A magyar lángos és a mirelit argentin hekk a magyar strandélet épp olyan elmaradhatatlan kelléke, mint a fürdőnadrág vagy a naptej. Strandbüfésekkel és strandolókkal merültünk el a tóparti gasztronómia mélységeiben, és az egyik fő kérdésünkre is választ kaptunk: hogy miért eszik a magyar ember kényszeresen egészségtelen kaját, amikor nyaral.
- Do you have fish?
- Yes.
- What kind?
- Hungarian Balaton harcsa.
Ez a párbeszéd nem a Balatonnál, hanem egy budapesti étteremben folyt egy ismerősöm mellett lévő asztalnál, ám ne nevessük ki reflexből a pincért! Örüljünk inkább, hogy a külföldi vendég asztalára valódi magyar hal kerülhetett, és nem egy apró argentin hekk.
A Balaton körüli strandétkezdékben ugyanis, hiába van karnyújtásnyira a part, balatoni halat csak ritkán lehet találni, ellenben hekket, más néven csacsihalat annál inkább (olyannyira, hogy a hírek szerint a magyarok a legnagyobb hekkfogyasztók Európában). Ennek az oka egyebek mellett a szigorú szabályozás. Mivel a balatoni halakat nehéz beszerezni, sokkal kisebb hercehurca behozni a méreten aluli – 30-40 dekás, pedig ez a hal akár 15 kilós is lehet – fagyasztott argentin hekket. Akad persze pár olyan büfés, aki bevállalja a balatoni pontyot és keszeget is - mi kettő ilyennel találkoztunk többállomásos körképünkben -, de azért ez sokkal inkább a kivétel, semmint a szabály.
De nem is csak a hal miatt mentünk el több balatoni strandra. Azt szerettük volna megtudni, hogy a hekken kívül mit eszik a magyar ember, ha megszabadul ruháitól tengerének partján. Nos, erre a legautentikusabb képet a balatonlellei strandon kaptuk ebédidőben. Randomban kiválasztottunk tíz étkező embert és óvatosan belenéztünk a tányérjukba. Az eredmény a következő: tízből hat lángos, két hekk, egy gyrosz, egy sültkrumpli és egy valami félig elrágcsálva.
Egy harmonikus szinkronban körbetetovált harmincas pár épp elkölti lángosát, két palacsintájuk még bekebelezésre vár. A desszert előtt szólítom meg őket azzal, hogy miért épp azt eszik, amit. „A hétköznapi életben nem szoktunk lángost enni, viszont a strandon mindig lángost és túrós palacsintát veszünk, az évek alatt valahogy ez rögződött be" – mondja a nő, majd a férfi villámjellemzést ad a kelt tésztás étel előnyeiről: „Gyorsan beverhető, finom; és a félpanzió mellett pont elég".
Szerintük az is közrejátszik a lángos töretlen népszerűségében, hogy zöldségeket és gyümölcsöket nem nagyon lehet kapni a magyar strandokon, „nyaraltunk egyszer Kehidakustányban, kuriózumnak számított, hogy felaprított dinnyét lehetett kapni" – mondja egyikük.
Ez a jellemzés nagyjából egybecseng azzal, amit a Balaton északi és déli partján, a fizetős strandok büféiben és ételbárjaiban tapasztaltunk. Ha balatoni nyár, akkor a legtöbben 2014-ben is ugyanazt keresik, mint gyerekkorunkban, ezek pedig a lángos (a sajtos-tejfölös átlagosan 500 forintba kerül mindenütt) és palacsinta mellett a gyorskaják (hot-dog, hamburger), az említett hekk, a sültek; desszertnek pedig életkor függvényében a gofri, a vattacukor vagy a jégkása.
A büfések tapasztalatai szerint a családosok egy kicsit jobban hajlanak az egészségesebb ételek felé, rendelnek például levest, sülteket és halakat is. Üstökösként világlik a sok egészségtelen vagy nehéz strandkaja között az egyetlen idényzöldség, a csöves kukorica, ami szinte mindenütt 300 forint, és a tihanyi Hajóállomás strandon például bő százas darabszámban fogy az egyik büfében egy erősebb nyári napon.
Néhány kilométerrel odébb, az idilli Sajkodon az egyik nagy múltú büfés biztató tendenciára figyelt fel: az emberek már nem hajlandóak mirelitet enni, „és mi sem vagyunk hajlandóak mirelitet adni" – jelenti ki. Nála a korábban felsoroltak mellett a magyaros ételek is mennek, mint amilyen a halászlé, a babgulyás marhával vagy a gulyás. „A zöldségekre nagyon nincs igény - mondja -, egyedül a friss saláta az, amit kérnek újabban". Azt azért megjegyzi, hogy ők természetesen arra is reagálni tudnak, ha valaki lisztérzékeny.
Az új idők szele kicsit azért a balaton-parti strandokat is megsuhintotta, erre példa, hogy a kenesei nagystrandon például belga és magyar gyümölcsös és kézműves sörökből is lehet választani, és délidőben egész normális ebédmenü kapható, egész normális áron. A vega-kínálat viszont továbbra sem lépett túl a rántottsajt-rántottkarfiol birodalmon egyik olyan strandon sem, ahol jártunk.
Na, de kanyarodjunk vissza a lellei nagystrandra, ahol a gyroszos mondja meg az ebédidő vége felé a frankót: „Aki nyaral, az nem az egészségeset keresi, hanem azt mondja, hogy egyszer élünk" – filozofál a hagyma és a paradicsom pitába töltése között. Kérnek persze salátát is tőlük, de főleg a külföldiek.
És hiába az új táplálkozási trendek, dietetikusok ajánlásai, ételallergiák stb. stb., a nosztalgikus lángosmánia talán sosem fog kikopni a balatoni strandokról: „Megszokták: nagy, olcsó és laktató" – mondja a gyroszos kollégája. „Ha pedig nincs más a strandon, csak a lángos meg a hambi, lelkiismeret-furdalás sincs!"