Már 18 éve annak, hogy a ValóVilág harmadik évadában megismerte az ország az akkor chippendale tánccal foglalkozó, tökéletesre gyúrt testű sármőrt, Tommyboyt. Miután kikopott a bulvárlapok hasábjairól, saját vállalkozásba kezdett és az elmúlt években csendesen vendéglátós-birodalmat épített a családjával: az ország több pontján üzemeltetett főleg elvitelre és házhoz szállításra szakosodott vendéglátó egységeket. Az üzleteket párjával, Bettivel vezették, miközben békességben nevelték 2 éves közös kislányukat, Tamarát. A múltidő nem véletlen, hiszen Tamás és családja néhány óra leforgása alatt szinte mindent elveszített.
Sosem felejtem el május 27-ét. Azon a csütörtöki napon sorban kaptam a telefonokat, hogy betörtek az általunk üzemeltetett helyekre. Mintha megszálltak volna minket! A dolgozóinkat elzavarták, a készpénzt és az értékes berendezéseket, árukészletet elvitték.
– Az utolsó felvételeken az látszik, ahogy külföldi bevándorlónak látszó férfiak szaggatják le a kamerákat a helyükről. Összesen 15-20 millió forint értékben károsítottak meg bennünket, a kéthavi elmaradt forgalom pedig szintén milliókban mérhető - panaszolta a Borsnak Tommyboy.
Tamásék először nem tudták mire vélni a történteket, de már azt sejti, hogy a helyszíneket bérbeadó közvetítő cég emberei törhettek be az ország több pontján, hipermarketeknél üzemeltetett egységeikbe. A házaspár szerint belépni sem lett volna joguk, hisz a bérleti díjakat és rezsit mindig rendezték. Azt pedig végképp felháborítónak tarják, hogy elvették az általuk vásárolt berendezéseket, árukészletet, sőt a saját cégük nevén regisztrált pénztárgépeket is.
A valóságshow-hős és családja már akkor feljelentést tettek veszprémi, baranyai és tolnai rendőrségeken, de a nyomozás eredményeiről hivatalosan még nem adhatnak tájékoztatást.
Kislányunkkal az autóban jártuk az ország kapitányságait, ugyanis a hat helyszín három különböző megyéhez tartozik területileg.
– A lehető legalaposabban körülírtuk a rendőröknek a történteket és mindenben a segítségükre vagyunk. A nyomozás nagyon jól halad, de még nem adhatunk ki információt róla az olvasóknak, mert azzal hátráltathatnánk a vizsgálat egyes szakaszait - nyilatkozta.
Könyves Tamás elmondta: vendéglátóegységeik többsége jelenleg is zárva tart, többe be sem tudnak jutni, csupán egy korábban Pécsett élelmiszer raktárként üzemelő helyiséget tudtak újranyitni, amiből szerencsére a nehéz időszak ellenére az egyik legkeresettebb elviteles és házhozszállító hely lett.
- A legrosszabb az egészben a tehetetlenség érzése, hogy nincs mit tenni, meg kell várnunk a hatóságok lépéseit és addig is szinte teljesen bevétel nélkül maradtunk. A dolgozóink szétszéledtek, mert félnek, hogy mi lesz, ha újra visszajönnek ezek az emberek?
– Nem tagadom, mi is tartunk tőlük. Ötletem sincs, hogy miért szálltak ránk, de megvédjük magunkat! Az egységeinket azóta jobban figyeljük és védelmezzük, sőt úgy látom, a rendőrök is többször kanyarodnak feléjük - tette hozzá Tommyboy, aki elszánt annak érdekében, hogy minden lehetséges legális módon felvegye a harcot az elkövetőkkel.
A Bors kereste az ügyben a rendőrség kommunikációs osztályát is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőlük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.