Horányi Juli

Születési név
Horányi Júlia
Művésznév/becenév
Nincs adat
Születési idő
1985. március. 26. (41 éves)
Születési hely
Budapest
Horoszkóp
Kos
Magasság
175 cm
Eredeti hajszín
szőkésbarna
Családi állapot
házas
Párja
Dénes Viktor
Gyermekei
Nincs adat
Háziállat
Nincs adat
Díjak, elismerések

Életrajza

Horányi Júlia néven látta meg a napvilágot 1985. március 26-án, Budapesten. Édesanyja Egedi Edit, aki jelmeztervezőként tevékenykedett, édesapja Horányi László Jászai-díjas színművész valamint az Esztergomi Várszínház alapítója és vezetője.  

Tanulmányai

Horányi Julinak már egészen fiatalon megmutatkozott a tehetsége, 3 évesen saját dalokat írt. Szülei fontosnak tartották, hogy gondozzák gyermekük tehetségét, ezért beíratták őt a Weiner Leó Zeneiskolába, ahol 7 évesen zongorázni és énekelni tanult. Emellett a Budapesti Énekes Iskola gyermekkórusában is énekelt. 
Gimnáziumi tanulmányait a Pesti Barnabás irodalom-dráma tagozatán kezdte meg.  
Ezekben az években a Fáradt Olaj együttesben énekelt, melyben az iskola tanárai álltak a hangszerek mögött, a diákok pedig énekeltek. 
2009-ben a Kaposvári Egyetem Látványtervező Szakán szerzett díszlet-jelmeztervező diplomát.  

Magánélete

2015-ig egy párt alkottak Álmos Gergellyel, akivel a MIUS együttes tagjai voltak. 
2017-ben a Boldogság… című előadás kapcsán ismerte meg Dénes Viktor színművészt és rendezőt, a kapcsolatukat jó ideig titkolták a nyilvánosság előtt. 
2019-ben Viktor féltérdre ereszkedett és feltette neki a nagy kérdést, amelyre Horányi Juli boldogan mondott igent. 
2020-ban összeházasodtak, majd Horányi Juli és Dénes Viktor a mézesheteket Afrikában töltötték.
2024-ben a családalapításról beszélt, elárulta Horányi Juli: szeretnének gyereket a férjével
2026-ban Horányi Juli arról beszélt, hogy házassága korábban hullámvölgybe került, ám őszinte kommunikációval túljutottak a felmerülő problémákon. 

Szakmai pályafutása

2008-ban felkérték, hogy a Szkéné Színház - Vérnász című előadásban díszlet és jelmeztervezőként vegyen részt. 
Ezt követően a Maladype Színháznál kezdett el dolgozni.
Eközben a Vígszínháznak és a Pesti Színháznak is tervezett jelmezeket.
Ekkoriban már hiányzott neki az éneklés ezért megkereste egykori iskolatársát Katona Zsombori Éva “ÍV”-et, valamint Halász Nórát és megalapították a Plüsss együttest. Nem sokkal később más irányba sodorta őket az élet és feloszlottak.  
Horányi Juli ezután Álmos Gergellyel karöltve megalapították a Mïus együttest.  
A formáció a 3 éves fennállása alatt megjelentette a World is Changing című kislemezt, valamint a Behind The Line és a Tessellation elnevezésű nagylemezeket. A new york-i Giantstep megválasztotta az együttest 2012 október felfedezettjének.
2014-ben bekerült az X-Faktor élő showjába ahonnan végül második legjobbként tért haza.  
2014-ben Horányi Juli kivált az együttesből, utolsó koncertjüket 2015-ben adták.
Miután véget ért a műsor, YOULÏ néven tevékenykedett tovább.  
2016-ban a Come Along című szerzeményével bejutott A Dal 2016 versenyzői közé.  

horanyi juli FA 8723
 

2017-ben a Hangfoglaló Program egyik felfedezettjeként kiadta első önálló lemezét a Better Than Me-t, amely kiérdemelte a 2018. Április legjobb dala címet. A szerzeményhez videoklip, valamint a lelki bántalmazás témájára épülő videókampány is készült, melyben neves művészek mesélik el a saját történetüket.
2017-ben Dénes Viktor rendezővel az Esztergomi Várszínházban bemutatták a Boldogság… című darabot, amellyel Cserháti Zsuzsa élete és munkássága előtt tisztelegtek. Ezt követően az előadás az Átrium Filmszínházban is bemutatásra került, valamint az ország több pontján is látható volt.  
2019-ben bemutatta a MOVE című albumát. 
2023-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül lépett színpadra Horányi Juli az István, a király jubileumi előadásban, Gizella szerepében. 

Nagylemezei

2017 - YOULÏ
2019 - MOVE

EP

2015 - Freedom of Love/Szerelemtől szabadon

2016 - 1956

Kislemezei

2015 - Electrical 
2016 - Holdutazás
2016 - Catch Me (ÍV-vel)
2016 - Wake Up!
2017 - Aranyszárnyú (Lotfi Begivel)
2018 - Better Than Me

Videoklipjei

2011 - World is changing (mïus)
2012 - The Blue (JULIE)
2012 - Slip away (mïus)-ba
2013 - Hold on (mïus)
2014 - Such is life (mïus)
2015 - Migrant (mïus)
2015 - Tomorrow (mïus)
2015 - Electrical
2015 - Szerelemtől Szabadon
2015 - Freedom of Love
2016 - Honvágydal
2016 - Wake Up!
2016 - Catch Me (Ív X Youli)
2017 - Us
2017 - Deep Waters
2017 - Lakat
2017 - Mi van veled?
2018 - Better Than Me
2019 - Move Your Body
2019 - Au Revoir
2020 - See You Next Time
2020 - Szeretni kell
2020 - Holnap
2020 - A legjobb 
2024 - Deja Vu

Díjai, elismerései

2012 - Látványtér kiállítás -  Az Év Jelmeztervezője

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.