Bár mindig karbantartja autóját Csocsesz, azonban a hétvégi fellépésére tartva félúton megállt és használhatatlanná vált. Hiába kereste a megoldást, hogy szeretett közönségéhez eljusson, egyetlen autókölcsönző sem tudott számára kocsit biztosítani. Amikor váratlanul megjelent egy ismerőse, azt hitte, hogy megérkezett a segítség, de tévedett…
– Nagy örömmel üdvözölt, hogy vagyok, mi újság? Mondtam, hogy bajban vagyok, megállt az autóm, és nem tudom mit csináljak. Kinyitottam a motorháztetőt, hogy megmutassam a leszakadt főtengelytárcsát, mire visszanéztem, már eltűnt. Biztos megijedt, hogy segíteni kell. Akkor rosszul esett, de mára elengedtem ezt a dolgot. Egy biztos, fordított esetben nem hagynék senkit cserben – kezdte a Borsnak a mulatós sztár.
– Volt már egy hasonló esetem, amikor egy nap hét bulim volt, délben kezdődött volna az első, zenekarral, tánckarral indultam útnak, az autóm sajnos akkor is lerobbant, és a hegyekben ragadtam. Hejőpapiból, kaptam egy autót, hogy az ország különböző területeire eljussak. Hasonló azóta sem történt, ezidáig – mesélte, majd hozzátette, a történtek ellenére összességében pozitív csalódás érte.
– Az embernek kevés olyan barátja van, akire számíthat. De nekem van, mert időt és energiát nem kímélve hárman is azonnal összefogtak értem. Ez pedig abban erősít meg, hogy az emberek szeretnek engem. Nincs ellenségem, de én sem bántok soha senkit. A bajban ismerszik meg a barát, nem, amikor a trónon ül az ember – mondta érdeklődésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.