EGÉSZSÉG

Ágynak döntötte a vírus a Nemzet Művészét

2022. június 30. csütörtök 12:00

A zongoraművész koronavírussal fekszik otthon feleségével, és reménykedik a mihamarabbi felgyógyulásban. Szakcsi Lakatos Béla a Borsnak beszélt először az állapotáról.

 Négy védőoltás és eddig két megbetegedés után ismételten elkapta a koronavírus újabb variánsát a Kossuth-díjas zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla. Megkeresésünkre szűkszavúan nyilatkozott jelenlegi állapotáról:
Alapvetően nem könnyű szerintem megbirkózni ezzel a betegséggel – kezdte a Borsnak Szakcsi Lakatos Béla, aki megjegyezte, neki talán még rosszabb mint egy átlagos embernek.
Nem sokat segít szerintem az állapotomon, hogy komoly hörgőgyulladással is meg kell küzdenem emiatt. Antibiotikumokkal tömöm magam, és reménykedem abban, hogy minél hamarabb felépülök. Feleségem tegnap még egy 37.8-as lázzal küzdött, de szerencsére mára már ő is kicsit jobban van. Szerencsére én megúsztam láz nélkül. Szeretném azt hinni, hogy se perc alatt lábra fogunk állni – nyilatkozta a művész, aki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a mai világban már nem tudja, hogyan kéne vigyáznia magára.

Koronavírus, covid
Fotó: Unsplash


Nagyon félelmetesek ezek a vírusok. Beoltottam magam négyszer is ez ellen a korona ellen, de valahogy még mindig el tudom kapni. Nem tudom, hogy lesz, mikor lesz vége ennek az időszaknak, de szeretnék már pontot tenni a koronavírus végére – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15598675_auto_resized.jpg
origo.hu

Imád lovagolni a sztárteniszező szexi barátnője - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11559_resized.jpg?avcount=1674832209
origo.hu

Rövid szoknyában, széttárt lábakkal pózol L.L. Junior fiatal barátnője - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15597907_auto_resized.jpg
life.hu

Önfeledten turbékoltak: lefotózták Berki Mazsit és új kedvesét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15596625_auto_resized.jpg
vg.hu

Menekülnek a kínai gazdagok, és viszik a pénzüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15597055_auto_resized.jpg
metropol.hu

Egymásnak szánta őket a sors? Ő lehet Szabó Zsófi párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15598954_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A franciák teljesíthetik az ukránok vadászgépekre vonatkozó kérését

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11566_resized.jpg?avcount=1674832209
borsonline.hu

Így próbálja meg elkerülni a börtönt Lagzi Lajcsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15599536_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. január 28.: a Rák koncetráljon a jelenre, az Oroszlán új fejezetet nyit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11564_resized.jpg?avcount=1674832209
beol.hu

Digitális szórólap bővített tartalommal és extra kedvezményekkel a Lidltől(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11562_resized.jpg?avcount=1674832209
szabadfold.hu

Reflux-diéta: a savas refluxot enyhítő ételek (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11556_resized.jpg?avcount=1674832209
life.hu

A sport és a menstruáció: így hatnak egymásra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/ePsV1hYQqn2zQ4ev4NnTL8CxtnyuJimhiT-SNmUMHtQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwMmZhOTEzZGE0MDRmMmM4ZTkwNWI2NDc2NzU1NTY4.jpg
Döntés

"Berki neve nem méltó hozzád!" - szétszedik a kommentelők Mazsit

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/gxwPyW3t8NgM2tlsotA_X17-qZsGXov3oWfRe8dync8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZjA0MTMzYjM5MDQ4NDlhZGRmMmYzNTJjYjY1Yjcw.jpg
BÖRTÖN

Megszólalt az ügyvéd: Lajcsinak nem kell börtönbe mennie a betegsége miatt?