Elmondása szerint fokozatosan jutott el a teljes pőreségig, vagy ahogy ő fogalmaz: a megvilágosodásig. Eleinte csak a hónaljszőrzetét mutogatta, majd rákapott a mellbimbó villantásra is.
Rengetegen csodálják, egyben irigylik Jennifer Anistont, aki 53 évesen fiatalokat megszégyenítő formában van. A színésznő elárulta a napi rutinját, a lelkét meditációval ápolja, odafigyel a tudatos táplálkozására – és fény derül kedvenc salátájának a receptjére is.
Kezdetben nem sejtette Kocsis Korinna, hogy ennyit fog aggódni a babájáért szülés után. A gyerekágyi időszakban a modell úgy érzi, kétszer is meg kell gondolnia, kit enged a közelébe.
Problémák voltak Gergely Róbert egészségével. A színművész emiatt az elmúlt fél évben kényszerpihenőre vonult. A Borsnak elárulta, hogy újraértékelte az életét és intő jelnek veszi a problémákat, a jövőben vissza kell vennie a tempójából.
Nem titkolózik tovább Somhegyi Krisztián, a Borsnak elismerte: valóban együtt vannak a 2017-es Miss Earth Hungary győztesével, Viczián Viktóriával. Az, hogy az Exatlon jóképű Bajnoka becsajozott, várható volt, mindenki szurkolt neki. A történet pikánsságát az adja, hogy szépségkirálynő kedvese tavaly csapattársának, barátjának párja volt.
Rubint Réka és három éve elhunyt édesapja között igazi apa-lánya szerelem volt. A sztáranyuka a mai napig szívesen emlékszik vissza a közösen átélt gyermekkori és későbbi emlékeire is. Apák napja alkalmából a Borsnak arról is mesélt Réka, hogy vadász apukája a mai napig vele van.
Rubint Réka és elhunyt édesapja között igazi apa-lánya szerelem volt. A sztáranyuka három éve vesztette el imádott apukáját, de úgy érzi, a mai napig vele van, óvja, védi őt.
Berki Krisztián halála után több mint egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy felesége beszélni tudjon mérhetetlen fájdalmáról. Most egy videóban osztotta meg egyik kedves elmékét követőivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.