós

Vogel Soma
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 02. 10:30
Vogel Soma bátyja borzasztóan büszke a kisöccsére, de egyben szomorú is.
sk

Vogel Soma volt a magyar küldöttség hőse a fukuokai vizes világbajnokságon. Az aranyérmes pólóválogatott kapusa nélkül talán még a dobogó sem jött volna össze az amúgy bámulatos csapatnak. A Ferencváros játékosa a kieséses szakaszban 12 ötméteresből nyolcat is kivédett. A döntő ötméterespárbajában négyet, előtte pedig óriási ziccerben akadályozta meg a görögök győzelmét.

Somáékat több száz szurkoló fogadta a Duna Arénában, Fotó: Szabolcs László

Soma testvére, Simon szintén pólózik, jelenleg az Egerben játszik. Ő nyílt levelet írt öccsének, melyből kiderült, neki is nagy álma a válogatottság, ez azonban egyelőre nem jött össze a számára.

"Mindig azt képzeltem el, hogy ezeket a sikereket együtt érjük majd el, valahogy ezt tekintettem a “normálisnak”, ahogy az egyszer sikerült, ott úgy hittem nem tudnak majd megállítani minket, de nem így lett.

Minden sikered után a boldogság járt át és a szomorúság. Szomorúság nem miattad, magam miatt, hogy nem lehetek ott veled, nem én ugorhatok a nyakadba elsőként, mint csapattársad és mint testvéred.

Szerencsére ez pár másodpercig tart, utána a büszkeség tölt el és öröm, hogy sikerült elérned azt ami nekünk oly “természetes” volt."

- írta a büszke testvér, aki azzal zárta a sorait, hogy ő még ma is minden ötméteres belőtte öccsének.

Vogel Soma klub- és válogatottszinten szinte mindent megnyert. A Fradival BL-győzelmet ünnepelhetett, a válogatottal világ- és Európa-bajnok lett. A terv az, hogy a listát jövőre, a párizsi olimpián teszi teljessé a magyar válogatottal.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.