Számtalan élménnyel és nyolc kilogramm túlsúllyal érkezett haza Dominikáról Szabó Franciska. De azóta visszanyerte versenyformáját, és a végeredményt meg is mutatta.
Sebestyén Balázs lett az első a legértékesebb a magyar celebek listáján a Forbes magazinnál. Majka az 5. helyen zárt, a rádiós pedig ezt nem hagyta szó nélkül.
Korábban átverésnek tartotta a koronavírust, most amiatt került kórházba Cristiano Ronaldo testvére. Ráadásul Katiának azért is magyarázkodnia kellett, hogy fertőzöttként miért osztott meg olyan felvételeket a közösségi oldalán, amelyeken...
Egy időszak örökre lezárult Weisz Fanni életében. Nem volt könnyű megállapodásra jutni a volt párjával, de végül sikerült, ezért beadta a válókeresetet.
Rendkívül élvezi a házaséletet Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid. Az egyik legszebb dolog számára, és egyelőre még szokja, hogy szerelmét már feleségeként emlegeti.
Kokainkereskedelem miatt kell felelnie Árpa Attilának és feltételezett bűntársainak, a vádirat szerint a színészre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a Fővárosi Főügyészség. A sztár a Borsnak azt mondta, már számított...
„Attila kemény, vagány srác, s most is azt próbálja mutatni a külvilágnak, hogy rendben van, de belül nagyon szenved. Félti a bátyját” – ezt Széki Attila egyik, a neve elhallgatását kérő ismerőse mondta a Blikknek.
A mulatós zenészre csak nemrégiben talált rá a szerelem, de máris megkérte a párja kezét. A szerelmesek azt is tudják, milyen esküvőt szeretnének, MC Hawer a Borsnak mesélt a részletekről.
Palik László hétvégén egy barna hajú nővel iszogatott a Városligetben. Azt nem tudni, hogy ki ez a hölgy, ám az biztos, hogy nem az exatlonos Cservenák Alexandra, akivel a napokban hírbe hozták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.