A hétfői elmaradt koncert után a Karthago péntek este ismét teljes taglétszámmal áll színpadra. Miután legyőzte a koronavírust, Takáts Tamás nyilatkozott a Borsnak és megosztotta jelenlegi egészségügyi állapotát.
Határon túli koncertsorozatra indult az énekesnő, akit bár tengernyi szeretet vesz körül, bárhol megjelenik, a reggeli ébredések mégis pityergéssel telnek. Először van távol egymástól anya és lánya, amire még nem volt felkészülve Gabi.
A legnagyobb öröm, de legalább ennyi bosszúsággal is jár a gyereknevelés – vallja Ambrus Attila azóta, hogy édesapa lett. Lánya, Anna már három és fél éves és éppen most lépett be a dackorszakba, ami nem várt kihívások elé állítja az egykori bankrablót. Nem szégyelli, van, hogy beletörik a bicskája a feladatba.
Dolák-Saly Róbert hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a hírt, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért inkább más időpontokra helyezte hétvégi fellépéseit.
Órákon át tervez beszélni önmaga védelmében B. László az utolsó szó jogán, majd a bírákon a sor, hogy ítéletet hozzanak a valóságshow-szereplő Novozánszki Fanni rejtélyes, és máig tisztázatlan eltűnése és feltételezett megölése kapcsán.
Janza Katát kicserélték. A színésznőnek teli a naptára színházi feladatokkal, mégis a legnagyobb munka közepette vette a fejébe, hogy visszaszerzi korábbi alakját. Célja elérésében egy igazi tudományos sci-fi, egy testsúlycsökkentő mátrix is segítette.
A TV2 képernyőjén tűnt fel Bajor Lili. A színésznő a Doktor Balaton című sorozatban kapott szerepet, ennek kapcsán mesélt a szakmáról, és arról, milyen elveket vall az életben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.