<font color="#222222">A Világkupa-győztes karatés egy pillanat alatt beilleszkedett a Bajnokok csapatába. Hamar ráérzett a kőkemény pályákra, sorra hozza futamait. Virág András saját bevallása szerint ez annak is köszönhető, hogy rengeteg...
Egy munkahelyi közösség számára éppoly megterhelő egy koronavírusos kolléga, mint magának a betegségben szenvedőnek. A bizonytalanság, a félelem és a szorongás szörnyűségeket produkálhat.
Ötéves korában már darabot komponált az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alakja, Wolfgang Amadeus Mozart. A csodagyerekként is emlegetett géniusznak abszolút hallása volt, annak ellenére, hogy bal füle megállt a fejlődésben.
<p>A mozifilmek kedvelői soha nem felejtik el azokat a képsorokat, amelyekben a világsztárok bevállalták a leginkább hálószobába való jeleneteket. Ők viszont már szívesen felejtenének, pedig akkoriban még nem gondoltak arra, hogy évek vagy...
Ötvenkét ember ellen emelt vádat az ügyészség idősek sérelmére elkövetett csalássorozat miatt Szombathelyen - tájékoztatta a Vas Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Áldás és átok is lehet az ismert szülő. Galambos Lajcsi gyermekeinek manapság inkább az utóbbi volt, ezért a zenész jobbnak látta, ha eldobják a nevüket.
<p>A vőlegény kicsivel az esküvő előtt, az oltárhoz készülődve futamodott meg a házasságkötés elől. A megalázó jelenetet a közösségi médián élőben közvetítették.</p>
Döbbenet. Először fordult elő a világbajnokságok történetében, hogy a német, brazil, argentin trió közül egyik sem tudta megnyerni nyitómérkőzését.<br />
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.