A RTL Klubon hamarosan rendelô Dr. Tóth Tamás boldog házasságban él feleségével és két lányával, imádja a dzsesszzenét, zongorázik, és azért küzd, hogy emberek százezreit lefogyassza.
Elhízott vagy túlsúlyos a világ népességének csaknem egyharmada: számuk elérte a 2,1 milliárdot és egyetlen állam sem képes sikerrel kezelni a problémát - derül ki a legfrissebb adatokból.
A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.
Júniustól havonta kétszer vadhúsból készült ételeket tálalnak majd fel az egyik hazai gyermekétkeztetési cég által ellátott 256 menzán a Mintamenza Program keretein belül az ország több mint 17 városában - jelentették be sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Vásárlásaink során egyre inkább törekszünk arra, hogy minél tudatosabb döntést hozzunk, és az ár-érték arány mellett egyéb szempontokat is figyelembe vegyünk, így azt is megfontoljuk, hogy az adott termék mennyire egészséges, mit tartalmaz vagy épp miből készült.
Korábban a makrobiotikus diéta híveként, ma pedig elkötelezett vegánként mindig nagy gondot fordított az egészséges táplálkozásra a színésznő. A fia születésnapja kedvéért azonban enyhített a szigorú szabályokon.
Az intézmények háromnegyede egészséges ételekkel bővítette az étlapot az elmúlt években; több a zöldség, a gyümölcs és a hal, de még mindig kevés a tej és teljes kiőrlésű pékáru az óvodákban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn az MTI-vel.
Gondolta volna, hogy a húsvéti csokinyuszi nem is mindig olyan ártalmatlan? Ha ugyanis a jó szívvel megvásárolt édességünk transzzsírt tartalmaz, az rögtön hadjáratot indít a szervezet ellen. A transzzsírok fogyasztása hosszabb távon szívinfarktust, érelmeszesedést, daganatot vagy akár meddőséget is okozhat.
A húsvéti menü elmaradhatatlan része a fonott kalács, vannak azonban, akik nem ragaszkodnak a megszokott formájához - nekik ajánljuk a nyuszi alakú változatot, nem is akárhogyan!
Az utóbbi években egyfajta divattá vált gluténmentes ételeket fogyasztani, a táplálkozási irányelv új kultuszát elterjedt fogyókúrás, életmódváltó programok is népszerűsítik. Valóban mindenkinek indokolt a glutén teljes mellőzése az étrendből?
Nem szorul magyarázatra, hogy a szomjúság egyértelműen jelzi, amikor a szervezetünknek folyadékpótlásra van szüksége. Vajon elég-e, ha csak a szomjúságérzetükre hagyatkozunk?
A tej: élet, erő, egészség. Volt. Ma inkább azt halljuk, méreg. Sokan érvelnek amellett, hogy mindenki igyon meg naponta fél litert, mások szerint jobb elkerülni. Szendi Gábor, a paleolit táplálkozás szakértője és Lukács László, a Tej...
A pálinkák mindössze 7%-ával kapcsolatban merült fel bármilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) alkoholos italokkal foglalkozó laboratóriumában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.